Figy!
Tükröm, tükröm mondd meg bátran!
Osztályfőnök úr!

Érdekes, ha valaki elkezd foglalkozni azzal, hogy egy tévéből exponál ki valaki valamit, de ez igazán akkor működik, ha a képernyőn kívül is kerül a képre valami, mondjuk a környezetből, abból a miliőből, ahol a képet nézik, mert ez ad igazi tartalmat hozzá. (szőke)

Hozzászólások

Oké, bár szerintem nem feltétlenül az a vicc, amit viccesnek szánnak, és fordítva. Nem tudom élesen elkülöníteni a komoly és komolytalan dolgokat, de kivel vicceljek, ha nem mindenkivel? Egyébként mondtam személyesen is, hogy csak viccelek :)

Árpád, én értem a vicced. De meg kell valljam, hogy nem tudok mit kezdeni vele. És így a neten eldönteni se tudom, hogy mi vicc és mi komoly ebben. Ha vicc, csináld, de én nem tudok benne partner lenni. Ha komoly, akkor azt mondom, hogy - már ne haragudj - morbid dolog, hogy Márk jelét akarod, fel se foghatom, hogy jön ez ki. Akár kilép Márk, akár visszajön, olyan nincs, hogy valaki, aki tagunk volt, elvegyük a jelét. Ahogy a képeit se töröljük, a naplóból se. Egyszerűen azért, mert ez mind negatív üzenet. Ellenemre van.

Mondom: vagy a tehén, vagy semmi. Az azért elég érdekes, hogy mindenki elfogadja a maga kis jelét, hisz ez játék, és kedvesség, de te pörögsz ezen. Mondom, csináld, csak én ne kelljek ehhez partnernek.

Én még bízom a fiú kitartásában.Ne legyünk hiénák!"Milkát "esetleg valaki?

És róka? Vagy az már van?

Árpád, két választásod lehet jelileg. vagy a tehén, vagy semmi.

Márk! Nem tudom, hogy olvasod-e még a dolgokat, de sajnálom, hogy leléptél.
Zsolt! Nem kaphatnám meg Márk jelét? :D
Vagy lehetne a jelem hiéna...

Kedves Márk!Maradj köztünk,dolgozz velünk!Ne engedd,hogy elvegyék a "lapátodat a homokozóba!Bárkié is legyen a homokozó.Küzdj érte!Ha viszont nem küzdessz,én addig kölcsönadom az enyémet.Ha érted miről beszélek,egyszer úgyis visszaadod."

Kedves Feri!Megbocsájtok,mert ilyen szépen kérted.

Bocs, igyekszem rövid lenni.

1. Mártinak. Megértem, amit írsz, a leginkább miatta járás ide picit fura nekem, de elfogadom.

2. Rendről: kicsit össze kell azt hiszem rántani a csapatot, és a csapatnak magát. Van egy fórum. Ott mindennek van helye, az idiótaságnak, a komolyságnak, az arra van kitalálva, hogy beszélgessünk. A kommentárok a képek alatt jó lenne, ha a képekről szólnának. Ha már van fórumunk.

3. Lacinak: az a vonal, amit Márk mutatott a leckékben fontos. Ahogy az a tükör vagy fricska is, amit Roland mutatott. Ha nem tudunk röhögni magunkon, az baj. Ahogy az is, ha csak röhögünk, mert akkor azt meg unni lehet.

Márk azért kapta a disznóit, mert adott pillanatban úgy tartottuk helyesnek. Az így is lehet korrekt mgfigyelés. Igen. Így is lehet. De nem csak így. Erre utaltunk is az elemzésekben. Nem figyelt rá.

A tanításról: laci, ha nehezen is követhető, tanítás folyik. Nincs nádpálcánk, csak annyit tehetünk, hogy értékelünk, jelzünk irányokat. Nem fogunk technikázni. Egyrészt azért, mert nem értünk hozzá. Másrészt azért, mert a fényképezés technikai dolgairól vannak kitűnő könyvek, akit ez izgat, elolvashatja. Harmadrészt azért, mert a lényeget nem a technikában látjuk. Ahol kérdéses, ott szólunk. Ahol elmegy, ott nem. Kompozíciós tanácsok vannak, szabályok benne vannak az estiklopédiában, a szertárban. Nem előrerágott szuperpempő. De megvan mind.

Szétválasztástól. Igyekszem elválasztani a pedellust a Hegyitől (zsoltu nincs, szori). A pedellus ritkán szól. Ha jobban tetszik, használom majd a pedellus nicket. De ne legyünk már a dedóban, hogy sapkákat kelljen hordanom, hogy épp pedellen, vagy Hegyi. Érezhető szerintem elég jól.

És egy fontos dolgot még. Ugye senki se gondolja, hogy az Estiskola csak Andrástól és tőlem függ, hogy milyen lesz? Szerintem el lehet indulni onnan, hogy vannak leckék, értékelések, ezekből jól kihámozható, mi a lecke. Talán kevesebb szorgalmival és több odafigyeléssel az értékelésekre az eredmények is számosabbak lesznek.

Ja és még egy. Itt ez Szőke és Hegyi estiskola közössége. Ez azt jelenti, hogy Szőke és Hegyi adja, amije van. Ebből lehet gazdálkodni. ÉS ehhez lehet hozzáadni azt, amije a Lacinak van, amilye a Ferinek van, vagy a Mártinak, nem sorolom. Az irányt igyekszünk megmutatni. Ha valaki technikában jó, és akar, vállalja, lehet nyomatni, lehet neki a fórumban fejezet, lehet csinálni oktatófilmeket, kiteszem a szertárba, szóval bele lehet segíteni a cuccba. Ez nem tilos. Eddig sem volt az. Roland egyszer felajánlotta, hogy csinál photoshop kisfilmeket. Szóval ti is tehettek hozzá a háttérhez is.

Ha gondoljátok, nyisson valaki topicot a témának.

Léder László: ha van, ha nincs, nem lenne jobb minden kép alatt csak az illető képpel foglakozni?
Nem ez a cél?

kedves József,
szerinted van ezen a három tv-böl kifotózott képen valami elemeznivaló?

..

nagyon fiatal estiiskolásként csak halkan jegyezném meg, hogy az ilyen főleg nem a képről szóló vitát nem lehetne minden seteben áttenni a fórumba, és nem agyonverni az képet vagy az eredeti célt?

Nem Zsolt helyett, hanem a saját nevemben reagálnék erre.

re 1. A verejtékes munka sajnos nem érdem. Én pl sok meló teszek némelyik képembe, osz mégse lesz olyan. Van aki szerint a művészet 10% tehetség, 90% kemény munka, de ez nem biztos, hogy igaz. Ez persze nem jelenti, hogy aki tehetséges, annak felmentése lenne a munka alól.
re 2. Ezt én is nagyon vártam. Aztán rájöttem, hogy Szőke a képekre technikai elemzést, tanácsot nem vagy csak elvétve ad. Ő csak a technika fölötti szintet elemzi. Én ennek nem örülök, mert nyilván egy technikailag hibátlan kép az még semmi, de szerintem a technika felemelhet, vagy lehúzhat egy képet, akármilyen jó is lenne.
Ettől függetlenül én sokat tanulok az értékeléseibő, nem csak a saját képeimnél.
re 3. Zsolt skizofrén helyzete nyilvánvaló. Csak aztán ha lenne privát neve is, nehogy a pedellus rászóljon.
re 4. Ezzel nem értek egyet. Ez csak önfegyelem kérdése. Én ami kép elém kerül megnézem. Ami képhez nem írok, az többnyire annyira idegen nekem, hogy nem tudok viszonyulni. Ha nem áll olyan távol tőlem, hogy hozzá se tudok szólni, én bizony odaírom tetszik-e vagy se és akár igen, akár nem én megpróbálom indokolni is. Akárkié is a kép. És ugyanezt szeretném visszakapni is.

Komolyan mondom olyanok vagytok, mint a kutyák. Egy elszabadult, húzza maga után a láncát, végig az utcán majd bele szakad, főleg ha a lánc beakad, de minden póznát le kell pisilni, tudatni kell mindenkivel, hogy kié az utca. A többiek meg ugatnak a kerítés védettsége mögül kifelé, hogy ott nekik is van ám részük, így aztán hangos az egész utca, de minek?
Csak annyit kértem, hogy maradjatok már egy kicsit csendbe.
Kedves Anita!
Bocsánatot kérek tőled, amiért ekkora "cirkuszt" csináltam a képed alatt.

na, ha három ilyen képtöl kiborul a bili, akkor volt is valami benne ami kikivánkozott... szerintem a problémát nem lehet felosztani feketére és fehérre, sokkal komplexebb a leány fekvése.

1, Márk az elejétöl kezdve kimutatta hogy mit tart a verejtékes munkáról alles-zusammen-das-nenn-ich-ideal , ami lebecsülése mások többnyire fáradságos munkával összeállított leckéinek (még annyi fáradságot sem vett hogy MAGYAR címet adjon) - de ennek ellenére (csak?) háromdisznyós lett, akkor megkérdezem, ki a hibás ebben? ö megkostólta a határt és díjazva lett. a narancslésben egy lépéssel tovább ment, de szerencsére nem sokan értették meg. a röhmös összehasonlítás pedig övalatti volt, ezt nem lehet szépreradírozni.
Márk nem találja most még az összhangot az iskola, a lakótelepi környezet és a saját izmosodó egója között. ha az elején konzekvens lett volna a türéshatár, az eredmény is elfogadhatóbb lenne. a disznók csak arra ösztönözték: így is lehet, de pontosan senki nem mondta meg az irányt. a lázadás remek dolog, még jobb ha valaki intelligens formában képes véghezvinni.

2, ezzel eljutottunk a skolához. alapvetöen egy hatalmas ötlet az egész, azt hiszem egyedülálló is a maga nemében. csak egy valami hiányzik: HOGY VALKI TANÍTSON IS ! igaz az értékelésekben bújtatva van az okítás, de nincs egy alapvezérfonal, hogy egy csendélet mitöl jó vagy rossz, kompoziciós tanácsok, egyharmad-kétharmad szabály, portrénál melyik blende, milyen iso vagy megvilágítás, vakutrükkök, mélységélesség, idöhiány stb.

3, Zsoltu: most lehet hogy nagyon nem fogsz szeretni, mert kritikát mondok és te nem mindig viselsz ilyesvalamit :-)

a legjobb megoldás lenne - én ennek már kezdettöl fogva szükségét érzem - hogy egyszerüen megosztódnál és szétválasztanád a privát érzéseidet a pedellusi státuszodtól. pedusként vannak kötelességeid amiket nagyon komolyan veszel, néha túlzottan is, bár hozzá kell tenni, nem is egyszerü kötéltánc ez, az (elismerten) sok munka viszont nem jogosít fel hogy felülröl oszt a frankót, te is tévedhetsz, ahogyan elö is fordult már (az állatokról való szemléletedet sürgösen revideálnod kellene, mintahogy a vakuiszonyodat is), de éppen erre való lenne a privát account.

4, egyre inkább érezhetö szálak kötik a skola tagjait össze, ez jó is és rossz is. jó, mert közösség van kialakulóban, viszont károsítja az objektív szemléletet. némely csapnivalóan rossz képtöl is zsong a méhkas, egy kisérletek megérne bizonyos ideig képeket név és komment nélkül megjelentetni...

mindez a saját privátvéleményem, nincs pofozkodás, ugye? :-)

..

Én úgy láttam, hogy Márk nyelve a humor (de még milyen! én pont az ilyet imádom) és amit mond ezen keresztül, az sokszor nagyon találó és nagyon komoly dolog. (Néha meg nem, naés.)
Hogy ezt valaki nem érti, az egyáltalán nem az ő hibája.

Miért kéne írásban egyfroma nyelven beszélnünk, amikor a képi és a filmbeli fogalmazásainkban is nagyok a különbségek és ezért még nem volt lebaszva senki.
(Egyébként Márk filmjei között vannak valóban kurvajók, például a télevős. Nem igaz, hogy tett le semmit az asztalra. Eredeti, friss és VALÓDI amit mutat, mond, csinál. )

Szerintem Márk itt egy élénk színfolt (volt?). Nekem a kedvenc pacám a sok pacák között. Az utóbbi időben leginkább miatta jártam ide.

- Mester, hogyan érhetem el a megvilágosodást?
- Nem így.
- Akkor hát hogyan?
- Így sem.
A tanítvány ekkor megvilágosodott.

és még:
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/sza...

Huhh, sokat gondolkodtam, hogy mit mondjak, amit még nem mondtatok el előttem. Talán annyi maradt, hogy elmenekülni könnyebb, mint ittmaradni, márpedig az ember nem véletlenül kerül be egy ilyen helyre, vagy akárhová is, és nem véletlenül keveredik konfliktusokba. Hanem azért, hogy megoldja azokat, és elmeneküléssel, elmenéssel nem old meg semmit, csak kikerüli a konfliktust, elkerüli az alkalmat, hogy megtudjon valamit önmagáról. Márk, ez a konfliktus neked is van, nemcsak miattad. Ahogyan Zsoltnak is, és miatta is, persze, de a kimibenhibásésmennyire méricskélését én ha lehet rátok hagynám, mert a ti dolgotok.

Nyilván mindenkine van igaza valamennyire.
Márkot nagyon megértem, mert néha még ma is előjön belőlem a kamasz, aki egy poénért az anyját eladná. Csak ma már nem mindig mondom ki. Ami Márk felől nézve gyávaság, hazugság. Máshonnan nézve meg empátia, tapintat, illem, konfliktuskerülés.
Pedellust is nagyon megértem , mert tudom, milyen hálátlan az untermann szerepe, amit az ember önként vállal, de akkor is annak megy a taps, aki a vállán táncol, neki meg csak a zúzódások maradnak.
És ha most valaki azt mondja, hogy ez opportunizmus, hát annak is igaza van. :^)

Pedellus, szerintem mi a munkádat elismerjük. A Márkot meg szeressük. Ha neked becsípődött, az az én véleményem szerint (megengedve ebben az esetben azt, hogy nagyot tévedek) 80%-ban rajtad múlott, és csak 20%-ban a Márk itt megjelenő viselkedésén. De ezt is megértjük, hiszen a sok befektetett munka mellett nehéz lehet elviselni, ha valaki látszólag nem veszi figyelembe az általad épített játszótéren az általad kitalált játékszabályokat. Nincs bajom se a játszótérrel, se a szabályokkal, szerintem jól működnek. De a reakciód egy része (hogy mekkora, azt nem tudom eldönteni), szerintem valami külső körülményből, például fáradságból eredhetett. Bár kielemezni sem akarnálak.

Nem hiszem, hogy ez segít rajtad, de részemről respect és highly appreciated.

te zsolt !
én iszom magamban azt a pálinkát..mert nyházán vok
szóval veletek nem fogok most inni :))
birsalma pálinka...
elég jó..

Mellesleg Roli, ez nem indíttatás kérdése. Ha csinálná más, szívesen átadnám neki a pedellusi részt, oszt elemeznék, filmeznék, fotóznék én is. de nincs, akinek átadjam. Ezért reggel 8-tól este 11-ig nyomom a gombot, benne vagyok a fejlesztésekben, pakolom a képeket, írom be az elemzéseket, digitalizálom András munkáit nektek - és azt reméltem titkon, hogy nem kell még takarítani is, mert a csapat a maga jól felfogott érdekében érti és érzi, hogy az, hogy a hely milyen lesz, közös felelősségünk. Tiéd is Roli. És Márké és Ferié és mindenkié. Ez mellesleg nagy százalékban megy is. És néha nem. Akkor picit elszomorodom. És ha ez a fáratdsággal együtt jön elő, akkor a kedvem is elmegy. De semmi baj, csak néha elkelne a ti külső segítségetek is. Ennyi na. Látod, Márk feltette a kérdést, hogy mi a faszt csinálok én, mit tettem én le az asztalra. Hökk. Hát ja.

Szegény Anita már biztos töröltette a mailboxat.
Sok pasi itt lelkizik neki naphosszat.

MÁRK, ha most megfutamodsz a zestiskolából, fatökű nyúlbéla vagyol!
Tessék átovasni Eugen von Dafke munkásságát és rittyenteni valami falrengetőset.

Jó. Jövő hétre beszéljünk meg egy közös sörözést. Márkot is elvárom oda. Mondjatok helyet és időpontot. Én benne vagyok. Sőt.

osztom dénes "megoldását"
egy közös sörözés és vagy pálinkázás az mindent megold..
ezt is az élettapasztalatom mondatja velem...))
de télleg
neten egyébként sem éehet igazából vitázni
mindenki "csak" kinyiltakoztat..

nem :))))
most kezd "izgalmas " lenni :)))
de
a Kuka tehet róla :))

Ezt az egész cirkuszt Én kezdtem el, ezért az a kérésem, hogy legalább 1 napig üljetek rá a szátokra légyszi ez alatt a kép alatt. :(:(

hu
nemtok erre mit mondani..
nemtom én hogy lennék pedellus
bár
tudom
én nem lennék, mert nincs meg hozzá az indítatásom
szóval nekem így télleg könnyű ebben a helyzetben
de ez a "mese" most kevéssé szól rólam..
nem is értem most miért is beszélünk erről...

bár egy tapasztalatom van a konfliktus feloldással kapcsolatban
meg az élettel is (a 42-őn kívül)
a humor..bármilyen formában is..
és nem tul komolyan venni a dolgokat
leginkább saját magamat..

ezt biztos sokan mondták már (gondolom már a görögök is)
szóval amíg tudok röhögni a saját magam hülyeségén is..addig tul nagy baj nincs
vagy van ...egyébként meg mittomén)

Közben írtatok, ami fontos.

Együtt kell értelmezni a dolgokat. András beteg, ezért volt módja elolvasni a kommentárokat, belemélyedni a kommunikációtokba. Elolvasta az aktos helyzetet is, a nácisat is, ezt is. És beszéltünk erről a helyzetről. Ami nem különválasztható azoktól a beküldött anyagoktól, amit Mártól láthattunk, és az időbeni lefolyásától annak, hogy Márk hogy kommunikál, hogy küld leckéket. És András eléggé megütközött azon, hogy vajon miért nem érti Márk, miért nem érzi azt, hogy ő (András) mindeddig segítséggel igyekezett lenni és elfogadni a Márk-féle szösszeneteket, belement a játékba, várva, hogy Márk komolyan vegye őt, és hogy vajon miért nem ez történik Márknál, és vajon miért nem játszik velünk úgy, ahogy más megteszi. Márk nem gyerek. Épp vagy fél órája beszéltünk erről a helyzetről. András azt mondta, hogy épp azok a kazetták, amiket most írok be, és amik András korai filmjei, bizonyítják, hogy azért lehet 16-18 éves "kamasznak" is egy-egy helyzetet komolyan venni, pedig András akkor egy szobafestő volt, vidéken, mondjuk úgy nem épp egy segítő, waldorfiskolás helyzetben.

Mi nem tudunk mást adni, mint amink van. Az odafigyelésünket, a tapasztalatunkat, a lehetőségeinket. Ha más célunk lenne, mint az együtt játék, a közösség, akkor nem így és nem ezt csinálnánk, akkor mondjuk nyitnánk egy helyet, ahova bárki feltehet bármit, ülnénk a babérokon és kurva drágán eladnánk a reklámhelyeket. Elég jól meg lehetne belőle élni. Mindehhez képest másfél éve minden nap dolgozunk az oldallal, odatesszük magunkat, próbáljuk irányban tartani a hajót és a tőlünk telhető elfogadással és szeretettel együtt lenni veletek. Talán annyit András is elvárhat, hogy ne a szőkekapitányos idétlen hülyének kezelve annyira komolyan vegyétek őt, mint amennyire ő komolyan vesz benneteket. Ennyi a történet, nem kevesebb és nem több. Nagyon izgalmas képek jönnek, nagyon jó filmek, és nagy öröm és nagy szeretet ezekkel kapcsolatban lenni és dolgozni velük. Hadd örüljünk már picit mi is, hogy benne vagytok ebben a játékban. Hadd ne a takarító személyzet szerepét kapjuk, aki addig és arra jó csak, hogy kiszellőztesse a fingszagot. Bocs.

András és én is nagy szeretettel vagyunk Márk iránt, akkor is, ha most azt hiszi, hogy elárultuk, mert elvettük a homokozólapátját. Igen, érte haragszom rá. Mert többet gondolok róla annál, amit eddig kipréselt magából. És csalódás lenne, ha felhúzott orral elballagna, mert igenis én is és András is elég régóta várunk arra, hogy Márk bekapcsolódjon a játékba. Eddig még csak a névjegyét tette le, jó lenne vele játszani, dolgozni is.

Roli, akkor megkérdezek valamit tőled. Adva van egy közösség, ami alapvetően arra jött létre, hogy képek, filmek kerülnejek bele, és ezeken keresztül kommunikáljunk. Te a szabadságról beszélsz, alapelved úgymond - és most pillanatra vonatkoztassunk el attól, hogy valóságban mennyire vagy szabad és mennyire hagyod, hogy hassanak rád dolgok, mert az már más kérdés lenne, most talán nem lényeges. Szerinted ez az attitűd, hogy mindent szabad és bármeddig el lehet menni, mennyire tart össze egy ilyen helyzetet? Magyarán te hogy lennél pedellus? Oké, písz eng láv, virágozzon a kikerics, csak tudod Roli ahhoz, hogy egy ilyen netes helyzetben az emberek merjék magukat odatenni és vállalni, kell egyfajta biztonságot is nyújtani nekik. A te nézőpontod ezt nem teszi meg.

Picit olyan ez, tudod, hogy neked baromi könnyű helyzeted van, mert van egy utad, amire rátaláltál, és azon járva már úgymond megengedheted magadnak, hogy idétlenkedsz - legtöbbször akkor, amikor vagy unatkozol, vagy amikor nincs egyéb ötleted - szóval Roland küldött már hibátlan "analóg" képet is, beküldheti a nagy fehér semmit, vagy a kullancs nagyított képét is. A te példád lehet a szabadság példája, mondom, elhanyagolva azt, hogy ez is csak egy szerep. De odáig el kell jutni. Te megmutatod, hogyan? Nem Roland. Az titok. Nem mutatod meg. Addig el kell jutni, hogy pina = 42. Ha érted. Ha ráhagyom Márkra a hülyeségét, hogy 100 bejegyzéséből 90 idétlenség, akkor csak annyi értelme van annak, hogy ide jár, hogy ragad rá, ami ragad, mint homokozóban a homok, de nem több. Sajnálom, ha megsértődik, de ez nem lehet oka, hogy pihepuha párnák közé legen sztaniolba csomagolva, miközben ő kóstolgatja a határait. Nem történt más, mint jelezve lett egy határvonal neki. Azon belül van a homokozónk. Azon kívül van az anarchia. Hogy parasztosan egyszerű legyek. Annyit talán András elvárhat, hogy ez a minimális szabály megértésre leljen - azért ha megnézed, ő a komoly üzenetekre komolyan válaszol, a játékosaknál se nagyon hagyja elszaladni magával a lovat, tehát ő komolyan veszi a játékot. CSak annyi a kérés, hogy más is ezt tegye. Vállalhatatlan?

Hajrá Roli....:)...
Én sem nem szeretek belepofázni magánügyekbe de teszem mert hátha...Márk, Zsoltti ketten nekem nagyon hasonlítottok abban hogy ami a szíven az a szájon és asszem ha Márk poénnak szánt megszólalása ott a táborban sül el egy asztalkörülkergetés-röhögés lett volna belőle így meg nyilvános homokos fasisztázásként sült el ami szar és amiér kijár egy boccs nyílvánosan meg némi kézfogás a háttérben (Zsolt nagyszívű ember ha a nagy szája megtévesztő is néha)
Márk Zsolt az ilyen gubancok neten én úgy látom nem feloldhatók a továbbbeszéléssel....szerintem el kell tenni őket kivárva egy személyes tallálkozást esetleg a háttérben nyugiban lenyomni itt meg visszatérni a tárgyszerű keretekhez de Márk abszulút értem ha kiszálsz csak tudd hogy ez a döntésed kb ugyanpolyan jó mintha maradsz és az egyiket bármikor válthatod a másikra....Boccs ha csak szaporítottam a szótot

Hát akkor most szerintem túl hamar ugrott a Pedellus.
Ha Feri azt írja, hogy "Nekem komoly gondjaim vannak ezzel a képsorral", szerintem bárki mondhatja, hogy nyugi. Nem kell túlreagálni se ezeket a képeket, se azt, hogy nyugi. Nekem úgy tűnt, Ferit sem zaklatta ez fel.
Belegondolva egy kicsit Márk helyzetébe.:
- azt mondjátok, mutassa meg, ami odabent lakozik.
- legjobb tudása szerint megmutaja
- mire azt kapja, de hát ez idétlen, ez hülyeség.
Azért ezen van mit elgondolkodni, nem? És nem biztos, hogy csak neki.

de az milyen mókás má hogy a kép címe vacsoracsata
oszt télleg "csata"..
még jó hogy nem az utolsó vacsora a címe
akkor mi lenne :))))

áá
bocs
ez így nem megy..
mármint részemről..
pedig élőben igazi konfliktus feloldó vagyok..:))))

te zsolt
télleg nem póbálok beleszólni mert nem az "én vitám"
de ne háriccs már mindig..

Egy dologba kéretik belegondolni. A pedellus helyzete korántsem az a halmaz, ami a Hegyi helyzete. Hegyi ha kell, együtt ökörködik. A pedellusnak más a feladata. Igyekszem nem nagyon beleszólni a vitákba, de ha megteszem, akkor annak oka van. Leginkább az, hogy a sulink sokszínűsége miatt a tűréshatárok is elég széles skálán mozognak, és a pedellus dolga az, hogy igyekezzen ezek átlagát megjeleníteni.

Parasztosan mondva: a Hegyinek semmi baja Márkkal, a pedellusnak meg az a dolga, hogy mederben tartson helyzeteket. Ennyi történt. Márknak szerettem volna jelezni, hogy picit próbáljon meg a többiekre is tekintettel lenni, azokra is, akik esetleg nem szólnak hozzá a csevegésekhez, csak csöndben szemlélik, mikor kanyarodunk vissza az értelmes kommunikációhoz.

Ami a gyerekesezést illeti, ó igen, az lehet rosszul eső dolog, de van ellene gyógyszer. 2613-szor kapott Márk jelzéseket arra nézvést, hogy figyelünk rá, nem tartjuk hülyegyereknek, és várjuk, hogy elkezdjen odafigyelni ránk. Ez csak így megy. Ha Márknak kényelmesebb az a szerep, amire a gyerekes elég pontos kifejezés, akkor mit kerteljünk?

Mindazonáltal szerintem épp eléggé határozottan leírtam azt is, hogy a gondunk épp abban van, hogy minden idétlensége mellett is Márkot értelmes csávónak tartjuk, és azt is leírtam, hogy parasztosan mondva ölég hülye, ha megsértődőset játszik. Ő dobálta a labdáit nekünk, nekem is, nektek is, most egy labda vissza lett dobva és az ő térfelén pattog. LEhet lecsapni, lehet kiszúrni bicskával, és lehet elkezdeni vele játszani is, szóval Márknál a döntés, hogy komolyan veszi-e a munkánkat. Legalánn néha. Legalább picit.

(ha én lennék Márk helyében, nem sértődnék, hanem dolgoznék tovább. Ezt most itt zárójelben a Hegyi mondja. MErt bizony Márkkal igen sokat foglalkozott a csapat, sok megértést, toleranciát kapott. MOst bizony rajta a sor.)

te Márk !
próbálok amennyire lehet objektív lenni és nem beleszólni abba ami nem az én dolgom..de nyilván őszintén..

nekem úgytűnik, hogy "csak" zsolttal van vitád igazából
valahogy van köztetettek egy feszültség...ami persze nem baj..
ez a generációs és ízlés beli szakadék vagy mi, ez nem hiszem hogy igazi gond lenne
nincs is nagy..meg hát pont az az izgalmas soxor..
pl én a neotonos beszélgetést nagyon élveztem és tanulságos is volt..

nem hülyeség hogy tőled tanultam soxor a legtöbbet..
lendületet, frisseséget..lehet nem mész művész homályokba és egyéb kultúr sznobsági mélységekbe..de ez kicsit sem baj...

Szokás szerint valahol félúton kéne összefutni.
Márk olyan, amilyen, szerintem messze nem feszíti túl a húrt (egy két ritka kivételllel - mondjuk Röhm nálam feltétlen túl van az összes határvonalakon). Nyilván különbözik a többiektől, de hát mindenki különbözik. (Csak én nem)
Zsolt meg olyan amilyen, szerintem mostanság kicsit túlérzékeny Márkra, de nyilván érte haragszik, nem ellene.

Szóval kér összerugni a komódcipőt, Márk lesz szives tovább küldeni a cuccait, Zsolt meg legyen egy időre nagyon tárgyilagos vele és felejtese el a 'gyerekes' szót, mert adott korban ez sértőbb mint két buzifasisztázás. Nem kell Márkot sürgetni, hogy mostazonnal nőjön fel. Ez előbb utóbb meglesz, bárhogy kapálódzik is ellene.
Szerintem.

Márk, már csak az illendőség is megkívánja, hogy válaszoljak. Igyekszem sorjában.

Mondok neked valamit, aztán oda teszed, ahova akarod - lehet nem ma fog leesni a tantusz. De hiszem, hogy le fog. Idővel. Az estiskola egy közösség. Ez a közösség nem működne nélkületek. ÉS nélkülünk se. Hogy ki mit hoz ebből ki, mit épít be, mit tud használni, az rajta is múlik. Mi igyekszünk úgy üzemeltetni (nem tudok jobb szót) ezt az oldalt, hogy az minél több embernek szerezhessen örömet. Volt, aki művészképzőnek gondolta, volt, aki Szőke kapitányhoz akart közel kerülni, de a többség elég jól érti és érzi, hogy mi a lényege ennek az oldalnak. Az önismeret, és mások megismerése. A játék. És ha tudunk egymástól tanulni, az plusz jó.

Valamit lehet, nem értettél meg. Ezt az oldalt ketten csináljuk Bandival. Kiegészítve egymást. Van, amiben ő, van, amiben én vagyok aktuálisan a szereplő, nincs leosztott forgatókönyv. Hogy te mit láttál tőlem vagy mit nem, megvallom, nem nagyon izgat. Nem pökhendiségből, inkább mosolygok rajta. Nem hiszem, hogy el kell mondanom, töviről hegyire, hogy mennyi munka egy ilyen közösségi hely "csinálása". Van, aki értékeli ezt a munkát, talán mert látott már hasonló projektet megvalósítani, talán mert empatikusabb. Ha te nem látod, nem látod. Ha te tőlem semmit se láttál, nincs baj. Nem kívánok előtérbe helyezkedni. A pedellus vagyok, aki kicseréli a szivacsot, tesz ki krétát és takarítja a termeket. Mondjuk így. Én ezt teszem le a közös asztalra. De nem kell ezzel túl sokat kezdeni, annyit csak, amennyit esetleg te hasonló esetben elvárnál, vagy ami neked jól esne.

A tábori kép. Márk, te tényleg annyira hülyének nézel, hogy nem tudom, kiről írtál? Hmm. Akkor tényleg nem gondolsz rólam túl sokat. Mindegy. Elgondolkodtatott az a "vicced". Azt ne mondd, hogy nem tudtad, kiről írsz. Az is egyértelmű, hogy én voltam a célpontod. Adtam a hülyét, hogy módod legyen korrigálni. "jajj, ne már". Ennyi. Nekem kevés. De nem ügyeztem, mert arra gondoltam, hogy tanulságos lesz neked is. Bebizonyítottad, hogy nem.

Namost Márk: hogy ki honnan jött, egészen addig mellékes, amíg nem sért vagy amíg van benne igyekezet elfogadni egy közösség ki nem mondott szabályait. Itt a többség téged elfogadott annak és úgy, ahogy vagy. te kóstolgattad. Hol a határ. És amikor én vagy más jelezte, hogy hol, akkor húztad tovább. Olykor elég tenyérbemászó módon. De elfogadtunk ilyennek, remélve, hogy idővel csak-csak eljutsz odáig, hogy leesik a tantusz, mi ez a hely és miért vagyunk itt. Nem, nem iskola Márk. A neve az. A jelmezek olyanok. De nem az. Itt nem fotózni és filmezni lehet elsősorban megtanulni, hanem - remélem - nyitottnak és elfogadónak lenni.

A közeget kritizálod. Hogy nem olyan, pedig te nem lősz túl a célon, a sulihaverjaid is bizonyíthatják. Márk, nem az a baj, hogy túllősz, hanem hogy nincs ellensúlya. De még tovább megyek. Amikor megnyitottuk a fórumot, te röviddel utána sommás ítéletet mondtál róla. Hogy fasság. Röviden. Miért voltál paraszt, Márk? Mert a valós életben az osztálytársaid azok? Mert az olyan nagyfiús? Félre ne értsd. Gondolhatod róla, hogy nincs értelme. És akkor nem írsz bele, nem használod, nem olvasod. De miért kell ezt deklarálni? Ha nem tudsz adni, miért veszel el?

A gyerekeskedésről. Tudod miért nem gond Szőke vagy az én gyerekeskedésem? Tudod, mert leírtad. Mert ellensúlyozzuk azzal, amit folyamatosan leteszünk az asztalra. Mert nem bántunk meg vele másokat. Mert leginkább magunkon röhögünk és magunkat figurázzuk ki. Nem várom egy tizenéves kamasztól, hogy értse, mi az önirónia, de azt igen, hogy legalább annyira legyen érzékeny kifelé, mint befelé.

Mondok valami meglepőt. te eddig ezek szerint becsukott szemmel voltál itt jelen. Itt Márk nem a világháló megismert helyein vagy. Itt nem kukkolókat kapsz és nem perverz mutogatókat, itt a többiek beengedik egymást a legbelső világukba. Arccal, névvel. Tudod te hogy ezt mit jelent? És felfogod-e vajon, hogy ez milyen felelősséggel jár a mi részünkről? Te csak a pináig jutsz, Márk, ha látsz egy aktot? De Márk, itt nem egy névtelen szoftpornó csajszi ismeretlen képeit nézegetheted, itt hús-vér emberek tárulkoznak ki neked és egymásnak.

Kitárulkozás. Mit vársz Márk? Mit mutassak még neked, miben várod a kitárulkozásom? Vetkezzek pucérra? Megtettem a táborban. Mutassam a lakásom? Megtettem. Mutattam magam alvás közben, és olvashatod a gondolataimat. Én őszintén írtam le a véleményem a parasztságodról. Nem kerteltem Márk, bár nem vagyok fontosabb tagja a közösségnek nálad, vagy másnál. Amit te kilométeres magasságnak ítélsz, az lehet, hogy közelebb van hozzád, mint gondolnád. Ha leszarnálak, akkor nem írtam volna ide a véleményem, vállalva, hogy besértődsz.

A végére még valamit. Mindig könnyebb bebaszni magunk után az ajtót, mint gondolkodni. Ha céltalan vagy, az nem a hely miatt van Márk. Ha engednéd, ha komolyabban vennéd, kapnál célokat, találnál itt. Lenézheted a többieket, de azért a beiratkozottak java talál benne célt. Te most lesajnálod az estiskolát. Van neked az életben barátod! mondod. Hűha! Oké Márk, beszéljünk őszintén. Azt gondolod, hogy ide lelki inaszakadtak járnak, akiknek nincs élő barátjuk csak a net? ezt sugallod. Sértő. De ha van is olyan, akinek ez a helyzet, a net az egyetlen lehetősége emberi kapcsolatra, akkor is kérdem Márk, hogy kell-e, csinos-e ezt ilyen módon leszólnod? És segítettél-e abban, hogy ez másképp legyen? Művészlelkek vagyunk neked? Nem érzed, hogy sértő vagy? És az neked kitárulkozás, hogy a magad tanulatlanságát, tapasztalatlanságát és az ebből adódó zavarát bunkósággal palástolod?

A blogomról. Nekem sokat segített Bandi abban, hogy dolgokat helyére tegyek. a blogom is. nem szégyen negyven évesen változtatni. MIndazonáltal igen Márk, az egy magán blog, ez meg egy közösség. Az egyiket magamnak csinálom csak, a másikat meg azért, hogy a "művészlelkek" jól érezzék magukat. Felfogod-e vajon, hogy másfél évnek mennyi munkáját tettük bele abba, hogy jó hangulatú hely legyen ez, Márk? Nem csak Bandi, nem csak én, hanem a többiek is.

Sajnálom, ha nem alszod ki a sértettséged és a pökhendiséged. Szerintem van itt helyed. Ha nem volna, már nem volnál itt, ha nem volna, akkor nem kapnál értékeléseket, de tovább megyek: ha nem volnál fontos itt, akkor nem írtam volna egy mukkot se. Megvonom a vállam és hagyom rád. Nem ez történt.

Szerintem aludj egyet és dolgozz tovább az estiskolában. Nehezebb, mint elmenni, az kétségtelen. De talán megérné.

Már pár napja érlelődik bennem. Tulajdonképpen már egyszer elhatároztam, de visszacsábítottak. Többet nem engedem, mert a ti szórakozásotokat rontanám el. És azt se szeretném, ha bárkinek is bűntudata lenne emiatt. Így alakult. Azért még senkinek nem fogok nekiesni a villamoson.;-) De többet nem szeretnék magyarázkodni. Sziasztok!

Gondolkozzál még ezen, Márk. Ne hozz azonnal döntést, aludj rá egy párat.

(Bocs Anita, utoljára szórom tele a postaládádat, de ez fontos.)

Kedves Zsolt!
Ezt most direkt nem e-mailben írom, ahogy stílusosabb lenne, hanem ide, hogy mindenki tudja, akit érdekel, hoy azt hiszem ideje búcsút intenem. Ennek a közösségnek nincs rám szüksége, nekem pedig van a hétköznapi életben is baráti köröm, ahol nem mondják mindenre, hogy túllőttem a célon, mert nem lövök túl a célon. Úgy látszik ez a közeg nem olyan (tisztelet a kivételnek).
Nem állt szándékomban senkit sem megsérteni, főleg nem Andrást (akire változatlanul szavazok, hogy legyen mosógépe).
Eleve lehetetlen helyzetben voltam, a generációs szakadék miatt, továbbá ahogy nézem az ízlésem is más. Én úgy vélem, hogy ha valamit nem őszintén és egyértelműen mondunk ki, akkor az trükközés, teszem azt hazugság. Ha én nem egy dolgot mutatok be, hanem annak egy szimbólumát, az gyávaság. Szerintem.

Márti nagyon toleráns, türelmes ember, nem kezelem anyámként, mint ahogy te azt mondtad vagy hiszed. Felnézek rá a kreativitása miatt, és amiatt is, hogy nem csinálja feleslegesen a feszültséget.
Mondanék egy ellenpéldát: mikor a tábori kép alá írtam azt a (rossz) viccet, és visszakérdeztél, hogy ki az, jött valakitől (szándékosan név nélkül) egy válasz, hogy "nem fogsz örülni...", majd másnap jött a "legyen a tegnapi ízetlen tréfáért a büntetés" hozzászólás, amitén úgy értelmeztem, mint szimpátiakeresést azon keresztül, hogy ellenem hangolnak téged. Ez nekem nagyon nem tetszett, de nem szóltam semmit. Neked meg annyit tudtam mondani, hogy bocsánat, így interneten keresztül mást nem is tudtam volna mondani. Mellesleg könnyű ítélkezni a világhálón.

A téma elkalandoztatásáról: az aktnál ami kérdés felmerült, az eléggé érdekesnek tűnt, amit öntudatlanul indítottam el. Te most azt mondtad, hogy "Ha egy aktnál csak a hülyülés jön ki belőled például, akkor inkább figyeld a többieket, mert az meg engem zavar, hogy a hülyeséged miatt elkenődik a téma és normális eszmecsere nincs.". Hát volt normális eszmecsere, és nem kenődött el az egész.

A gyerekeskedésről: a Szőke vagy a te gyerekeskedésed sem gond, az enyém az. De miért? Nem tettem le semmit az asztalra. Ne haragudj, nem sértésből mondom tényleg, de én még tőled semmit nem láttam, talán 2 darab képet.

A céltalanságról: nem érzem, hogy bárhova i ki fogok lyukadni itt, tehát azt gondolom jobb előbb kilépnem, mint több hónapnyi hánykolódás után. Ahogy elnézem jobban is jár (majdnem) mindenki.

Zsolt, olvastam a blogodat is. Engem meglepett. Úgy érzem nem ugyanaz az ember írja, mint aki itt Pedellus. A vártnál erősebben szókimondó, olykor sértő, kicsit túl kritikus. Megértem, hogy az egy más közeg, ott másmilyen módon vagy jelen, mint itt, azonban mégis a kitárulkozásra buzdítasz itt, mint a közösség tagját, te viszont a közösségnek egy sokkal fontosabb tagja vagy, mégis mintha kilométeres magasságokból szólnál le hozzám, és ugyanúgy nem tárulkozol ki, mint (szerinted) én.

Még egyszer mondom, nem akartam senkit megbántani, ha viszont sikerült, akkor engem is sikerült megbántania másnak, csak én emiatt nem szóltam. Mert nem emiatt jártam ide. Mostanában viszont minden nap belecsöppenek valamibe, és szinte mindig általad Zsolt. Lehet, hogy bennem van a hiba, de mindig te szólsz rám, mindenre van magyarázatod, és ha valamit mondok, akkor gyerekes vagyok vagy bunkó. Lehet. Én azért remélem, hogy nem.
Lehet, hogy az a baj, hogy én reáliskolába járok, nem kifejezetten művészlelkek közé, és ott nem reagálnak olyan hevesen bármilyen apró sértőnek vélt poénra, mint itt. Nem tudom, csak találgatok, de elismerem, hogy rosszul mérem fel az igényeket. De ebből a szempontból meg magamat adom, mindenről van véleményem, aztán kimondom, és jobb ha nem lenne. Ezt a tárulkozzál is ki, meg nem is-t nem tudom teljesíteni.

A maradék leckéimmel csinálhattok, amit akartok, szerintem dobjátok ki, vagy nem tudom. Engem már igazából nem foglalkoztat. Van bennem némi sértettség, némi csalódottság, némi önkritika és némi rezignált fájdalom.

Nem emberileg vagyunk különbözőek, csupán ízlésben, és ezen a helyen ez mérvadónak látszik. Sajnálom. Csupán pár kellemetlen emlék miatt, de a szép emlékekkel távozom. (Remélem elhiszi most végre valaki, hogy magamat adom...)

Azért mindenkinek további jó munkát kívánok, Bandinak meg Zsoltnak sikereket és boldogságot, és továbbra is lelkes Szőke-filmnéző (és Márti-olvasó) maradok!:-)

Ja és a lényeg Márk: egyrészt, se nekem, se Ferinek, se Andrásnak senki nem mondta meg, merre menjen. Ne várj ilyet, hogy más majd helyetted dönt és helyetted lesz felelős a döntésért. Ez a te dolgod. És az is, hogy komolyan veszed-e a leckéket, vagy sem. Ha nem, miért vársz komoly elemzést? Majd ha komolyan veszed, akkor lesz mit komolyan vennünk rajta.

