A technika, amit a Bara alkalmaz, a 70-80-as években nagyon divatos volt a fotóbiennálékon, a variót valahogy húzkodták exponálás közben, nagyon divatos technika volt. Itt egy középpont felé tartanak ezek a csíkocskák, egy tölgyfa vagy olyan forma van itt használva modellként aminek az ágai, levelei ugyanúgy a középpont felé tartanak. Ez egy jó ujjgyakorlat, nem tudom, hogy vajon miért tűnt el ez az eszközhasználat a fotóművészetből, mert ennyit tud, és nem többet, vagy más oka van. Örülök, hogy az alkotó ezt használta. A kompozícióról még annyit, hogy ezeknél a technikáknál fontos, hogy nem biztos, hogy egy eszköz önmagában megáll, tehát egy technikának segítenie kell valamit, valamilyen üzenetre rá kell fókuszáljon. Tehát attól, hogy a fa vonz engem, a Bara mint személy ebben nem jelenik meg. Az eszközök nem arra kellenek, hogy önmagukért legyenek, a kompozíció sem önmagáért létezik, hanem azért készítjük ezeket a munkákat, hogy önmagunkat és a világgal való kapcsolódásunkat kifejezzük. És itt az a probléma, hogy a mozgás lecke is ugyanolyan fontos lenne, hogy átszűrődjön rajta az ember, mint a csendnél vagy a gyásznál. Itt meg azt érzem, hogy igen, egy jó ujjgyakorlat történt. Akár szorgalmi is lehetne, én át is tenném oda, mert ez ennyi, egy eszköz használata, nincs benne a Bara, akárki más is beküldhette volna. Igazából ezeket a dolgokat meg kell csinálni otthon, és megőrizni, tanulni belőle, és felhasználni arra, hogy fejlődjön az üzenetrendszerünk. (szőke)