Vasalnivaló

Vasalnivaló

Nagyon érdekes ez a képi világ, amit Noémi itt mutat, és nagyon örülök neki, hogy megint valami dinamikus, új irányt keresett magának ebben a formaiságban. Hogy itt most arról van szó, hogy egy furcsa perspektívát talált, vagy megfordította ezt a képet, a lényeg szempontjából tulajdonképpen mindegy, mert egy olyan esztétikai, formai rendet hozott létre, ami abszolút működőképes. Talán ez a két szemnek felfogható fehér forma a kép közepén nekem egy kicsit erős a többihez képest, nem tudom, hogy az mitől van ott, de a formaiság működik. Egyetlen problémám van, mégpedig a kép felső határvonala, mert ott nekem valahogy rendezetlen a történet, főleg nagyjából a kép közepétől jobbra elhelyezkedő dolgokkal van problémám. Ha én készítem el ezt a képet, akkor valószínű, hogy azt a döntést hozom meg, hogy azt, ami a kép jobb felső határvonalánál történik, azt a fekete belógást én már levágom, és akkor lényegesen koncentráltabb lenne szerintem ez a formai játék. Ettől függetlenül ez egy jó ritmus erre az absztrakt leckére, az irányt jónak tartom. Azért még egy dolgot hadd mondjak mindehhez: az absztrakciónál nem árt, ha a néző tud valamibe kapaszkodni, mert ha minden kapaszkodó kötelét elvágjuk, vagy minden létrát kirúgunk alóla, amin ő meg tudna állni, akkor egyszer csak elvesszük a kedvét attól, hogy megfejtse a képet. Egyszerűbben fogalmazva, ha annyira túlgondolunk, vagy túlforgatunk egy szituációt, hogy ne lehessen felismerni, akkor annak sokkal vegytisztább formai ügynek kell lennie. Sokkal grafikusabbnak, sokkal kevesebb képelemmel dolgozónak. Itt azért elég nagy a rendetlenség, elég nagy a vibrálás, mindehhez képest viszont nem tudom beazonosítani, hogy mit látok. Elvetted annak a lehetőségét, hogy azonosulni tudjak azáltal, hogy felismerek valamit, és jön az úgynevezett „aha” érzés. Ez most elmarad, és ettől talán a katarzis is. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

24
Értékelem!

Köszönöm az elemzést!
Ruhahajtogatás közben láttam meg ezt a képet, ezért ilyen vázlatszerű. De belekóstoltam a rögzítésébe - és ízlett! Majd még gondolkodom rajta.

18
Értékelem!

Köszi, Árpi! Néha kell egy-két tetszikésennyi kép is, nemigaz? Amúgy ez egy vasalnivaló (nadrág).

26
Értékelem!

És legyen ez akármi nekem az ágy leckébe is elmenne.

23
Értékelem!

Ezek azok a képek, amikhez én már hülye vagyok. Simán csak tetszenek, és ez igaz az egész szériára. Csak mert Zsolt szólt, hogy szóljunk hozzá a képekhez, de hozzátenni nem tudok, dafke elvenni meg minek?

Új hozzászólás