Néha úgy érzi az ember, egy-egy jó kritika, vagy vélemény után, hogy sikeres, célvonalban van, övé a bölcsek köve, stb. De aztán lehiggad, mélyen belenéz a tükörbe, és látja valós önmagát, ha sikerül.
Feri esetében újból egy olyan képsorozattal találkozunk, am igen pontosan mutatja azt az utat, amit a kezdetektől az alkotó bejárt, egy új kísérletet, ami leginkább az önmegismerésről szól, mintegy feltárulkozás, azzal, hogy Feri kiáll ide az internetre, és bemutatja ezt a három képet, íme, ilyen vagyok, ez vagyok. A zöldhájog egy szembetegség, ami ha jól tudjuk, fokozatosan alakul ki és nem gyógyítható. A képi utalásnál a zöld színnel való párhuzammal egyetértünk, a másikat mi nem vizsgáljuk. Három fontos gesztust, sőt, három gondolati helyzetet mutat be Feri a képeken. A pedellussal azon vitáztunk, hogy ő azt mondja, hogy legalább a harmadik képnél levette volna a szemüveget, hogy az ne vágja a tekintetet, hogy Feri szemébe nézhessünk, ami alkotói szándék is volt, hiszen az alkotó a kamerába - és a kamerán keresztül a mi szemünkbe - néz. Ugyanakkor persze az is felmerül, hogy mi Ferit szemüvegesnek ismertük meg a Művészetek Völgyében nyáron, tehát nekünk Feri szemüveges, de jó kérdés, hogy vajon ilyen esetben, amikor a képi üzenet eleve elvont, gesztusokkal dolgozó helyzet, akkor mi a jobb, ha az alkotó valóságos arcát látjuk, vagy ha a gesztus erősítése okán ezt a kis módosítást megteszi, mielőtt exponál. (szőke)
értékelés:
:D
Igen, a jó fotóhoz inkább a találékonyság, és a technika alapos ismerete kell, és kevésbé a drága felszerelés szerintem.