Ha jól sejtem, akkor ez a Millenáris, és az az izgalmas, és az, ami abszolút jellemző Barára, hogy nem egyféle dologban gondolkodik, nem abban gondolkodik, hogy az építész mit hozott létre, beleveszi a tájépítészt is, itt van egy egészen Magritte-s, furcsa, szürreális világ a tükröződéssel, a víztükörrel, a vízen úszó fával. Az egész egy őrületet kap, és ezzel a színtorzítással a valóságból még inkább elemeli, rátesz erre még egy lapáttal, indokolja a helyzetet. A képszerkesztés is rendben van, úgyhogy nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés: