vasárnap hajnal

vasárnap hajnal

Azt kell mondanom, hogy Mariann érzelmi jelenlétben szinte mindig megfelelő szinten mozog, de a formai megoldásokban vannak még pontosítani valók, ami nem baj, mert ezért vagyunk itt. Ennél a képnél most három ovális forma az, ami emlékezetesen megragadhatja a nézőt. A fej formája, a felkar formája és a csésze. Ebből ami szerintem fontos, az a fej és a csésze. A felkar nekem most sok. Nekem is van a gyerekkori oltásomnak nyoma, és ezzel nincs is semmi baj általában, de most itt túl sok. A másik az, hogy túl van világítva a felkar, és ettől vaskosabbnak tűnik lényegesen, főképp attól, hogy a mellkasi részhez hozzászorítod. Egyszerűbben fogalmazva nem előnyös túlzottan ez a pozíció. Ha egy kicsit kevésbé szorítanád a karodat, megmaradhatna ugyanez a gesztus, de nem lenne ennyire tolakodó a felkar jelenléte. A másik kérdés, hogy észrevettél valamit, ami fontos, de nem kidolgozott most a képen, az asztal terítő mintázata, az előtted lévő edényalátét mintázata, és a falon lévő fa lécek ritmusa, most a felső szekciónak a jelenléte kevésbé értelmezhető . Ezzel az a baj, hogy az egyszeri néző azt mondaná, hogy vágd le, ugyanakkor, ha levágod, akkor az egész felborul, és a tömegelhelyezése billeni fog. Szükség van arra a lezárásra ott fent, de nem így. Egy kicsit feljebb kellett volna mozdítani 5-10 centivel a kamerát. Igaz, hogy lent vesztettünk volna az előtérből egy kicsit, de talán a dolog akkor is működne, és többet kapnánk fent. Még egy apró megjegyzés: ha már ez a csésze szerepel, akkor talán hangsúlyosabban kellene az előtér-háttér viszonylatában őt használni, kicsit közelebb tolhatnád a kamerához, és akkor nem lenne véletlenszerű az, hogy itt maradt a képen. Én ezt most 2 csillagnak gondolom, mert azért a formai dolgokat érdemes átgondolni. Várom a válaszodat. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm a jelzést, és várom a képeket, másokat is. :)

Köszönöm Zsolt az értékelést.
Igyekszem javítani a hibákat. Ez a kép második nekifutásra sikerült. Nekiállok a harmadik újragondolásnak.

valóban szükséges lenne balról a világítás, mert bár nálam rendben van a kép és nem olvad össze a kar és a haj, más monitorokon nézve valóban egész sötét és más hangulatú lett a fotó. a felső zárás úgy látom senkinek nem tetszik. véleményem szerint keretet ad a képnek, de lehet másképp látom.

Szép, elgondolkodtató kép. :)

Az a felső zárás elbizonytalanít, hogy kell-e oda vagy sem. Az erős fény miatt a bögre hangsúlyos, de a záró képelem kicsit felemeli a tekintetet az arcodra. Lehet ezt én mellőzném, és még picit világítanék: talán több fény kellene Rád is, mert sokkal hangsúlyosabb így a bögre. Feltételezem ez tudatos választás volt, mert elég szokatlan alsó világítást használsz, így az arcod jobban árnyékba merül, és a hajad összeolvad a karjaiddal. Oda tettem volna még pici fényt.

Nagyon hasonló hangulatokat élek át mostanság. Köszönöm.

István, köszönöm a hozzászólásod.

Zoltán, igen! A munkámat Jeanloup Sieff Judy című képe ihlette. Nagy hatással volt rám ez a fotó és a többi munkája is.

Számomra kissé szomorkásra fűszerezett, de ugyanakkor nagyon szép is e vasárnap hajnali portréd. Ami a modellel történik (a megjelenést, a képi hatást értve) azt én "rendben" érzem, vagy gondolom, de jobbra a kis levágott terítőszél hogy miért, azt nem értem. Vagy fent sem érzem, miért pont úgy van ami látható. Persze az előtér vezetett perspektívájára ellenpont lehetne ez az aszimmetria - összhangban a testhelyzettel, de talán felerősödnének a testtartás finoman árnyalt üzenetei is jobban, ha a környezet (pontosabban fenn, és az abrosz is) már teljesen szimmetrikusra lenne rendezve. Gondolom én. De alapvetően a modelled megjelenése és jelenléte sokkal erősebb mindennél. Számomra érzékenység, szépség és őszinteség van e fotón.

Új hozzászólás