Egy műemlék patika ablakában állt ez a hasas, régi üveg, tele kék folyadékkal, amiben megpillantottam a világot... illetve annak egy részét. Fejjel lefelé, és ez most nagyon stílszerűnek érzem.

Mondhatnánk, hogy egy nagyon szűkre vágott enteriőrt látunk, mert egy épületbelsőben vagyunk, ahol egy üveget fotózott le az alkotó, és mégis, mivel kihasználja az üveget és a benne lévő folyadékot ami mint lencse, egy fordított képet mutat az utcán lévő történetről, és így a kint és bent egyszerre jelenik meg a képen. Ráadásul a kép torzított, mintha egy halszemoptikával készült kép lenne, ami az optikán megjelenik, ugye az üveg formájából adódóan, ettől hoz ez olyan érzetet is, mint régen ezek a hóeséses gömbök, amikben hullott a hó és volt benne egy történet, és megráztuk a gömböt, és gyönyörködtünk benne, azaz ez egy plusz érzés, és ettől válik személyessé a kép, és azt kell, hogy mondjam, amit oly sokszor kérünk, hogy legyetek rajta a képen, az itt nagyon jól megfigyelhető, hogy a képen szereplés nem azt jelenti, nem csak azt jelentheti, hogy direktben rajta lenni a képen, hanem hogy ezeket a plusz érzéseket is bekapcsoljuk a történetbe. Talán egy megjegyzés, hogy nem tudom, hogy hogyan folytatódott az üveg teteje ott, nem biztos, hogy jól és szépen, és azért történt a vágás, és ugyanígy a kép alsó részénél a vetett kék árnyék szintén szép jeleket hagyhat a párkányon, ezért mondom, hogy az alkotó tudhatja, hogy belefért-e volna valamivel több a képbe, de azért ezt egy háromdisznós munkának tartom. (szőke)
értékelés: