Hmm, hol kezdjem? Tudom, hogy ez egy színházi fotó, ami mint kategória nincs is, de talán a mozgásba is befér, bár mozgást elmosódottsággal ábrázolni már-már nem illik, de hát most van Veszprémben a sokadik táncfesztivál (ez a kép is ott készült hajdanán, kis város, kis kultúra, filmklub is csak egy-kettő van) de aki erre jár nézzen be mert érdemes. 05.20-05.24.
Ha elolvassa az ember a hozzáfűzött szöveget, az egy segítség, hiszen Jóska az életteréhez közeli helyszínt ír le; viszont a kép szempontjából rögtön látszik, hogy ez egy színházi fotó. Ritkán látunk ilyen fényeket; itt valószínűleg a színpad fölött egy szpotlámpa van elhelyezve, ahol a táncosokat, talán kettőt, és hosszabb expozícióval, vagy négyet, de nyilván a kevés fény miatt elmosódottak az alakok. Nagyon jó a ritmusa. Klasszikus értelemben mint fotót nem is tudnám igazából semmilyen módon megkritizálni; jó a ritmus elhelyezése, éppen annyira követhető rajta az emberi alak bizonyos testrészeinek az azonosítható formája, mint amennyire a fények, a drapériák, az elmosódott világos és sötét felületek kapcsolódnak egymáshoz. Az estiskola szempontjából még azt is el tudom képzelni, hogy azért kapunk Kepes Józsitól a mozgás kategóriára egy táncszínházi élményt, mert ő ezzel világgal, ezzel a fajta fényrendszerrel, varázslattal közeli kapcsolatban van. Emiatt talán csak annyi a problémám, hogy ez a kép így most oly módon jelenik meg, ahogyan többezernyi mozgásszínházi fotót, képet láttunk már, Eiferttől kezdve nem tudom, nagy neveket is mondhatnánk, tehát bárhol megférne ez a kép, mint táncszínházi fotó, de akkor az vetődik fel bennem, hogy hol van ebben a képben Kepes József. Mitől az övé ez a kép?
A kérdés jogos, mondja Hegyi, ugyanakkor az a része, hogy akár Eifert nevével fémjelzett fotókhoz képest én látok egy lényeges különbséget, azt, hogy ez nem akar táncszínházi fotó lenni. Ugyanis én azt érzem, hogy a fotósnak nem az volt a célja, hogy korrektül bemutassa egy tánc jellemző lépéseit, vagy egy jellemző gesztust, azaz nem ismerhető fel, hogy éppen milyen darabból milyen jelenetet látunk, és nem a hosszú expozíció miatti bemozdulás miatt nem, hanem azért, mert szerintem univerzálisabb maga az a mozdulat, az a robbanás a képen.
Akkor fogadnám ezt el, válaszolja Szőke, ha... most vegyél a kezedbe egy papírt és takarjál bele a képbe, amíg a színpadi fehér csíkig érsz, a baloldali nőnek a talpa éppen benne legyen. Mit látunk most? Abban a pillanatban ez egy őrületesen izgalmas ügy. Mert elvettük belőle a színházat, a kapaszkodót. Ez van a kék szobában. Azért furcsa az a szoba, mert az egy színház, és azért színház, mert a szabadkémény fényforrása fent van. Csak ha ez az egész történet a kék szobában van (próbálkoztunk is ilyennel), akkor nem keressük benne a táncszínházat, mert a miénk. És ha ezt a csíkot elveszed erről a képről, akkor ez bárhol lehetne egy ilyen furcsa fényben, látjuk a Muybridge (lásd Estiklopédia) mozgásanatómiáját. És akkor meglenne a három disznó, így két disznó. Vagy három disznó, amennyiben ezt az utolsó véleményt elfogadja, és megpróbál csinálni otthon egy ugyanilyen verziót ebből. (szőke-hegyi)
értékelés:
Egyrészt kíváncsi volnék a folytatásra.
Másrészt ez a szórakozósamatőrös izé, ez nem jelent semmit. Én is amatőr vagyok. És? Egy rádiószerelő. És?
A színpad mint tér, eleve elvonatkoztat és igen nehezen lehet beletenni magad - ahogy Vas képeinél is írtuk, tálcán kínál helyzetet, amit előtte a nézőnek egy koreográfus, a színész és a jelmezes, szóval egy stáb megkomponált, a fotósnak úgymond sok dolga ezzel alap fokon nincs. Ez nem jelenti, hogy nem jó a kép, és nem jelenti, hogy nem lehet szuper színpadosat csinálni. De ez jelenti azt, hogy nem vagy benne. Benne lehetsz, ahogy B. Müller Magda is Latinovits fotójában, de ahhoz nem elég a nézőtéren lenned, ahhoz egy előadással is több időt kell tölteni.
A másik irány és erre próbáltunk utalni, hogy ennél a képnél, ha elvonatkotatsz a színpadtól, és annak megmutatásától, akkor a rivalda fénycsíkja nélkül a kép működik, mint önálló dolog.