A világ peremén

Megint ugye kapunk az épített környezetbe valamit, ami hogy mondjam, ami át-, vagy továbbgondolásra serkent minket, ugyanis ennél a képnél maga az épített környezet a kép alsó negyedében foglal helyet, és a többi az ugyan az ember által megművelt, de mégiscsak természeti környezet, ami ráadásul mint egy nyelv, benyúlik ebbe a kis falucskába, belesimul ez a völgy vagy horpadás-rész. Tehát nekem nagyon tetszetős ez a kép, még úgy is, hogy lehet, hogy én vagy kevesebb eget adok, és ezzel ilyen panorámakép-szerűvé teszem a képet, vagy pedig még több eget, még úgy is, hogy nincs rajta egy darab felhő sem. Mert ha még több az ég fönt, az még jobban nyomná, még jobban kiemelné ezt az alsó történetet. Tehát bátran lehetne ehhez hozzáadni, akár mégegyszer ennyi eget, de legalább egy féllel többet. És a horizont, Feri, a horizont, az egyenes? (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Vagy kiszedhettem volna, szerkesztés/átalakítás/hajlítással is, de az ív mindég ad egy kis "gellert a képnek. Moholy Nagy képe jutott eszembe most, ahol egy kanyargós utat fotózott le. Szóval én ahhoz a kontúrhoz nem nyúlnék viszont ha lenne egy nagyobb látószögű gépem, állóformában újrafényképezném, hogy valóban nagyobb legyen az égbolt. Persze az időjárás is kéne hozzá.:)

Hát én értem, de ha egy, max két fokot forgatod az órával megegyezően, akkor ez helyrejön, és a templom se dől be. ;)

Válasz egy elfelejtett kérdésre. A horizont nem horizont, hanem egy erdősáv. Mögötte a Mecsek hegyei vannak, ködbe burkolódva. Vagyis amit most látunk horizontnak, az egy domboldalszél. Ráadásul a falu is völgyben van, és a kamera felé is lejt a talaj, ezért alakult ilyen furcsára a kép.

dejó. eszembejutott, hogy nyáron láttam légifelvételekt a városomról alföldi vagyok úgyhogy én is becsatlakozom a kisvárosi szépséges életérzéses klubba. és egyszerűen vmi tünemény, egyszercsak olyan mintha óriás lenneél, hogy ennyire rálátsz mindenre, és egyből rájösz, hogy milye kicsi is vagy valójában.annyira benne van minden ebben a képben. szeretem

Feri, egyszer még tárgyalnunk kell, mielőtt képes leszek veled jópofizni, de a képed az jó.

Köszönöm, Verus! Nagyon jólesik, ha valaki érti, miről akarok beszélni a képemmel.

Ez a kép is megdöbbentő. A k* életbe, hogy nem igaz, hogy a falun kívül egy fűszál se nőhet. Ez a kép az emberi rövidátásról szól. Eddig látunk, srácok. Egy méterrel az utolsó házon túl.

Új hozzászólás