A hozzászólásoknál elkezdtünk vitázni Gimével, hogy ő ezeket egyesével küldte be. Én mondtam neki, hogy egy kép nem riport, a riport leckénél képsorról beszélünk. Ha ez 20-as lecke, akkor nincsenek külön címek a képeknél, meg nem különálló képekről beszélünk. Ha meg különálló képekként akarunk velük játszani, akkor tessék külön beküldeni, de akkor nem a 20-as leckét fogja teljesíteni. Ezt csak zárójelben, mint indoklást mondom el.
   Ez egy hat képből álló sorozat, nekem egyébként a páros számú képekkel van egy pici gondom, dinamikában nehezebb összehozni szerintem, mint a páratlan számú képeket, mert a viszonyrendszerek másképp alakulnak ki. Én szépen sorba megyek, és nézem a képeket, és elmondom, hogy mit gondolok róluk, aztán a végén elmondom, hogy mit gondolok róla, mint sorozat.
   Az első kép egy nagyon izgalmas formai játék, és nagyon örülök annak, hogy Gime a fényképezőgéppel kezd el komponálni, és nem utólagos bindzsizéssel vágja ki azt, ami számára izgalmas, hanem ott rögtön a helyszínen exponál a megfelelő formai játékot felerősítve. Itt a háromszögek, körök, tópart és a kerékpár-kerék viszonyrendszere az, ami izgalmas, és én ezt nagyon jó játéknak tartom. A második képen ugyanez folytatódik: az emberi figurák, a jelzőtábla, a körformák, a vörösek ismétlődése, ahogy ez az egész kép létrejön egy nagyon jó dinamikai játék a formarend, a forma nyelvével. A harmadik kép a Gimesi-féle verbál humor ketegóriája nekem. Fotográfiában nem tartom annyira erősnek, itt most konkurál egymással a tábla, és a veszély, amire fölhívja a figyelmét. Hogyha ezt képsorozatnak fogom fel, akkor lehet, hogy ezzel lehet kezdeni egy képsorozatot, hogy ha több képből áll, mert ez magyarázza, hogy miről akar szólni ez a mese, amennyiben az árvízről, akkor ezt el tudom fogadni, de kompozícióban nekem akkor is billeg, és ráadásul meg kellett volna várni azt az időt, amikor az a másik tábla nem takar be, nem árnyékolja ezt a feliratot. Sokkal grafikusabb megoldás lenne. A negyedik kép a Parlament körüli helyen készülhetett, ahol a villamos bemegy a hídlejáró alá. Tényrögzítés szinten izgalmas a kép. Számomra ez azt a dinamikai játékot, amit az első két kép hordoz, olyan erősen nem hordozza. Nem tudom mit lehetett volna kezdeni ezzel, hogy létrejöjjön az a fajta erő, ami az első két képen megjelenik. Nyilvánvaló, hogy ez a háromszög-tábla adná magát, hogy elsőbbségadás kötelező, ennek a színe és formája mindenképp jelentős, csak nem tudom, hogy mi az, ami ezt a kép előterében dinamizálná vagy ellenpontozhatná. Az ötödik kép szinte egy ilyen kis családi kirándulásos fotó, kijöttünk a családdal piknikezni a Balatonpartra, és leültünk lógatni a lábunkat, a gyerekek majd dobálják a vízbe a kavicsot, elhozták a kis barátnőjüket is, azok valószínűleg megfázhattak, ott beszélgetnek a kőfalon. Szóval mindenféleképpen jó és humoros a megközelítés, pontosan attól, hogy mindeközben, hogy ha a hátteret elkezdjük értelmezni, a jelzőtábla megint az, ami átértelmezi ezt a helyzetet, fölébred, és létrejön az emberben az, hogy hoppá hoppá az emberi túlélési ösztön mennyire erős, hogy bár tragédia van, ömlik a víz, de a fiatalok megtalálják ebben is azt a helyzetet magunknak, amiben mint városi partizánok, szabad időben nekiállnak és keresnek kvázi egy városi tengerpartot, ahova kiülhetnek lazítani. Az utolsó kép visszatér az első kettőnek a strukturális játékához, és egy nagyon erős és izgalmas képet látunk. Ezt a képet is nagyon szeretem.
   Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, hogy vannak a képsornak nagyon erős darabjai, főképp azok, amikben Gime mer elrugaszkodni a valóságtól. Ebből egy kicsit formájában kilóg az utolsó előtti kép, de témájában, tematikájában mindenféleképpen beletartozik. És vannak olyan értelmező képek, amik túlbeszélik ezt a történetet. Itt tulajdonképpen a harmadik és a negyedik képre gondolok, ami ehhez a képsorhoz szerintem szervesen nem tartozik hozzá. Amit még hozzá szeretnék fűzni, az, hogy itt most látunk egy olyan utólagos képmódosítást, amiben a tónusrendet, a tónusterjedelmet Gime módosította, redukálta, kvázi elvett azokból a középszürkékből, és nyilvánvaló, hogy a színes képeket is valamilyen szinten redukálta, ha nem is teljesen fekete-fehérré, de mindenféleképp színdinamikájában valami egészen szűkre szabott verzióvá. Én ezzel egyet tudok érteni, azt mondom, hogy ez egy izgalmas kísérlet lehet, csak akkor tessék eldönteni, hogy most akkor hagyunk meg színeket, mint a második képnél a vörös és a kék, és csak a többi színt vesszük ki, és akkor ezen érdemes végigmenni, és minden képen jelenjen meg egy vörös és kék. Ez a didaktika fontos lehet, mert ez adja meg az egésznek a játékosságát, vagy mondjuk mint az utolsó képnél csak egy tónusvesztést veszünk el, vagy az utolsó előtti képnél akár, hogy kivesszük azokat a középszürkéket, de minden mást meghagyunk, és szinte fekete-fehérré redukáljuk az egészet. Szóval most nekem ez olyan, hogy játszom utólag egy kicsit a fotosoppal, de nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt válasszam, márpedig ezt nem árt eldönteni, mert nem baj az, ha egy ilyen képsor össze van rántva egy kupaccá. Tehát ha az utólagos labortechnikában bizonytalan vagyok, akkor akármennyire is feszes a képsor, ez a bizonytalanság lesz úrrá rajta. Én erre most Gimének azért adok kettő csillagot, mert van benne néhány olyan zseniális kép, amik önmagukban is megérnék a hármat, viszont a képsor és az ötletfelvetés nincs teljesen rendezve. (hegyi)
értékelés: