Mikor az ember lánya unatkozik és van nála némi festék, meg egy telefon. Eredetileg színes volt a kép, de úgy véltem fekete-fehérben hatásosabb.
Sok minden rejtezik mögötte!
Az írásokban nem mindig jön át az a hangsúly, ami sokszor fontos lenne. Hogy az ember lánya úgy értelmezze az írást, ahogy a kommentelő szánta.
De mint mondottam ,,a stílusa magával ragadott", ezáltal szívesen elolvasom amit ír.
Igaz, néha, a kevesebb, több. De van, amikor a több az pont elég. Persze nem tudhatom, kinek hol a határ. Talán nem erre gondolt, amikor feltette ezt a képet. Talán alapból kedves és mosolygós, de ezt kevésnek érezte ide. Legyen kicsit súlyosabb. Hatásosabb, mint a természetes kedvesség. Sötétebb. De azért mégis, legyen benne menekülőút, ártatlanság, mondjuk unalmában tette, játszásból. Nem mondom, hogy így volt, ez csak az én benyomásom, vagy ha úgy tetszik: menekülőutam. A képen egy vélhetően szép, fiatal, női arc látszik, sötétben, feketére festve, rezzenetlen, komor tekintet fúródik egyenesen a szemünkbe, a száj zárt, elszánt, komoly. Van mögötte megélt tartalom? Nem biztos, de mindegy is, a kép hatásos lett, és mert bemutatkozás is egyben, önportré, komplikált elválasztani az embertől. Ha a kép hat rám, elindít valamit, leírom, olyan, mintha az alanyról mondanék valamit. Olyat, amit nem szeretne magáról hallani. De a kép ilyenkor már önálló életre kelt (nem minden kép képes erre), az írás is művé válik (legalább is ez volt a szándék), alkotók szándékától független lesz, és elkezd együtt hatni. Hát így gondolom én, kedves ember lánya, isten hozta a világunkban!
(Ha még folytatjuk majd, megkeresem azt, akinél hasonló hatást éreztem, fésületlenebbül, de a megéltség ijesztő hátterével).
Igaz, rohanó világban élünk, de a kép és a szöveg(ek) megmaradnak. Úgyhogy csak nyugodtan, én ráérek!
Jön majd elemzés, de most mondom, hogy ez így együtt kép és szöveg(ek) eléggé jól működnek, szóval tetszik, na.
Igazán érdekes. A végére kicsit ,,sötét" lett.
Bajnak nem baj, csak mértékkel. Néha a kevesebb több.
Nem tudom, baj-e, de akkor fejezzük be:
Amit akartál, végül megtettem, dicsőséges titkom ez, de hiába oldoztál fel anyám, hiába ígértél nyugalmat, látod, mert nyitva maradtak üres szemeid és így fekszel itt, hogy nem alhatok az éjjel, egyik éjjel sem, mert a sötét csöndben könnyű kezek bánattal borítanak be.
A fényt, ami akkor ragyogott fel, és ez az én fájdalmas titkom, mikor elhagytalak, levettelek, mint egy rossz kabátot a tavaszi nap első sugarára, mikor tartottam azt a párnát arcod előtt és éreztem vergődésedet, és sírtam, anyám, ahogy te is, amikor annyiszor nem tettem, amit akartál.
Van:
Mondom hát az én szavaimmal, anyám, az örvendetes titkom, hogy nem fulladok már, mióta elhagytál, mellkasomon nem ül az a fekete szárnyú nagy madár, mert nem angyal volt az, hiába mesélted azt annyiszor, és nem óvott, de betakart valóban, és nem láttam tőle a fényt.
Látom nagyon ért a szavakhoz. Bár néhol (szerintem) van pár javítani való, de ez az én véleményem.
A stílusa tetszik, megragadott!
Esetleg van tovább is?
Van tovább is:
Az unalom betakar belül, fekete bársonyszőnyegébe puhán süppednek a gondolatok, mint rózsafüzér fénytelenné kopott gyöngyei. Nem tanítottál meg imádkozni, anyám, hinni sem, hiába forgatom hát ujjaim közt, nincs titok, mit más szavaival mondhatnék el.
Na kérem, a kép eléggé üt, a címadás kb. rendben, a leiratot még kéne gyakorolni.
Segítek:
Az éjjel nem alhatok, anyám, mert a sötét ráhullik az arcomra, mint a pernye, és húnyt szemhéjaimat könnyű kezek korommal kenik, és érzem, hogy a fekete csönd átszivárog a bőrömön, a csontomon és lerakódik legbelsőbb belsőmben. És akkor mindent elborít: az unalom.
Üdv a Téren.
Kedves Zsófia üdv a téren! Jó a kép kínálja a történetet magamögé. Kíváncsian várom a folytatást és Auréliánó "Nyugatos" hangulatú szövegeit. Nézni és olvasni is öröm volt!