VV Pityu

A helyzet az, hogy megirigyeltem Alekoszt, Majkát és a többi sztárt. Elhatároztam, hogy a nyomdokukba lépek. Az első lépés sikerült. Benne vagyok a tévében, a saját készítésű valóságshow-mban. Már csak tovább kell jutni. Szavazzatok VV Pityura!

Ismerjük ezeket a valóságshow helyzeteket, és nagyon jó ez a gesztus, nagyon jó ez a megfigyelés, ami itt, mint humor, mint vicc megvalósul, és érdekes az a helyzet, amit itt látok, mert ez olyan, mintha Keanu Reeves-t látnám a kis hétvégi házába bezárva, és köszönne felénk. Ráadásul erre erősít rá az is, hogy ezeknek a képernyőknek domború valamennyire az eleje, ez a domborúság a kamerákra is utalhat, tehát ha nagy látószögű képet akarok, akkor kicsit érdekes lesz a perspektíva torzítás. Ez is egy jó dolog, nem is tudok ebbe nagyon belekötni, rendben van az egész, úgy, ahogy van. A labortechnika az, ami rásegíthet erre, hogy egy pici maszkolással még inkább előhívni ezt a képet, ami a képernyőre bekerült, de ennél többet nem kell ezzel vacakolni. A kompozíció is rendben van, az állólámpával, a polccal, a képpel, a pózzal, úgyhogy ezt nagyon köszönöm. Hogy mi az összefüggés abban, hogy István magát, mint egy valóságshow szereplőt látja, ez megint érdekes filozófiai kérdéseket vet föl, de én azt gondolom, hogy dolgozzon tovább, aztán meglátjuk, hogy ennek a filozófiai útnak mekkora a létjogosultsága, de mindenképpen érdekes és izgalmas felvetés, megvan a három csillag, és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Jaj, ne! Bárhova, csak oda ne. Rosszabb mint a gőzeke só. :-))))

Köszi, tesók vatytok. :)
Ha nyerek, a következőbe bejuttatlak titeket is.

+1. A humorodért pedig 3 csillag minimum.

Új hozzászólás