Azt hiszem, az elmúlt időben személyesen ekkora kontrasztokat nem igazán láttam mint ott és akkor. A kép Párizs fényűzésről és gazdagságáról híres részén készült.
Én kaját nem szoktam adni, ennek több oka van, nem bonyolult: egyrészt biztos, hogy akkor éhes, amikor viszem a kaját? Másrészt biztos azt akarja enni, amit én adok neki? Túl bizalmaskodó nekem a kaja adása, nesze, egyél, ha akarsz, ha nem. Ezt elkerülendő adok inkább egy százast, ami nem sok, de valami, gesztus. És amikor van felesleges ruha, takaró, ilyesmi, azt meg elviszem olyan szervezetnek, aki szét tudja osztani.
Alapvetően ez abban az időszakomban történt, amikor egyetemre jártam.
Bejárósként mindig volt valami kaja a táskámban, pénzem viszont nem túl sok.
De megtanultam, hogy sajnos tényleg vannak, akik megpróbálnak a helyzettel visszaélni és sokszor az a kulcsmondat, hogy "Éhes vagyok".
Így tudtam segíteni annak, aki ebben a formában ezt elfogadta. (szerencsére vagy nem, de sokkal többen örültek ennek is, mint akik elutasították)
Azóta inkább ha időm és lehetőségem engedi, (illetve elfogadják ezt az opciót) inkább bemegyek velük egy boltba vagy pékségbe és veszek nekik azt, amit akkor éppen szeretnének. Ezzel szerintem a felsorolt problémák nagy része elkerülhető. Megannyi ember és történet megismerhető így. Sokszor sokkal hálásabbak azért, hogy valaki 5 perc figyelmet fordít rájuk és emberként kezeli őket, mint a kapott ételért. Tudom, nem tökéletes és egyáltalán nem megoldás, de abban a pillanatban ez az egyetlen, amit tehetek értük és talán valamennyire értékelik is.