Carne vale: a hús "elhagyása"
Nagyböjt előtti vigalom Velencében.
Remélem átjön a hangulat...

Velencéről látunk egy üzenetet, egy történetet, arról a Velencéről, amely szinte minden évben mindenkinek nagyon fontos, nagyon sokan járnak ki és kirándulnak és nézik ezeket a történeteket. Furcsa érzelmeket, furcsa üzeneteket közvetítenek ezek a képek. Tulajdonképpen egy riportdokumentumról beszélünk, és ennek ellenére mégis azt kell hogy mondjam, hogy mondjuk a visszafelé számolva harmadik kép az tulajdonképpen olyan, mint egy filmforgatásnak egy epizódja. Ugyanakkor az elejéről számított harmadik kép, ahol egy úr van beöltözve egy korabeli ruhába szemüveggel, ott mégiscsak hordoz valami többletet a turisztikai képeken és a riportüzeneteken túl. Van az egészben valami furcsa abszurd szocio. Az más kérdés, hogy mennyire volt tudatos az alkotó számára mindebben a gyors megfigyelés. Ugye a riportokban, a fotoriportokban pont az a borzasztóan nehéz, és ebből a műfajból talán a legnehezebb a sportriporteri szakma volt, hogy ott azonnal kell dönteni és azonnal kell elcsípni azt a megismételhetetlen pillanatot. Talán egy kicsit tág, egy kicsit kusza a kompozíciós rend, és ezért maradt bent hátul a mosolygós műbőrkabátos úr a háttérben, miközben valószínűleg az a kettős az izgalmas akár egy Fellini-filmből, amit a félprofilos úr, és a mellette-mögötte lévő idősebb hölgy kapcsolatát is jelzi nekünk. Ez egy izgalmas szocio lett volna, és én úgy gondolom, hogy ha súlypontozni kéne, én azt mondanám, hogy ez a kép egy pici komponáltsággal önmagában is hordozná mindazt, amit Velencéről tudni kell. Ugyanis a képek nagy részét valamilyen formában már láttuk, ismerjük, és az a harmadik kép, az pedig ad egy többletüzenetet. Én ezt egydisznósra értékelem, ezt a képsorozatot, mert bár átjön a hangulat, amit az alkotó kérdez, de a kérdés az, hogy ez a hangulat mennyiben tud túllépni a Velencéről kialakított sztereotípiákon. (szőke)
értékelés: