Megint Antonioni jut eszembe, a Nagyítás, erről a képről, persze ezek a parkok és ezek a helyzetek egyértelműen könnyen hozzák ezt a fajta párhuzamot. Engem egy picit zavar a ferde horizont, ezt úgy mondanám. Azért ezeknél a képeknél erre illene erre ügyelni, nem indokolja semmi, hogy ferde legyen, minden egy kicsit dől balra. Ez az egyik. A másik, hogy a kép jól láthatóan két részre oszlik, jobb és a baloldal között majdnem a tengelyben kettényílik az ég, kettényílnak ezek a formák, ahogy besüt a nap, de láthatóan nem csak a napsütéstől, hanem a fák eleve így vannak ültetve, hogy ott a lombjuk nem ér össze. Abban nem vagyok biztos, hogy szerencsés, hogy pont erről a pontról lett ez a kép készítve. Azt írja az András, hogy a Városligetben is terjed az ősz, hát értem én, csak ez a terjedés ez ennél a képnél nem nagyon jön ki; én ezt a képet visszaadom ismétlésre, lesz, ami lesz, csak nem haragszik meg az András, mert... szép, szép, szép háttér, régen a lakótelepi lakásunkban volt ilyen tapétaposzter, amit az ember felragasztgatott, de sosem értek össze a darabjai, és elétoltuk a kanapét meg az éjjelilámpát. Az is a kérdés, hogy jó, mondhatjuk, hogy ne szerepeljen ember a képen, és ilyen elidegenítő módon próbálunk egy érzésről hangulatjelentést adni, de ennek meg ellentmond az a fajta fény és vitalitás, ami erről a képről sugárzik – és ami azért az ősznek is ellentmond. Tehát szerintem itt a kérdések nincsenek jól tisztázva és kimondva, hogy miről is akarok beszélni. (hegyi)