Neem Viki nem mondtam, hogy zavar az életlensége... Jó ez így!
Jó ez a két kép, mégpedig azért, mert zavarbaejtő lehet azoknak, akik arra várnak egy makrofotónál, hogy az éles legyen és tudományos szinten ábrázolja a parányokat. Holott a makrovilág nem csak külsőségeiben és a porszemek, hajszálak kiborítóan természetellenes élességében létezik, hanem belül, fejben, álomban vagy félálomban, amikor nem az objektív tökéletes mindentlátó okuláréjával nyomakodunk be ebbe a világba, hanem amikor a mi rövidlátó szemünkkel keressük a csodát a pirinyó kis virágszirmokban, macskabajuszban, kutyatalpnyomban a sárban. Szóval valamit sikerült akaratlanul is megfognia Vikinek, ami hasonlatos ahhoz, ahogy a fotó az időt is csak pótlólagosan képes ábrázolni, miközben mérni kínosan precízen méri azt. A makrót is kínosan precízen képes a fotó ábrázolni, holott a lényeg, a lélek valószínű nem ott keresendő. (hegyi)
értékelés:
Elhiszem, hogy zavar benneteket, hogy nem éles, de én nem is szerettem volna, ha az lenne. Lehet, másik leckébe kellett volna tennem.
Zsolt uram, éppen erre akartam utalni magam is, csak meghagytam a dolog kimondását az alkotónak. :) Távol álljon tőlem a karctű és az ő élessége. :)
Istenem, hahó, emberek, ugye nem csak a karctű éles képekre buktok? Ne már! Ha ez nem tudatos Vikitől, akkor semmi.
A képről meg közben nem beszéltem... :) Picit nekem tudatosnak tűnik a bemoccant, átkukucskálós hangulat, olyan hasalok a fűben és kiszúrom a pici apró virágot, és megtetszik, izgatottan lekapom azért...
Nem tudom Viki milyen technikával fotózta, így lehet ez nem tudatosság, hanem tényleg technikai korlát. De gondolom majd megtudjuk...
Nekem szépek ezek a képek így, ahogy vannak.