Oldykám, nekem ez három csillagos dobás, én ennek kifejezetten örülök. Nem tudom mit keresel a cipőben, valami beleeshetett oda, talán a lakáskulcs, és ezért nem tudsz kimenni, de minden esetre gratulálok, ez egy jó megoldás. Ahol bújkálsz a zöld növény mögött, én nem biztos, hogy én a hátadat mutattam volna, hanem inkább a hasadat, melledet, arcodat, hogy a forma felismerhető legyen. A hát kevésbé jellegzetes forma. Ott lehetne egy picit ezen javítani, és abban sem vagyok biztos, hogy az tökéletes, hogy a szádba belemegy ez a filodendron, vagy milyen növény. Ezek apróságoknak mondhatóak, bár azért afelé mozduljunk el, hogy ezeket is az ember megpróbálja kiküszöbölni. A hármas lecke ezzel megoldásra került, de ez nem jelenti azt, hogy még ne küldhetnél erre a leckére alkotásokat. Én várom is, egy kicsit nagyobb aktivitást várnék egy Oldmantől, tessék belátni, hogy a többiek is kíváncsiak rád, nem arról van szó, hogy az ember elbújik, és kívülről figyeli a csapatot, mert benne vagy ebben a csapatban derékig, úgyhogy tessék kommunikálni képekkel is. (hegyi)
értékelés:![]()
Ahogy azt Hegyi pedellus már mutatta, június 7-én az Estiskola csapat együtt főzött a Dürer-kertben a Tilos rádiósokkal a Maratonon. A filmben látható, hogy Hegyi két alkalommal is bemikrofonozódott. Mr. Roky és csapata is feltűnik a videón, valamint részletek a lecsóból is.
Közben megjelent a Zugló Magazinban Nagy Ákos beszámolója is az estéről.
adószámunk
18296666-1-42
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2023. 05. 31. - 21:10
"Itt még mindig az állattartás dominál." "A moszkovitákat bíróság elé állították…
Hegyi Zsolt
2023. 05. 30. - 21:44
- Ma új műsorszerkesztő-társ jelentkezik a Garázsmenetben. - Eurovíziós stílusban AI komponálta…
Török József
2023. 05. 30. - 20:16
Amikor már a milyen legyen a kérdés című Törökösenemhez, melynek szerda este nyolcas premierjére…
Török József
2023. 05. 19. - 21:09
Az Esélyegyenlőségi magazin 2023. májusi epizódjához ennek a sorozatodnak a 3. képét választottam…
Hegyi Zsolt
2023. 05. 16. - 21:38
- holland a zene, 65-68-ból - analóg, szinti még nincs feltalálva - vannak olyan zeneipari…