Egy nagyon jó ritmusú bemutatkozó filmet kapunk Milántól. Nekem egyébként a Blair Witch Project jut erről eszembe. Talán a kameramozgások, talán a sejtelmes sötétben forgatott, éjszakában forgatott képek miatt, nem tudom. A film egy külsővel kezd, valamilyen útszéli, talán hó, talán más miatt fehérben ragyogó makró felvétellel egy útról. Aztán utána látunk egy ködös áttűnést. Sejthetően talán ez a köd valami cigarettafüst által lett létrehozva, nem tudom, de ez nem baj, ez nagyon fontos az amatőr filmezésben, hogy az ember a leleményességét használja arra, hogy ezeket a hatásokat létre tudja hozni. Majd a sötét éjszakában több snittel egy fát látunk, utána pedig bejutunk egy házba, látunk egy lépcsőházat. Nagyon érdekes, hogy ezt a teret mennyire megbolondítja az, hogy ennyire sötét maga a forgatási helyzet és a film bevilágítása ennyire kevés fényt használ. Ettől igazándiból a néző nem tudja, hogy merre van a fent és merre van a lent és merre van a kint és merre van a bent. Ehhez még ráadásul az optikának a megválasztása is segít, ez egy nagyon jó ötlet. Majd utána látunk egy áttűnést amiben megjelenik ez a szereplő, feltehetően Milán, aki ül egy széken és utána hopp, egy vágással eltűnik a székről és újból bolyongunk úgymond ebben a házban, amelyről kiderül, hogy egy tetőtérben vagyunk, onnan utána megint kijutunk a külső forgatási helyszínre. Tehát nagyjából röviden összefoglalva ezt láthatjuk a filmben. Jónak tartom azt a ritmizálást, hogy viszonylag lassú snittekkel, viszonylag lassú témavezetéssel juttatja el a nézőt odáig, hogy ez a felismerés megtörténik ezzel a szereplővel. Ott egy picit nekem kérdéses, hogy mennyire erős az a geg, hogy egy ilyen áttűnésnél eltűnik valaki a székről, lehet, hogy utána még ezzel az alakkal foglalkoztam volna, hogy föl-föl tűnjön a filmben, mondjuk váratlanabb helyzetekben. De hát ez az én ötletem és nem kötelezően van igazam. Úgyhogy én ezt egy négydisznós filmnek tartom. Azért is négy disznónak, mert hogy azért ezek a helyzetek, amikor ilyen kevés fénnyel dolgozunk, hogyha ehhez még hozzá tesszük azt, hogy kézből tartja a kameraman a kamerát, akkor a kettő együtt, tehát az imbolygás - ami a bizonytalanságból adódik, nyilvánvaló, hogy az ember a kezével nem tudja olyan stabilan megtámasztani ezt a szerkezetet - ezzel a kevés fénnyel néha értelmezhetetlenné teszi azokat a helyzeteket, amit látunk képileg. Lehet, hogy megért volna annyit, hogy akár egy téglára, vagy akár egy kis állványra föltegyük ezt a kamerát. Nyugodtabb, szebb képeket kapunk. Mert ez a nyugtalanság, ami a kézmozgásból adódik, ez ellene dolgozik annak a tempónak, amit a snittek hoznak. Úgyhogy négy disznó és nagyon köszönöm és várom a folytatást Milán. (szőke-hegyi) értékelés:

Nagyon örülök annak, hogy Milán rögtön egy film házi feladattal jelentkezik és ez az ő bemutatkozása - a film viszont mint olyan, akár még a gyerekkor leckébe is bekerülhetne, ugyanis egy olyan képsort, vagy egy olyan kis anzixot látunk, ami nagyon sok képében, nagyon sok snittjében visszautalásnak tűnik a gyerekkorra, egy úgymond hátrahagyott, mögénk hagyott világra. Erre egyébként jól utal az is, hogy egy ilyen szuper 8-as hatású fekete-fehér képsort látunk a filmnek a körülbelül egyharmadától. A film kezdete az egy viszonylag következetesen végigvitt hajnal vagy reggel, kitekintés először egy ablakból és aztán utána egy még nagyobb merítést vesz az alkotó azáltal, hogy elindul egy úton és ez az út, mint egy visszaemlékezés torkollik aztán ezekbe a gyerekkort idéző képekbe. Ami rögtön szembetűnő, hogy nagyon sok effektet használ Milán. És én azt szeretném mondani, hogyha ezeket az effekteket kivesszük akár az oldal, papírfelhajtós, visszatekerős effektet, akár a kép szétrobbantós effektet, vagy akármilyen hasonlót, amit itt látunk, akkor egy nagyon feszes kis filmet kaphatnánk. Ez így most picit arra utal, azokra a képsorokra, amik a kamerák bemutató filmje, hogy milyen funkciókat is ismer ez a kamera és, hogy mennyi minden trükköt lehet vele alkalmazni. Tehát mintha leltárt vennénk a lehetséges számítógépes trükkökből, és ez a leltár egy picit gyengíti ezt a képsort. Ha lehet ilyet kérni a Milántól, akkor én azt mondom, hogy már csak a saját kíváncsiságát kielégítendő is, meg kéne próbálni ezt a filmet újra vágni, mégpedig annak megfelelően, hogy csak snitteket használunk, és a snittek között nincsenek áttűnések és nincsenek elektronikus trükkök, hanem az egyik képsort vágjuk a másikra. Lehet, hogy egy izgalmas helyzet jöhet ebből is ki. Én azt mondom, hogy érdemes lenne megpróbálni. Ugyanez igaz arra is, amikor képtükrözéseket használ és a tükrözéssel hoz létre egy különleges képi világot, de hogyha ez túl sokszor, túl hosszan szerepel egy filmben, akkor a néző figyelmét megint a technikára és a trükkre viszi és gyengíti a történet mesélést. Tehát ez egy nagyon jó első lecke és én a négy disznót megadom rá, de azzal a gondolattal, hogy talán érdemes lenne Milánnak foglalkozni azzal, hogy egy kicsit puritánabb eszközöket használ a vágásnál. (szőke-hegyi) értékelés: