Nekem tulajdonképpen egy régi film, egy játékfilm, mely Frida Kahlo festészetéről szól jut eszembe, az a fajta érzékiség, az a fajta vibráció, ami Frida világában, különleges gondolatvilágában és személyiségében megjelenik. Igazából azt kellene mondani, hogy még látszólag egy üres terem látható ezen a képen mindenfajta sallang, rekvizitum nélkül, csak az ajtók, csak a falak, csak az üres felületek, mégis tökéletesen belakott és tökéletesen teletűzdelt formanyelvileg az egész kép, és az az érdekes, hogy mindez közvetíti is azt a személyiséget amit Camilla eddigi munkáin láttunk. Ebből pedig számomra az következik, hogy lassan kezdünk, kezdetek eljutni az Estiskolán arra a pontra, ahol nagyon is jól érzékelhető az, hogy a szín dramaturgiája, a forma dramaturgiája, a képkivágások, a kompozíciók, a kamera mélységélessége, mind-mind nagyon is kapcsolódhatnak az alkotó személyiségéhez. Nem csak a konkrét formák, a konkrét – bocsánat, hogy így mondom - szájbarágós információk jelezhetik mindazokat a történeteket, amelyek bennünk zajlódnak, hanem a látszólag attól teljesen idegen, vagy más közegben létező fények, formák, színek is. Itt úgy gondolom, hogy az a paszteles, vörösbe hajló, sötét barnás, bordós, fojtott levegőjű, budoár-szerű világ nagyon is hoz egy, hát igazából déli, latinos, vagy akár a görög képzőművészetben megtalálható formanyelvet, színvilágot, és nagyon is jól adaptálódik a látszólag jelentéktelen formákon keresztül a belső személyiség és a belső érzelmi világ. (szőke)
értékelés:
Nézd, ha ezt a képet mondjuk a tavasz lecke után küldöm be-legjobb esetben 2009 kosjegyében, akkor már nem úgy kötődöm érzelmileg hozzá, vagyis a történetet, hogy miért is ez a címe most nem osztom meg, mert akkor már regényt is írhatok róla. Talán valaki felismeri a helyszínt és tudja mi az utalás oka.