Sokat beszélgettünk már arról, hogy a kereten belüli keretezésnek milyen értelme van; de itt kicsit más értelmezése van, kicsit archaizál, kicsit a kézműves technikára utal, amikor az emulziót a fotópapírra kézzel visszük fel, ez az a megoldás, amit a Mariann mutat, és hát ezért mint egy rosszul sikerült régi levelezőlap formáját ezt a régies világot jól közvetíti – és ennek az ellentmondása az a fajta reális, éles közlés, ami nagyon is mai és egy nagyon is mai üzenetet mutat számunkra a kép értékelhető képkeretén belül, ahol két síkkal dolgozik az alkotó, az egyik sík a tenyér a jól látható vonalakkal, és valószínűleg erre is utal a kép címe, és a másik sík az arc és a szemek, amiből tulajdonképpen az alkotót az arc felismerhető részéből elég sok mindent kitakar a kezével, de mégis átkukucskál az ujjak között, és néz, bár nem a kamerába, hanem kicsit mellé. Ha a néző szempontjából nézzük ezt a történetet, akkor térbeli elrendezésében akkor valaki mással folyik egy kommunikáció; ez mindig érdekes kérdéseket vet fel, érdekes feszültséget vet fel a képen ha a modell nem a kamerába, hanem alá, fölé vagy mellé néz. Ugye arról is beszéltünk már, hogy a képen a tekintet hogy merről merre mutat az mit jelent, hogy a képen elhelyezkedő fej milyen irányba néz, és azt mondtuk, hogy a múlt általában a baloldalt jelenti, míg a jövő a jobboldalon van, tehát ha elfogadjuk ezt a szimbólumrendszert, akkor ebben van egyfajta múltkeresés, és ez itt visszaköt arra, hogy a múlttal való kapcsolat, és visszautalnék az elemzés elejére, hogy archaizáló technika. A kompozíció szempontjából az ujjak vágva vannak, ami ebben a formájában nekem azért kérdéses, mert nem határozott döntést látok. Nincs azzal problémám, ha ezek az ujjak vágva vannak, de akkor legyünk határozottak, és nyugodtan még az ujjakból lehetne vágni, tehát ha a tenyér közelebb kerülne a fényképezőgéphez, akkor egyrészt jobban érvényesülnének a vonalak, amiről a cím is beszél, és jobban indokolttá válna a vágás. Vagy pedig nem vágunk. Nyilvánvaló, hogy a méretezés miatt is választhatta az alkotó, hogy a hüvelykujjból vág, és ha már abból vág, akkor ez a döntés már meghozódott, és egy merészebb vágást is el tudnék képzelni megoldásnak. Ami pedig a második síkot jelenti, ott viszont nagyon jó ez a fajta takarás, merthogy az egyetlen kapaszkodó az érzelmi állapot rögzítésére a szem, pontosan azt a fajta pontosító gesztust, amit pl. a száj és a mimikai ráncok tud jelenteni egy arcnál, ez most sűrítve, csak a szemen jelenik meg, és ez izgalmassá, titokzatossá teszi ezt az üzenetet. Úgyhogy nekem ez a kép két disznós, a vágási problémák miatt, de mint üzenetet nagyon jónak tartom, és nagyon örülök, hogy a Mariann egy ilyenfajta világgal kezdett el foglalkozni. (hegyi)
értékelés: