Szőke-Hegyi értékelésére
> Az egyetlen kérdés a vágás, mert az alkotó
> itt használ vágást, tehát ha ez a forduló
> tényleg megtörténik, akkor azt nyugodtan
> lehetett volna végigvinni. Ugyanis ettől a
> vágástól egy kicsit hiteltelenné válik ez a
> történet – hogy tényleg csak megfordultak-
> e ott.
Ott nem lehet csak megfordulni, és azonnal visszajönni, tehát kénytelen voltam előbb elmenni jobbra, megfordulni, és akkor már elmenni egy kicsit a másik irányba, és onnan visszamenni a hídra. Közben egy kicsit megálltunk, lefilmeztem a Dunát, és ez ott van abban a vágásban, tehát aza nem egy, hanem tulképp két vágás, csak a hajnal 5-kori szerkesztéskor nem tűnt fel, hogy ez ennyire lerövidült, hogy nem is látszik.
Ezért újravágtam a filmet, főleg ezt a kérdéses részt, kicsit hosszabra hagyva azt, és persze a végére udatettem a feliratokhoz a dal adatait is, amit szintén kihagytam az eredetiből.
Ezt a "rekat"-ot is feltöltöttem már, remélem, hogy megvan...
Halihó!
A "rekat"-ról jut eszembe....
Szóval feltöltöttem, és nagyon jó lenne, ha meglenne, ugyanis azóta az a vinyóm olyanná vált, mint egy feketedoboz, amiből semmit sem lehet előcsalni, azaz a mágneses jelek nyilván rajta vannak a korongjain, azonban sajnos nem ismeri fel a gép még azt sem, hogy ott van a vinyó...
Szóval, ha megvolna, az jó lenne, és akkor esetleg kérném is Pedit, hogy visszatölthessem magamhoz is, illetve esetleg ide is ki lehetne tenni.
???
Köszi!
Üdv!
Gime.hu