Márk, az isten szerelmére: lehet lötyögni, hülyülni. Mindennek van ideje. De neked kell az érzékenyésged, szenzitivitásod használni, hogy ne lőjj mindig túl a célon. Itt van egy kis közösség. Tagja vagy. Felelős vagy érte. Te is, éppúgy mint én, vagy más. Érezd ezt át. Nem nagyon találsz hasonló helyet a neten, de az életben sem. Kapard össze a pénzt a táborra és gyere le. Meglátod, hogy mi az estiskola a valóságban, vagy mi András a valóságban. Nem médiacirkusz és nem hülyegyerek idétlenség. Épp az adja a vicc súlyát, hogy van ellenoldala és tétje. Hogy van mögötte mélység. Nem tudok többet segíteni, ha te nem segítesz.

Márk, ha játszod a hülyét, az a te dolgod.
Jeleztem neked, hogy mi a helyzet. Ha én szólok Ferinek, hogy semmi baj, "nyugi", az elég. Pofon egyszerű az oka. Én tudhatom, hogy van-e a képpel baj, hogy András mit reagált, és hogy mi a helyzet globálisan az ilyen képkivágásokkal, te meg nem. De te szükségét érezted jófejkedve megismételni, hogy nyugi. Nem érzed Márk, hogy ez paraszt kiszólás? Már bocs, de mire nyugizod le Ferit? Az aktnál is szóltam, hogy Márk, legyen elég, mert nem jó irányba mégy, de nem vetted a lapot.

Bocsásd meg: neked lehet, hogy az idétlenkedés kielégítő. De fogadd el, hogy másnak csak ízesítő lehet. Ha nem érzed, hol a határ, szólok. De nem értem, mert nem vagy hülyegyerek, hogy miért provokálod ki. Élvezed, Márk? Én nem.

És még valamit. A nácizós dolgod igencsak necces volt. Akárkire is illetted, de az ott már nem volt se vicces, se elfogadható. Annyi se fért ki belőled, hogy bocsi fiúk, részeg voltam, befüveztem, akármi, szori, igaz, elnézést. Nem. Hát apám, én ezt így nem tudom hova tenni.

Az elemzésre. Márk, ha gondolod, kezelhetünk hülyegyerekként is. Amiket feltettél, mindre írtunk. A legidétlenebb játékodra is. Ha nem érzed, hogy hol kell váltani, hogy merre kell menni, kérdezz. Egy poén egyszer jó. Kezdj el dolgozni. Tudom, hogy van agyad, azt is, hogy érzelmeid is vannak, és azzal is tisztában vagyok, hogy ebben a korban ciki ezeket felvállalni. De nem tudok mást mondani - és hidd el, Andrással beszéltünk erről és ő ugyanezt mondja: Márk, nem vagy tehetségtelen, ha zavarban vagy, itt mindenki türelemmel lesz irántad, de itt az ideje, hogy ne sértődgess és ne sérts, hanem kezd el dolgozni. Nem én és nem András fogja helyetted megtalálni az utad. Van utad, de ha idétlen hülyegyerekeset játszol, akkor mi nem tehetünk mást, mint várunk, mikor ébredsz fel, mikor unod el. nem kell vérbe fagyni, de van benned több is, mint narancslevet inni. Ha nem hinnénk ebben, le lennél szarva. Nem vagy leszarva. De tiszteld már meg a többieket azzal, hogy kicsit finomítasz a felfogásodon és érzékenységeden.

Az lehet, hogy Márti anyai türelemmel van irántad. Az is, hogy ő elfogadta a te nézedet az aktról. Én és András nem fogadtuk el. Mégpedig azért, mert Mártin, rajtad és rajtunk kívül még van 250 másik tanulója is az estiskolának. Esetleg gondolj rájuk is, hogy az idétlenséged mellett legyen kedvük megszólalni.

Bocsánat. Ébresztő.

Ennél a képnél az, hogy ellent mondtam Ferinek, az miért sületlenség és baj? Nem értelek Zsolt. Kicsit mintha általánosítanál. De legyen, ahogy akarod.
Egyébként meg védekezés képpen:
"le is kell tenni az asztalra valamit" => egyszer sem kaptam olyan elemzést, ami támpont lehetne, hogy merre induljak el. Olyanokat kaptam, hogy "jó az irány", "ezt nem tudjuk elfogadni leckének"...
Csodálod, hogy nem tudok mit kezdeni magammal?
Már ne haragudj, hogy felháborodok, de jelen pillanatban ennél a konkrét képnél jogtalannak és oktalannak érzem pont most és itt a bírálatodat. Ennyi.
Szia, jó éjt.

Az elemzés odább van, de annyit elmondok, hogy azért egy tévékép még kevés. Három is. Ha nincs kontextusba helyezve, akkor csak egy tévékép marad. Ha a tévé is látszik, netán a környezetből valami, máris izgalmasabb a dolog és értelmet nyerhet.

Márk, tudod mi a bajom? Az, hogy nem mérlegelsz, hogy mikor hol hogy szólalsz meg. Márti aktjánál mondjuk úgy, gyerekes voltál. Aztán jött a táboros képnél a hülye vicced. Itt most beszólsz Ferinek. Ne haragudj, de van határ, még ha nem is érzed. Azért ahhoz, hogy az ember megengedjen magának egy ilyen "laza" stílust, le is kell tenni az asztalra valamit, mert anélkül idétlen hülyegyereknek fogják látni - és ez csak az egyik dolog, mert erre mondhatod, hogy nem érdekel.
Én meg azt mondom, hogy annyit mindenképp elvárok, hogy adott témához próbálj meg minimálisan is építően hozzászólni. Ha egy aktnál csak a hülyülés jön ki belőled például, akkor inkább figyeld a többieket, mert az meg engem zavar, hogy a hülyeséged miatt elkenődik a téma és normális eszmecsere nincs.

Picit emelj a szinten Márk, így ez már nemcak unalmas, hanem zavaró is kezd lenni. Hiszem, hogy van benned annyi értelem és mélység, hogy a gyerekes idétlenkedést letedd és alkalmazkodj a többiekhez. Nem kell hátratett kézzel ülni, de ennyi sületlen baromság sok. Na. ennyi.

Kedves Feri!Szerintem az élet egy film.Nem mi választjuk a szereplőket.Egy biztos az én filmemben Én vagyok a főszereplő.Ha az életemet "kivetítem"eléd,te is csak kockákat érzékelsz belőle.És ha néha lefényképeznek idegenek ,az a kép marad meg bennük rólam,amit lefotóznak és hazavisznek.Belőlem,életem kockáiból egy darab.(Vagy 3)És ez ívódik az emlékébe rólam.Pedig nem is biztos hogy ilyen vagyok!

Új hozzászólás