Augusztusban zsindelyezte a tetőm egyik felét, megmutatta azt is, hogy készíti a zsindelyt. Jövő nyárra beszéltük meg a másik oldal újrafedését. Mikor ősszel arra jártam mesélték, szeptemberben meghalt; fa húzatás közben agyonütötte a fa. Akkor se eltűnő világ, akkor se gyász lecke. Nem oda szántam.
A Gábor által beküldött képsor nagyon személyes és nagyon erős hatással van a nézőre, szinte érezzük a faforgács illatát. Tényleg olyan az egész, hogy bensőséges kapcsolatba kerülünk az alkotóval. Pontosabban - és itt kell, hogy rájavítsak a saját gondolatomra - az alkotó munkájával. Ezt azért tartom fontosnak, hogy hozzátegyem ezt a kiegészítő javítást, mert én hiányolok két képet ebből a sorozatból. Az egyik kép az magának az alkotónak a megmutatása. Nem egész alakos képre gondolok, nem is biztos, hogy az arcáról kéne portrét készíteni, de lehet, hogy a kezéről érdemes lett volna. Nagyon szép struktúrák tudnak létrejönni ezen a felületen. Nagyon szépen tud dolgozni az idő és az elvégzett munka a kézen. És ezt lehet, hogy érdemes lett volna kihasználni és megmutatni. És a másik, ami fontos, az maga a végtermék. Jó lett volna látni, egy ilyen zsindelyt. Egyébként a képsor jó, bár azért vannak ilyen vitáim itt, vannak olyan részek szinte minden képen, amivel nem tökéletesen értek egyet, mint szerkesztési mód. Ha sorba megyünk, akkor az első képnél, a kép felső részénél az ablakkereteknek a jelentkezése olyan érdekes, ahogy ez ott ilyen nagyon vékonyan megjelenik. Olyan hibaszerű. Olyan, mint hogy ha az egész a képkivágásnál lett volna elrontva. Ha ott nincs több az ablakkeretből, akkor le kell vágni ott azt a vékony kis vonalat, mert az most zavaró. Egy olyan formát kapcsol be, aminek nincs jelentése, ott le lehetett volna vágni. Aztán a következő képnél azt a belógó ingujj részt tartom feleslegesnek. Ott is, hogy ha azt ott felül levágod, akkor koncentráltabb lesz a kép. A harmadik kép az rendben van. A negyedik kép tulajdonképpen rendben van. És az ötödik képnél megint van problémám, ráadásul tökéletesen rendben lévő kép lenne, hogyha meghagytad volna a szemét. De ha már nincsen szeme, akkor viszont ezt a nagyon keveset, ami megmaradt belőle, ezt már vágjuk ki, mert ez így abszolút hiba. Igazából ez a kép ettől – ha nincs másik, persze belekerül a képsorba, de – ez nem egy erős kép. Pont attól, hogy túl közel vagyunk. A keze is kifut a képből. És aztán kapunk egy képet a padlóról, ahol faforgácsok vannak, ami nagyon szép. De hát akkor a műhelyről miért csak azt kapjuk, ami az első képen valamennyire látszik, hogy mi történik, akkor tényleg be kellett volna fejezni magával a zsindellyel. Akár ezt a dolgot összeköthetted volna azzal, hogy a kezét mutatod. Megkéred, hogy fogjon meg egy ilyen zsindelyt és készítesz róla egy képet. Ez a problémám. Egyébként én erre most megadom a 3 csillagot, mert az eddigi képsoraidhoz képest én érzek egy előrelépést, de azért ez még mindig nem a tökéletes megoldás. (hegyi)
értékelés:
A zsindelyről (intejú Madaras Andrással - részletek)
Ha reketes a fának a hangja, göthe van benne. Sok év tapasztalata kell ahhoz, hogy az ember erre ráérezzen, meghallja.
Mesterségileg dránicás voltam. Engem annakidején, ’56-ban felhívtak Békényfôre fát mérni a fuvarosnak, bárcát csinálni, hogy aztán az Ufethez szállítsák az anyagot. Osztán odajött egy csomafalvi dránicamester, aki elkezdte hasítani a fenyôt. Volt neki egy leánya, vele fûrészelték a fát, met' akkor még így druzsbáztak. Amikor elvégeztem a napi munkámat, odamentem én is, segítettem „druzsbázni”. De a leány nem szerette ott, mert nem volt külön ház, mind férfiak voltunk, osztán milyen a nô… öltözni kellett, szégyen van mindenkibe. Otthagyott, hazament. A dránicás ember addig beszélt a mesternek, hogy engedjen engem segíteni hezza a leánya helyett, hogy aztán az odaengedett. Attól kezdve ketten dolgoztunk. Akkoriban dránicát csináltunk, zsindelyt nemigen, pedig olyanforma az es, csak nehezebb. A zsindelynek az egyik fele vastagabb s nút van benne, a dránicának egyforma a két vége s úgy kerül egymásra. Türelem kell a zsindelypattintáshoz, mert ha az nincs, megette a fene. Zsindellyel nemigen foglalkoztunk akkoriban, mert egy köbméter 50 centis fából lesz 120–130 darab dránica, a zsindelybôl csak hetven-nyolcvan.
Volt igény akkoriban az ügyes kezû mesteremberekre, rendelés is volt bôven. Még a Regátba is dolgoztak, sokat rendeltek a régi templomokhoz, kápolnákhoz, amiket csak dránicával vagy zsindellyel szabadott födni. Meg is volt fizetve a szép munka, 1956-ban 25 banit adtak darabjáért. Aki értette a mesterséget, jól keresett.
Födés után a dránicát bekenik motorinával. A fáradt olaj nem jó, mert égeti, hamarabb elrothad. A tartóssága attól függ, milyen meredek a fedel. Hogy elcsúszik-e róla a csapadék. Vinklin féjjel kell legyen a födel, met akkor meredekebb a zsindely eltart kétannyit es.
Harminc-negyven évet kitart, de függ a fától es. Az a jó, amelyik gyakor növésû, ha a fa olyan helyen nô, ahol több van egymáshoz közel, hogy nem lehet belátni közijek. Egy méterre kell ültetni egymástól a csemetéket, s azok nônek 8–10 évet, míg a nap bé tud sütni közijek. De amikor annyira felhalad, s az ágai nônek így es, úgy es, a nap nem süt be oda, akkor a fa nem tud úgy nôni, nem kap elég vizet. Látszik ez az évgyûrûkön es. A gyér növésû, az nem tart annyit. Mikor én fát keresek, nézem az ereit. Hogy az merre megy. A kocsma felé-e? Met az igyenes kell legyen. Ha jobbra tekeres, nem erôsen jó, ha balra tekeres, akkor jó még hangszernek is, mert amikor ezt elhasíccsák olyan igyenes, hogy na. Mikor a fa mellé kerülök, felfele nézek, nem a szoknya alá, mert a fának van egy háta, azon meglátszik, hogy hargas-e. Ha hargas, menyek tovább, mer annak a fél fele acélas. Dránicát ugyan lehet csinálni belôle, de ha a szeget beléütik, elhasad, vagy ha nem, esôs idôben, fagykor biztos elhasad. Elvittek vót Varságra, hoztak Magyarországról diákokat. Kellett menni a fiatalokkal fát választani. Mondtam az erdésznek, hogy nem mindegy, hova megyünk, olyan helyre vigyen, ahol völgyben van az erdô. A hegyen hiába van akármilyen szép, ha nem kell. Nekem csak völgybôl való kell, mert azt a fát a szél nem fújja, az nincs elhajolva. Május, június, júliusban nônek az évgyûrûk. Ha ezekben a hónapokban a szél elhajlítja, akkor a mézgéjét elnyomja egyik felére, s görbe lesz. Az ilyen fa acélas, deszkának se igen jó. Ha ilyenbôl csinálnak ajtótokozást, három év múlva eltekeredik, s nem lehet becsukni az ajtót. Ez olyan titok. Nem is tudják a mai feldolgozók, mert a gattereseknek mindegy, úgy vágják, ahogy jön.
A cirkula nem a fa növése szerint vág, hanem keresztbe, slégen, erre-arra. A fának es van tekeressége, azok pedig nem tudják, nem számít nekik, milyen a fa. Elôször kivágják deszkának, s asztán abból eresztik ki a zsindelyeket, a cirkulával; még le is gyalulják. A szálak már mind keresztbe vannak, az nem tart még felit se. Mikor eltelik három-négy év, az évgyûrûknek a puha közepit az esô kimossa, a nap süti, akkor már kapni hibát benne.
Hali, pénteki(05.17) műsoromhoz ennek a sorozatnak az első darabját választottam illusztrációnak.