Kapunk egy formailag jól megválasztott képet, aminél elindul egy izgalmas folyamat. Látunk egy vázát, aminek a tükröződése is egészen szenzációs tudna lenni ezen a bútoron, gondolom ez valamilyen fényes politúros lakk bútor. Az árnyékok is izgalmasak, ezek a hosszú árnyékok, talán valami szék adhatja ezt, valami széknek a háttámlája. Tehát nagyon jó az irány, és hát vannak rendetlenségek, ami miatt ez nem áll most össze csendéletté. Megmondom mire gondolok: ez a fajta formai játék ledobja magáról ezt a háncsból készült kis pártedlit, vagy nyakkendőcskét. Ez giccs. Ezt így adják oda a virágboltban, és beletesznek egy csokor virágot, és egy szép születésnapi csokor, dehát akkor, amikor a virág már ebből kipusztult, akkor az ember ezt le szokta erről venni. Nem biztos, hogy oda való, mert ez a forma önmagában szép, ez meg most így kettészabja, szétszabdalja. Nem igazán látom az értelmét sem, hogy mit akar ez szimbolizálni. Ő a férfi? Vagy mi az, ami miatt ő ezt a nyakkendőt megkapta. A másik az, hogy szó van a címben a gyertyáról. Valószínűsítem, hogy az a barna kis szakácssapka, ahogy ott megégve, a képnek a jobb oldalán van, az lehet a gyertya. Dehát ez csak ilyen következtetés, sokminden másra is gondolhatnék ezzel a formával, hogy az mi akar ott lenni, lehetne pecsételő, lehetne egy kis süteményből megmaradt darab, szóval én most nem akarok ezen az úton továbbmenni, de lehetne sokminden más is. Egy biztos: hogy ha a cím nem utal rá, én meg nem fejtem, hogy ez ott egy gyertya. Miért? Azért mert nem ég. A gyertya általában ég. Erről már volt többször szó az Estiskolán: gyertyákat láng nélkül fotózni nagyon ritka eset az, amikor érvényes képet ad. A gyertyának világítania kell, hát ettől van benne élet. És hát egy picit szűkre van most ez az egész kompozíció hagyva, ráadásul ugye elindulnak ezek a játékok a tükröződéssel, de ez csak jelzésértékkel van jelen, az árnyékok szépek lennének, de magán a váza testén egy nagy fekete folt maradt. Én azt mondom, hogy itt megint az a helyzet, lehet hogy rosszul érzem, és akkor majd Eszter kijavít, hogy nem nyúltunk hozzá ezekhez a tárgyakhoz, nem rendeztük be a mi ízlésünk szerint, hanem ezt ott így találtuk, rácsodálkoztunk, szép, lefényképeztük. Igenám, csak amikor elkészül a kép, akkor a néző egyből szőrösszívű, és elkezdi ezeket így szétcincálni benne, hogy mit keres ott az a kis kék folt a bal felső sarokban, mi a jobb felső sarokban az a feketeség, mi a háttérben az a fehér áttűnés, szóval ilyen kérdések vannak, és erre nem ad választ a kép. Eszter biztos tudja, hogy az ott egy ablak, az egy szekrény, vagy egy órának az alja, a másik az a falnak a díszítése, sok mindent lehet mondani, de ez nincs értelmezve a képen. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, mint lecke. Az irány jó, és a megfigyelés is jó, csak a megfigyelésnél nem szabad megállni, főképp a csendéletnél nem. Szinte nem nagyon fordul elő olyan helyzet az életben, amikor a csendéletet a sors, a Jóisten, vagy a szerencse úgy rendezné, hogy az úgy van kész, ahogy. Valamennyit általában azért hozzá kell nyúlni. Itt ezt most hiányolom. (hegyi)