(Untitled)

(Untitled)

Ajánlanám Tamásoknak és Zoltánoknak (és persze első sorban a magukat nőnek érző Látszótársaknak!)

Ajándékot nem cincálunk, így csak annyit, hogy köszi, tetszetős kép, a világítást egy kicsit utólag érdemes lenne rendezni, mert most nem eldönthető, hogy a levelek kis miszmuszai a fontosak, vagy a nyíló szirmok, mindkettő nagyon egyforma tónusban van tartva, és így nem tudom, hova fókuszáljam a figyelmem. Ja, ettől még 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem igazán értem a fanyalgást, ez egy tényleg szépen sikerült kökörcsin-portré, külön erény benne a FF.

Tény, hogy az élességet a virág belsejébe, és a hátrébb levő szirmokra tette Dávid, de be kell valljam nekem is ez ad többet, én is így választottam volna a helyében. Így ui. a kis lilaruhás hölgy szemérmesen, a felénk eső szirmok mögül, mint egy legyező mögül néz vissza. Ez a szemnek is kellemesebb helyzet, hiszen a kép nyitott, levegős, és a szem sem botlik bele egy éles részletteli falba, ami mögött zavaróbb lenne a majdnemélesdemégsem.

Dávid gondolom nem természetfotózni ment ki, így aztán nem is volt nála kismillió kütyű, és nem épített a köki köré fotostúdiót. Bár tény, hogy deríteni picit mindig lehet valamivel. :) De lehet persze picit árnyékolni a hátteret, ami végülis ennek a felállásnak szerintem jobbat tett volna. Az ember találékonysága határtalan.

A kökörcsinnek része a pihés kis gallérlevele is, így a közeli tónusban tartása annyira nem zavar. A hangsúlyt így is a virágon érzem, annyira erősen komponált helyre kerül. De ezt pici többletfénnyel valóban még hangsúlyozni lehet, ebben igazat adhatunk Zsoltnak. (Ha jól nézem ő is csak leheletnyit javasolt)

Jááájj. :D

Szóval: maszkolás, mint labortechnika, ok? Most a levélrész a szöszökkel ugyanabban a fényviszonyban van, mint a virág szirmai. Hogy mi a fontos, azt te tudod, a néződ megy utánad. Ha a szirmok, akkor a levélrészre eső fényből takarsz, vagy már készítéskor, vagy ha ott nem, akkor laborálásnál. Nem sokat, 5-8% max. Ha a levelek a fontosak, akkor a szirmokra ugyanezt.

Derítőlap, az macera bír lenni, az alufólia összehajtható és elfér kis helyen, vagy fehér póló, vagy újságpapír, könyv, ami van. Itt mondjuk lehet, hogy inkább takarni kellett volna egy keveset.

Köszi a segítséget, viszont nem érzem magam beljebb.. biztos a hetifárdtság.. :)
Tehát még több fény a pihékre? vagy kontrasztosabb szírmokkal? Hogy lenne szerinted 'jobb' azaz átütőbb (nem is tudom hogy fejezzem ki magam) :)
Mondjuk egy derítő lap jól jött volna, van ilyen konyhásmegoldásom de az merev és nem is volt nálam egyéb világos felület se, igaz nem is vettem komolyan ahogy a jelenléte se világmegváltó.. Ettől függetlenül érdekel a véleméyned, illetve ötleteid!

A fókuszáláson azt értem, hogy fénnyel kiemelni és visszább venni, nem makrózást. Azaz tónusban vagyunk most úgy, hogy nem eldöntött a dolog.

Köszi hogy szólni kívántál hozzám általa!
Csak ennyit szeretnék mondani, hogy az egész fontos számomra ezért nem akartam külön kiemelni egyik részét se fénnyel. ÉN úgy vagyok vele ha egy nővény virág akármit boncolnék az már makró lenne és nekem az már absztrakt ami jó de ez csak egy tankönyvi illusztráció amiben technikailag nekem az volt a lényeges hogy elkülönüljön a háttértől, persze van más képek is róla, sőt még erről is egy változat ami "bizndzsizett".. de úgy vettem észre hogy a közvélekedés ezek ellen szól így egy egyszerűbbet tettem csak a hölgyeknek szorgalmiba..
Ajándékot is cincálhat, jó az és kell is! köszi!
d

N. Zoltán:
Igen, azt hiszem a leány.. :) köszi, örülés!

Tamás:
Köszi, örvendek!

István:
az a jó, thx! :)

H. Zoltán:
Pont ez az amit írtál amiért a hátson van az élesség.. lehet mondjuk értekezni hogy mi a jobb, mi alapszabály virágportrénál igazából nem is tudom.. amiért hátra került az ez az elfordulás miatt van, mintha szégyenlős lenne, el akarna fedni a porzóit bibéjét.. azt hiszem adott a képzettársítás na nem egy celebqrva, inkább félénkprimadonna :)
Gondoltam nem maradjaták már ki.. biztos nehéz lehet hogy háttérben vagytok szorítva :P na nem kell komolya venni, és hozzátartozik az is hogy igyekszek az év többi napján is 'nőnapot' tartani - természetesen ez nem azt jeleni hogy van egy holland ültetvényem és naponta virágot küldök, de jó lenne ha lenne :))
[amúgy nem is komoly a cucc, szorgalmiba is szántam alapból, mellesleg a normafás piknikes képem, alkalomkor született ez is..]

Kedves Ágnes, örülök hogy egy hölgy tagunk is hozzá írt nem csak a férfiak! :)
assszem félreérthető volt a címzett.. igazából csak politikailag a lehető legkorrektebb akartam lenni (van ismerősöm, aki genitális adottságai ellenére a másik nemhez tartózónak érzi magát).
Vidámat!
d

Köszönöm, én a nőnek érző látszótárs :)

Szép lett nagyon. Jó a "mozdulata" is a virágnak, mintha elfordulva nyújtózkodna. Nem tudom, lehet, hogy az élességet az elöl lévő szirmokra és középre kellett volna rakni, nem a hátsókra és a porzókra (bár azok talán közelebb vannak egymáshoz)...?

És kösz az ajánlást! Szerencsénk, hogy nőnapon van, szerintem a Zoltánokat többször köszöntik, mint más férfiakat... :)

Kökörcsin?
Nagyon jól sikerült egyébként.
Szépen elmosott háttér, ellenfényben jól látszódó szöszök, részletgazdag, nagyon tetszik. Az is jó, ahogy az a szirom mintha a jobb felső sarokba mutatna.
Szerintem. :)

Új hozzászólás