Glamour

Glamour

Nem akarom feszíteni a húrt glamour témában, szóval nem ez a szándékom a képpel.

Attilától sok, ebben a témában elképzelt fotót kaptunk már, és azt kell hogy mondjam, hogy ez, ebben a témakörben egy nagyon átgondolt üzenet. A hajjal, az egésznek a szín térben való megtartásával, ugyanakkor az egész egy nagyon meleg tónusú, kellemes barnás eredményt hoz, és ez mindenféleképp nyugalmat ad, miközben maga a kompozíció pont ezt a nyugalmat bontja meg ezzel az átlós elrendezéssel. Tulajdonképpen mindennel egyetértek a képen, talán annyi, amit megjegyeznék, és erről a portrézásnál többször beszéltünk már, hogy az objektív és a nézőpont megválasztása sok mindent befolyásol. Hogyha a tárgyakat úgy képzeljük el a térben, mintha lebegnének, akkor ezeket a mozgásokat tudjuk fejben koordinálni. Tehát, ha ezt az egészet egy kicsit hátrébb billentem, akkor valószínű, hogy egy olyan képet kapunk, ami megtartja az intimitását, megtartja az izgalmas elrendezését, megtartja a belső harmóniáját, ugyanakkor nagyobb szerepet kapna a mellkas, a nyak, ahol nagyon szép formák vannak, amik most szerintem méltánytalanul háttérben vannak tartva. Mindehhez képest a hajkorona, ami felépült a fejtetőn, ez a kontyszerű valami szerintem önmagában nagyon szép, de nem viszi el a vállán ezt a történetet - láthatóan Attila is érezte ezt, mert vágott a kontyból. Most a legnagyobb szerepet a homlok kapja, és a homlok most kevésbé izgalmas ennél a megoldásnál. A szemnél, a szájnál ott vannak a gesztusok, megint azt mondom, hogy ebben az átlós elrendezésben pontosan a kiegyensúlyozást, a helyrebillentést hordozó formák. És ne felejtkezzünk meg arról, amit egyébként a Demeter már írt a kommenteknél, hogy fontos szerepe van annak, hogy melyik testrésznek milyen hangsúlyt adunk. A smink számomra nem teljesen értelmezhetően tartalmazza ezeket a fehér pöttyöket, meg vonalakat, biztos van ennek szerepe, talán a fülbevalóval próbál ez valamilyen játékosságot összehozni, el tudom fogadni, bár ehhez azért kellene egy gyöngysor a nyakba, vagy valami kiegészítő, amire ez ritmizálni tud. De főképp az orron lévő jelzés eleve kiemeli az orr formáját, és erre most még rá is erősítettünk azzal, hogy a fej biccentve van, tehát, ha most megfigyeljük az arányokat, az orr a legnagyobb a fejen. Holott ez azért nem teljesen szerencsés, főleg egy nőnél, ha ekkora hangsúlyt helyezünk az orra, miközben a száj, ami a kommunikációnak elsődleges eszköze, és a szem, ami a másodlagos eszköze háttérbe szorul. Nekem az nem problémám, hogy nem néz a hölgy a kamerába, mert ezzel semmi baj nincs, megszokott ez a fajta beállítás, ráadásul azt mondom, hogy a tekintet viszonylag jó helyre megy a kép alsó sarkába, tehát ellensúlyba is hozza ezt az egészet. De még egyszer mondom, hogy az orr és a homlok szerepe túlzott most, és annyira előtérbe kerül a dolog, hogy a mellkas, a nyaknak az izmai, inai, amik izgalmasak lehetnének, azok itt most nekem kevésbé vannak jelen. 2 csillagra értékelem azért, mert a fejnél lévő problematika nekem erős, úgy érzem, ha nem a glamourba, és nem a divatba, hanem csak egy portréról beszélünk, akkor is egy megfontolandó, és szerintem megszívlelendő tanács, hogy figyeljünk arra, hogy az ember karakterének az egyes formai megjelenéseinek mekkora hangsúlyt adunk. Ha valakinek egy kicsit nagyobb orra van, azt inkább csökkentsük, mintsem ráerősítsünk. A hölgynek egyébként is egy hosszúkás fejformája van, így simán elbírná azt, hogy kicsit inkább az áll felől közelítsünk, persze, óvatosan, mert a nagyon felerősített áll forma az agresszióra kezd majd utalni, és az sem biztos, hogy helyes. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

21
Értékelem!

Köszönöm János, igen, ezt más is mondta nekem.
Van olyan verzió is természetesen, csak engem ez valamiért jobban megfogott.

13
Értékelem!

Kedves Ferenc, köszönöm, hogy írtál. Alapvetően igazad van, ez egy munka volt, a fodrász aki a hajat készítette, kért fel a fotózásra. A cél első sorban az ő munkájának bemutatása volt, a képek egy fodrász versenyre készültek. Időközben kiderült, hogy két kategóriában egy I. és egy III. helyezést sikerült elérnie. Szóval azt akarom csak mondani, hogy teljes mértékben egyetértek Veled, de talán ebben a kontextusban helyes döntéseket hoztam, kivéve az orrot :) De örülnék ha majd erről még olvashatnék véleményeket, hogy ilyenkor vajon mi a helyes út...

14
Értékelem!

Kedves Demeter, nagyon köszönöm a véleményt és a tanácsot!

19
Értékelem!

Kedves Attila, ez egy jó ízléssel elkészített munka, arra hívnám fel figyelmét, hogy ha ennyire fentről fényképez, akkor nagyon hangsúlyossá válik az orr, ami főleg nőknél előnytelen. Egy kicsit ha a modell hátrébb hajtja a fejét és a kamerával lejjebb mozdul akkor rendbejön minden.

18
Értékelem!

Technikailag szerintem is hibátlan, mondhatnám tökéletes, azt hiszem én nem tudnék ilyet készíteni. Talán az arc hármas tagolása jobban érvényesült volna (kisebb lenne az orra) egy alsó kamera állással. A nagyobbik bajom ezzel a képpel, hogy langyos. Nem vált ki belőlem semmilyen reakciót. Nem szép, nem csúnya, nem vidám, nem szomorú. Csak közönyös, és ezzel számomra közhelyessé válik,vagyis egy jó iparos munka, fizettek érte.

16
Értékelem!

Szerintem korrekt munka, szép az egész, viszont egyetlen dolog.. sajnálom, hogy nem néz a szemembe, hogy nem akar megenni a tekintetével egy ilyen kaliberű Nő, hogy nem látom a tűzet.. Helyette, mintha fáradtságot, elszontyolodást látnék, ami persze nyilván lehet téma, de ilyen frizurával, ilyen ruhában, ilyen sminkeben, nem ezt várom sem mint férfi, sem mint néző... Egyébként tényleg tetszik, jó az átlós vezetés, jók a részletek..

üdv p.

Új hozzászólás