Első pillanatra az ember azt gondolná, hogy ez egy magányos kép: a szereplőnk ül a nappaliban, este van, hazajött a munkából, nincs kedve tévét nézni, nincs kedve rádiót hallgatni, könyvet olvasni sem, hanem elgondolkodik azon, hogy tulajdonképpen lefekszik arra a kanapéra, amin otthagyta a vetetlen ágyat reggel, és másnap megint megy a robotba, a darálóba, és nem nagyon találja azt a stabilitási pontot, ami érzelmileg őt túl tudná lendíteni őt a mindennapok szürkeségén. Nagyjából ez jönne le első látásra. De ha jobban megfigyeljük, látunk ott két lábat, és ettől izgalmas az egész helyzet. Mindaz, ami ebből a történetből első látásra lejön, az megtelik egy személyes kommunikációs helyzettel. Az is érzékelhető, hogy ebben a kommunikációban mi a leosztás. Bár két ember van jelen, de mégis csak az egyikből kapjuk meg a teljes gesztust, a másik szereplő a pihenő állapotban a két lábfejével van első sorban jelen. Kérdés az, hogy az Unalmas, mint cím, mire vonatkozik, hogy ki un mit. Persze el lehet indulni arra, hogy a főszereplő unja már azt, amit az ágyban fekvő másik személy mond, aztán lehet ezt megfordítani is. Én azt mondom, hogy maga a helyzet az, ami jellemző: van egy konszolidált polgári lakás, láthatóan ez egy beszélgetési helyzet, és valószínű, hogy ez a beszélgetés sokszor lezajlott már, és mindig ugyanaz a vége, és nincs előrelépés. Ez megint egy naplóbejegyzés, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés: