Attilától sok, ebben a témában elképzelt fotót kaptunk már, és azt kell hogy mondjam, hogy ez, ebben a témakörben egy nagyon átgondolt üzenet. A hajjal, az egésznek a szín térben való megtartásával, ugyanakkor az egész egy nagyon meleg tónusú, kellemes barnás eredményt hoz, és ez mindenféleképp nyugalmat ad, miközben maga a kompozíció pont ezt a nyugalmat bontja meg ezzel az átlós elrendezéssel. Tulajdonképpen mindennel egyetértek a képen, talán annyi, amit megjegyeznék, és erről a portrézásnál többször beszéltünk már, hogy az objektív és a nézőpont megválasztása sok mindent befolyásol. Hogyha a tárgyakat úgy képzeljük el a térben, mintha lebegnének, akkor ezeket a mozgásokat tudjuk fejben koordinálni. Tehát, ha ezt az egészet egy kicsit hátrébb billentem, akkor valószínű, hogy egy olyan képet kapunk, ami megtartja az intimitását, megtartja az izgalmas elrendezését, megtartja a belső harmóniáját, ugyanakkor nagyobb szerepet kapna a mellkas, a nyak, ahol nagyon szép formák vannak, amik most szerintem méltánytalanul háttérben vannak tartva. Mindehhez képest a hajkorona, ami felépült a fejtetőn, ez a kontyszerű valami szerintem önmagában nagyon szép, de nem viszi el a vállán ezt a történetet - láthatóan Attila is érezte ezt, mert vágott a kontyból. Most a legnagyobb szerepet a homlok kapja, és a homlok most kevésbé izgalmas ennél a megoldásnál. A szemnél, a szájnál ott vannak a gesztusok, megint azt mondom, hogy ebben az átlós elrendezésben pontosan a kiegyensúlyozást, a helyrebillentést hordozó formák. És ne felejtkezzünk meg arról, amit egyébként a Demeter már írt a kommenteknél, hogy fontos szerepe van annak, hogy melyik testrésznek milyen hangsúlyt adunk. A smink számomra nem teljesen értelmezhetően tartalmazza ezeket a fehér pöttyöket, meg vonalakat, biztos van ennek szerepe, talán a fülbevalóval próbál ez valamilyen játékosságot összehozni, el tudom fogadni, bár ehhez azért kellene egy gyöngysor a nyakba, vagy valami kiegészítő, amire ez ritmizálni tud. De főképp az orron lévő jelzés eleve kiemeli az orr formáját, és erre most még rá is erősítettünk azzal, hogy a fej biccentve van, tehát, ha most megfigyeljük az arányokat, az orr a legnagyobb a fejen. Holott ez azért nem teljesen szerencsés, főleg egy nőnél, ha ekkora hangsúlyt helyezünk az orra, miközben a száj, ami a kommunikációnak elsődleges eszköze, és a szem, ami a másodlagos eszköze háttérbe szorul. Nekem az nem problémám, hogy nem néz a hölgy a kamerába, mert ezzel semmi baj nincs, megszokott ez a fajta beállítás, ráadásul azt mondom, hogy a tekintet viszonylag jó helyre megy a kép alsó sarkába, tehát ellensúlyba is hozza ezt az egészet. De még egyszer mondom, hogy az orr és a homlok szerepe túlzott most, és annyira előtérbe kerül a dolog, hogy a mellkas, a nyaknak az izmai, inai, amik izgalmasak lehetnének, azok itt most nekem kevésbé vannak jelen. 2 csillagra értékelem azért, mert a fejnél lévő problematika nekem erős, úgy érzem, ha nem a glamourba, és nem a divatba, hanem csak egy portréról beszélünk, akkor is egy megfontolandó, és szerintem megszívlelendő tanács, hogy figyeljünk arra, hogy az ember karakterének az egyes formai megjelenéseinek mekkora hangsúlyt adunk. Ha valakinek egy kicsit nagyobb orra van, azt inkább csökkentsük, mintsem ráerősítsünk. A hölgynek egyébként is egy hosszúkás fejformája van, így simán elbírná azt, hogy kicsit inkább az áll felől közelítsünk, persze, óvatosan, mert a nagyon felerősített áll forma az agresszióra kezd majd utalni, és az sem biztos, hogy helyes. (hegyi)
értékelés: