Dorina, azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon erősek a gesztusok, amivel dolgozol, amiket eddig feltöltöttél ide hozzánk képeket, azok mind-mind nagyon határozott véleményről és határozott képi világról tesznek tanúbizonyságot. Ez a kép is ilyen. Talán a mélységélességgel úgy dolgoztam volna, hogy mindenütt egyformán éles legyen, tehát a nyaknál és a hajnál is, mert akkor lenne ez az egész izgalmas, hogy minden együtt lenne éles, hiszen hát maga a képkivágás az, ami miatt itt már nem a valós térbeli ábrázolás válik lényegessé, hanem a formák által létrehozott gesztus. Erős kép, jó irány, jó gesztus. És nagyon örülök neki, hogy ilyenekkel jelentkezel, annak kevésbé, hogy ennyire ritkán. Úgyhogy én kérlek, hogy aktivizáld magad, mert jó lenne, hogy ha tudnánk kommunikálni a munkákról és bele tudnánk fogni egy közös munkába azáltal, hogy küldöd a képeket, kapod a visszajelzéseket és az elemzéseket és azokra azután képekkel reflektálsz, jó? Megvan a 3 csillag, és megvan a leckemegoldás is. Hozzá szeretném tenni, hogy talán annyit érdemes lenne még végiggondolni, hogy biztos, hogy ugyanabban a fényben kell-e lennie a nyaknak, mint ahogy az arc van. Mert ha én most egy kicsit letakarom, amivel elképzelhetővé teszem magam számára azt, hogy milyen lenne az, hogy ha sötétebb lenne, akkor rögtön elkezd nagyon határozottan beszélni hozzám az arc. Attól, hogy most viszont nagyjából ugyanabban a tónusban vagyunk, folyamatosan billen lefelé a fejem, nézek lefelé és keresem, hogy hova folyik a haj és mi lehet ott még lejjebb. A tekinteted az, ami rabul ejtő és ami nagyon fontos, azzal együtt, hogy nagyon tetszik az, hogy nem egy véglegesre csiszolt sminkelést kapunk, hanem valami nagyon határozott skiccet. És ettől nekem az egész természetessé válik és van benne egy ilyen spanyolos hangulat. Úgyhogy izgalmas nagyon. Kérlek ne hanyagolj minket. (hegyi)
értékelés:
Ez, ami így nyáron jellemez: a monitor-barnította bőröm.
Nagyon érdekes a váltás az előző képhez képest, nagyon érdekes az, hogy ezt a döntést meghoztad, hogy ott egy szinte high key módon világított képet kapunk, itt pedig egy egészen sötétbe forduló megoldást. Jónak tartom a gesztust is. Egyetlen dolog: a kép felső és alsó részéből én egy fél ujjnyit vágnék, feszesebbre venném ezt a kompozíciót, viszont akár eléd, akár mögéd a kép bal oldalára hozzátennék egy ujjnyit, hogy ez az egész dinamikailag kapjon egy plusz töltetet. Az kérdés, hogy mit csinálsz azzal a kezeddel, ami kilóg a képből, lehet, hogy azzal nyomod az exponáló zsinórt, és nem akarod, hogy a képen legyen, nem tudom, de most az kivisz ebből a kompozícióból. Ettől függetlenül ez egy jó második lecke, és megvan a három csillag és a leckemegoldás is, de tegyük meg azt, hogy ezt a leckét megismétled, azért, hogy gyakoroljunk. (hegyi)
értékelés:
Sziasztok! Nem tudom mennyire felelek meg a kritériumoknak, hisz a szám is az arcom része, de gondoltam belefér, hisz' az egész arcom nem látszódik.
Nagyon finom kép, nagyon érzékletes, ízlésesen érzéki, nagyon jó ritmus. Talán azt sajnálom, hogy ez a fonat kicsit kicsúszik a képhatáron, ugyanakkor nagyon szépek a fények, nagyon lírai az egész, és nagyon puhák ezek a formák. Jó az, hogy ebből az egész légies és könnyed vonalból a száj és a hajfonat az, ami minket visszahoz és fűszerezi ezt az egészet, és ezt a lágyságot ellensúlyozni tudja. Megvan a három csillag, nagyon örülök ennek a képnek, és várjuk a folytatást, kedves Dorina. (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Hegyi Zsolt
2024. 12. 17. - 21:08
chat: - lesz ma kis turbulencia, mert lesz két zeneszám, de a szpíker azt mondja majd, hogy nem…
Frantisek Balga
2024. 12. 17. - 08:50
Köszönöm Au, minden jót, fünf komma vier, drei, zwo, eins, zero.
Aureliano
2024. 12. 16. - 19:58
Feri, ezt a képet még mindig szeretem. Bezár a rádió, utolsó adásomhoz kölcsönvenném borítónak.…
Aureliano
2024. 12. 14. - 20:24
Köszi Ányesz, hogy utolsó műsorunkhoz ilyen jó illusztrációt készítettél, jó előre! Nem is tudom,…
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…