Az ember olyan furcsa asszociációs rendszerrel megáldott lény, aki keresi a párhuzamot az énképe és a környezet között, mindenben próbálja meglátni az emberit. Nem véletlen, hogy az autóknak arca van, és akkor azt mondjuk, hogy a szeme, a szája, miközben azok lámpák meg hűtőmaszkok, de mégis próbáljuk fölfedezni benne azt, ami magunkra hasonlatos. Ennél a képnél is ezt érzem. A kis kackiás szemecskéivel, a két lábbal, az egész sárga rész, mint egy nagy száj, tényleg van az egésznek egy ábrázata. Ettől furcsa az egész, hogy nézegetem, és figyelem, hogy ezek drótok, kapcsolószekrény és korlát, és közben meg azt látom, hogy ez egy vidám kép és mosolyog ez az egész. Furcsa, hogy ezt a hatást mivel érted el. Gondolom én, hogy a forma által adott szükségszerűség, hogy torzított az egész, és a körök nem teljesen körök, de ez nem olyan nagyon zavaró. Talán belefért volna annyi humor még, hogy a kerekesszékkel valamit kezdjünk. Itt a kép bal oldalánál, a nagy sárga felületnél ezeket a kerekeket, még ha csak töredékként, de el tudnám képzelni. Nekem ott egy kicsit üres maradt ez az egész. (hegyi)
értékelés: