Tévében

Épp lomtalanítás volt a kerületben és szokásomhoz híven most is meg akartam örökíteni.

Tetszik ez a fejreállt világ, ami itt létrejött ezzel a kidobott tévével és az is érzékelhető, hogy a képernyőjén van a lényeg. Az lenne a javaslat, hogy ilyenkor egy kicsit közelebb kell menni, vagy utómunkában rásegíteni, és kontrasztosabbá tenni ezt a tükröződő képet, hogy jobban érthető legyen, de az ötlet, a meglátás jó. (hegyi)
értékelés:

Lépcsőmászás

A lehel csarnok lépcsőjén született a kép, kézből kattintva (Canon 1300D). Nagyon szeretem a vonalakat, a lépcsőket, a ki és lejáratokat. Régóta terveztem, már, hogy lencsevégre kapom ezt a lejáratot és most volt időm is és kedvem is.

A kép feszültsége abból adódik, hogy nem középre komponáltál, balra több van, ráadásul a két felület, bal és jobb nagyon markánsan különbözik. Ha valakit odaállítasz a második pihenőhöz, háttal a bal oldali korlátnak, az megtartaná a feszültséget, de kiegyensúlyozná a tömegelhelyezést, mert az most billen. Ha tudod, mivel kedveled is, kérek ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Hétfő reggel

Sziasztok! Régóta szerettem volna már csatlakozni hozzátok. Most végre rászántam magam. Kicsit féltem, hogy a negatív kritikáktól el megy a kedvem a fotózástól, de most úgy gondolom, hogy így lehet csak igazán fejlődni. A kép a munkahelyem egyik irodájában készült. A Canon 1300D-nek meg van az a képessége, hogy wifin keresztül tudom vezérelni így az időzítéssel nem kellett bajlódnom.

Köszöntünk, örülök, hogy rávetted magad, és várom a munkáid. Ez egy jó bemutatkozás. Sok mindent lehet tanulni belőle. Ezért jó. Mert ha minden tökéletes lenne, nem tudnék sok mindent mondani rá. Egyik a fejfogás. Ebben most van egy úristen mit csináltam hatás. Ami nem baj, csak tudj róla, hogy a kéz a fejnél mindig valami erős üzenetet hordoz. Ha támaszod az állnál, akkor dekadens, fáradt jelleget ad, ha a homlokod fogod, jönnek a beidegződések, fáj a feje, vagy mi a baj? A másik az óra. Elviszi most a figyelmet. A harmadik a szemüveg. Nehéz kérdés. Formától függ, maradhat-e, vagy sem. Lehet vele játszani a kézben is. Az is érzékelteti, hogy szemüveges vagy. De ez most elvágja a szemed. Akkor feljebb kell tolni. Vagy a fejet úgy biccenteni, hogy ne legyen ilyen vele. De értékelem a munkád, mert őszinte és mert nem sokat vacakoltál, adod magad. Ez fontos. Várom a többi első leckés önképed. (hegyi)
értékelés: