Tudom, hogy ezek a kis kölyök állatok nagyon kiszámíthatatlanok a maguk játékosságával, azért talán itt egy formai rendezés nem ártana, ugyanis maga a helyzet nagyon barátságos, és nagyon személyes, amikor a gazdi úgymond megpihen kutyasétáltatás közben, de nem ártana, ha a főszereplőnknél meglenne az élesség. Lehet, hogy itt egy hosszabb expozíció történt, és ő belemozdult ebbe, ezt nem tudhatom, de azért is érdekes ez a kérdés, mert olyan, mintha a kép többi része éles lenne, ő maga pedig nem, és hát, mivel ő a főszereplő, ezt azért érdemes lenne korrigálni. A másik része pedig az, hogy itt most létrehoztál egy vágást, ami a kép alsó és felső részénél is megvan. Egyrészt a tornacipőkből, másrészt az ő feje tetejéből, és füleiből, nekem ezek fájnak. Az van ugyanis, hogy nem látom az okát, amiért ezek a vágások megtörténnek azon kívül, hogy a véletlen így hozta ki. Szerintem ez a helyzet újból létrehozható, úgyhogy én most ezt visszaadom ismétlésre. Keressük meg ezt a kis szereplőt, hívjuk el megint sétálni, és azt gondolom, hogy ha ez újra megtörténik, akkor már tudva azt, hogy ő hogyan viselkedik és hogyan működik, talán az is létrehozható lesz, hogy minden rendesen kerüljön a képre. Nyilvánvaló, hogy igazad van abban, hogy a beállított szituáció nem hozza ugyanazt az élményt, mint egy spontán helyzet, de ezt meg kell oldani, hogy a beállított helyzetben is megkapjuk azt az érzelmi pluszt, ami most ezen a képen egyébként rajta van. Hozzáfűzném még azt, hogy nem tudom, hogy mi van a szájában, hogy az most a nyakörv része, vagy valamilyen jutalomfalatot rágcsál, nem tudom, de megint csak azt mondom, hogy kérdéseket vet fel. Ha az az ő kantárja, akkor érdemes azt eligazgatni, ha pedig valami játék, amit a szájában hordoz, akkor az legyen felismerhető, mert úgy lesz értelme, tehát a méretezés a kérdés, ha egy gumicsirkét adsz a szájába, az már, mint játékosság felismerhető lehet. (hegyi)