Az ősz leckére jött már az előző lecke is, és ott azt mondtuk, hogy meg kellene találni valami olyan pózt, helyzetet ami kompozícióban is jobban ábrázolja ezt a kis madáretetőt, és erre küldte a Camilla ezt a javítást. Én ezt jónak tartom, csak most meg a döntésképtelenséget érzem, hogy most akkor melyik az, ami. Mert az biztos, hogy nem ennyi kép az a történet. Ha meg egy képsort rakok össze, akkor nem árt benne valami történetiség is. Ha meg azért küldött a Camilla ennyi képet, hogy mi döntsünk, hogy melyik a legjobb, akkor azt mondom, hogy hát Camilla, ezt a döntést neked kell meghoznod, mert mindig az alkotó az, aki magában sűríti a történetet. Ha ez nem történik meg, akkor válik a kép pontatlanná, koszossá, a vizualitása romlik el az egésznek. Az alkotó találta meg magát a témát, neki kell eldöntenie, hogy melyik kép a jó. Nem egy következő interpretátornak, mert az nem az alkotó üzenete lesz. Miközben jók a képek, le kell sűríteni, hogy mi az a három vagy kettő, vagy egy, amire az ember azt mondja, hogy igen, ezért én vállalom a felelősséget, különben szétcsúsznak a dolgok. Ez pedig itt most több, mint amennyit be kellett volna küldeni. Itt most nincs disznó, tessék eldönteni, hogy melyik az a kép, vagy kettő kép, ami kell. (szőke)