Én
Ez most már talán elmond rólam ezt-azt. ha érdekel, itt megnézheted nagyobban. Ja és a bal válamon ott ül a barátom a kasszás, amit egy Banksy néven alkotó angol street art alkotótól sajátítottam ki.

Az alkotó elküldte a képet nagyobb méretben is, és azt kell, hogy mondjam, ennél ennek van is értelme, mivel ebben a kollázs-technikával (az estiskolán erről vannak anyagok, különös tekintettel Max Ernst munkáira) készült portréban vannak szöveges üzenetek is, amelyek ebben a méretben nem tudnánk elolvasni. Utal a szövegben a Banksy nevű street-art alkotóra is, aki egy nagyon fontos alkotója a kortárs – mondhatjuk – képzőművészetnek, mivel ezt az utcai művészetet be tudta emelni a kiállítások, a műtermek és a gyűjtők világába, és tudjuk, hogy ma már egy Banksy-grafittinek micsoda értéke van. Tehát visszatérve a képhez, millió kódot találhatunk ezen a képen, és kezdhetjük ezt megfejteni úgy is, hogy elkezdjük olvasni felülről lefelé, mivel egy emberi test formája adja az alakot, ez az alkotó maga. Tehát fentről lefelé a fejnél jelzésértékűen meg vannak hagyva a fényfoltok, de egy villanykörtét látunk, amire a ’figyelj oda, hogy mit teszel’ van írva, ezt már egy filozófiai üzenetként vagy kiáltványként is felfoghatjuk, majd ami még könnyen dekódolható az a szív, mint egy darts tábla, és a közepébe dobott tizes, aztán a gyomornál a recyclingnek, azaz környezettudatos, újrafelhasználható dolgok jelét láthatjuk, mint az emésztésre utaló helyzet, majd a veséket két tojás jelzi, a két kart ha megnézzük, ezek szakmai, vagy cselekvésre történő utalások, az egyik egy snitzer, a másik tollban és ceruzában végződik, a genitáliákat is megjeleníti az alkotó, majd a lábnál egy egészen más világot bekapcsolva egy buborékos hátteret használva fejezi be ezt az üzenetet, ezt a verbálisan is felfogható üzenetet a készítő. Szerintem maga a helyzet az számomra értékes és fontos, és nagyon örülök, hogy valaki ezzel foglalkozik, és merész dolognak tartom, hogy valaki egy ilyen bemutatkozást, portrét küldjön magáról, mivel valószínűsíthető, hogy számára ezek az üzenetrészek fontosak, és jelentéssel bírnak, és dekódolhatóak. Ami számomra kérdése, az az, hogy ezt a figurát nagyon élesen körbevágta, és nincs is semmilyen térbeli kapcsolata, tehát a figura körüli tér egy fehérben tartott háttér, egy papírlap. Ez kérdést vet fel bennem, hogy ez is az üzenet része, ez a kivágottság, kiemeltség, egyedüllét, vagy pedig ez csak azt jelzi, hogy a háttér nincs befejezve. Mivel ez a kép – főképp hogy ha erre a Banksy-ra is utalunk – akkor azért fontos lenne, hogy akár más technikákat is bekapcsolva, pl. festést, rajzot, vagy sprayt vagy bármit, össze legyen egy kicsit dolgozva a figurával, mivel így én nem tartom 100 %-ig befejezettnek ezt a munkát. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

az első ez+az adásomhoz ezt a képet választottam illusztrációnak

helló István. nagyjából jól írod, én mondjuk más anyagokat használok, limóleumot meg papírt, a tervezett példányszámtól függően, de műanyagfóliák elég népszerűek. a matrira meg legtöbbször már öntapadós felületre készül, de a tapétaragaszós terveitekből is jókat lehet kihozni (pl: http://bp2.blogger.com/_sI_wlT-wPjQ/R8po... )
a GG ALLIN -nemtudommiaz- meg biztosan bevenne, ez egy ilyen csajozósan túlzó portré. :)

Itt van az a kép a lefújt vonatról, ami a Cuha-patak völgyében, Mo. egyik leghagulatosabb táján jár; kilátás a javából ez is...

http://href.hu/x/5t3o

helló.a stencil amit sablonnal fújnak?tényleg röngenfóliával?a matricát kinyomtatják és tapétaragasztóval ragasztják?már én is gondoltam óriás képre a felüljáró alá,valdiznis írásvetítővel este.meg bandi bácsival a rutinos szobafestő kollégámmal kisérleteztünk ótó szelepes tölthető sprayval.kösz a linkeket.de a kép alapján a GG ALLIN micropénis clubba nem fognak felvenni.

A vonat lefújására feltöltöttem egy képet, mondjuk az se baj, ha nem teszed fel, legfeljebb belinkelem (merthogy annyira nem jó kép).

Igen, az ősember is firkált a falra. Csakhogy azóta feltaláltuk a papírt, ceruzát, számítógépet, fényceruzát, vásznat, ecsetet, fényképezőgépet, anyámtyúkját, ahol és amivel lehet a firkálástól az alkotásig mindenfélét létrehozni. Meg feltaláltuk az építészetet, mint _önálló_ művészeti ágat. Hangsúly az önállón. Vagy az is természetes emberi ösztön, hogy belefirkáljon valaki egy festménybe, szoborra, fotográfiára?

a végső konklúzió a Mártié?
MINDENKI CSINÁJA AZT AMIT AKAR!!!(akkor le vagytok sz**va)
:)

Azt gondolom, hogy grafitti mindig lesz. Ez egyszer eilndult és semmi se mutat arra, hogy lenne oka, hogy megálljon. Ez van. Tudomásul kell venni, hogy nagyon elvont legyek, ahogy az ősember is firkált a falra. A lakótelep úgyis tele lesz firkálva, nincs ezen mit sajnálkozni, én azt mondtam, hogy ha választani lehet mondjuk a szépművészeti vagy a lakótelep fala között, inkább egy építészetileg értéktelen felületre fessenek. Engem nem zavar a vonatok lefújása sem, ha a vonat belül tiszta.

És jó lenne persze a vandalizmust legalább beszélgetés szinten elválasztani a street arttól, ha már a valóságban sajna nem lehet.

Azt gondolom, hogy az építészetileg értékes felületeket igenis védje meg a tulajdonosa, és vigyázza, és ha mindennek ellenére firkálnak rá, akkor igenis keresse meg, és büntesse úgy, hogy beszarik. Ha visszaesően rongál, akár szabadságával fizessen. Ugyanakkor abban meg toleránsnak kell lenni, hogy ami nem védett, ami vizuálisan szemét, azt fesse, ahogy akarja.

Mindamellett szerintem Budapesten korántsincs még valódi street art, egyrészt mert elnyomják a tagelők, és őket aztán tényleg lapáttal kéne fegyelmezni, másrészt mert nincs respektje a dolognak. Ez sok okból van így, egyrészt mert a kultúra az oktatásban se nagyon van jelen, másrészt mert az ún. magasművészetet se nagyon nyomják, nem támogatják, tehát naná, hogy nem engedi maga közé, akit lehet, kívül tart a kánonon, mert azt a keveset, ami csurran, azt nem akarja tovább osztani.

A reklám egy másik kérdés. Sajnos ma itthon nem nagyon van reklám kultúra. Gesztiék próbálkoztak, de ma már az is inkább egy ilyen előkeltető intézet, ráadásul igazi nagy áttörést nem hozott, nem termelt ki, nincs olyan kezdeményezés, ami letekeri a fejem, akkora. Nincs. És ennek is sok oka van, egyrészt a fentebb vázolt oktatási probléma, másrészt mert a cégek mivel kicsi a piac, biztosra mennek, ezért a mutációkkal élnek meg, csak a szöveg cserélődik magyarra. Ez van. Kis ország.

Hát ez nem állítólagdemokrácia, hanem a demokrácia az ilyen. Is lehet. Megmondta Churchill: nem a legjobb, de a legjobb amit eddig kipróbáltunk. Fene tudja, néha kételkedek. Persze minden rendszernek van ideális, jól működő formája, és azok közül nem biztos, hogy a demokráciáé a legjobb a hatékonysági meg az élhetőségi mutató. Én anarchiapárti voltam sokáig, de az annyi bizalmat, optimizmust, hitet feltételez az emberekben, hogy kénytelen voltam elismerni, hogy ez az emberiség képtelen az anarchiára, képtelen lenne megélni benne, fenntartani. Még a liberalizmusban sem tud. No de ez itt tényleg off...

ha a saját izlésüket adnák talán nem is haragudnék rájuk, de ők abból csinálnak pénz, hogy csak a zenbudhista szerzeteseknek nem férkőzik a fejébe semmi amit nem akarnak(legalábbis az emberek kreálmányaiból). ez egy gonosz, romboló energia amitől még a bugyuta firkák is jobbak, hát még ha valakinek építő üzenetei vannak. ha nem tetszik hogy összebarmolták lefestem a falamat vissza fehérre, ha megint lefestik megint lefestem és rendőrt állíttatok mellé, hogy kapja el a rongálót. de ha nem tetszik a szomszéd házon lévő plakát akkor most menjek és fizessek havi 50 ezer ft-ot a lakóközösségnek, hogy szedjék le? mert nekik kell az a pénz amit azért kapnek ,hogy kint van a plakát(abból lesz a pénz, hogy lefeessék a graffokat:)
nem jó a rendszer ahol állítólag demokrácia van, de a pénz nélküli demos csak illegális módszerekkel juthat szóhoz, míg a nagypénzű cégek pedig legálisan rábírhatnak arra, hogy nekik adjuk a maradék pénzünket is.sőt az elmaradottabb országok még örüljenek is ha nagy tőkével rendelkező cégek jönnek kizsákmányolni a munkaerőpiacot, és tovább szennyezni valós és virtuális tereinket.
nem hiszem, hogy létezik olyan köztér ami mindenkinek kielégítő képet nyújt, ha ezt mondják akkor ott vagy diktatúra van vagy szakrális királyság.
most már demoralizáló ez a moralizálás:)

Dániel, ezzel teljesen egyetértek, hogy legálisan mennyi szart kell néznie még annak is, aki nem néz TV-t sem, mert nem tud az ember mindig csukott szemmel járni, meg az elv rossz, hogy miért én csukjam be a szememet, és pont ezért tartom rossznak azt, hogy dehát a grafitti is jobb a szürke betonnál, mert nem biztos, hogy mindenkinek jobb, és gyaníthatóan pont annak nemigazán, aki abban a szürke betonban él. Jogunk van felnyitni a szemét, és akarata ellenére megszerettetni, megetetni vele azt, hogy mi a jobb a szürke betonnál? Nem tudom. Ha lecseréljük az ízlését a miénkére, akkor mennyivel vagyunk jobbak a kertévéknél, óriásplakátoknál, akik szintén a saját 'ízlésükre' cserélik le azt?

nagyon igazatok van abban amit a nem kivánt firkákról mondtok, én 14-18 éves koromig firkáltam, bár rajzaim voltak csak, nem magukban álló tag-ek, de pontosan azétr hagytam abba mert a firkákat nem szerető ember szemével is megláttam a szarjaimat.
és 20 évesen azért kezdtem újra stencilezni-matricázni mert engem meg elfelejtettek megkérdezni, hogy kiváncsi vagyok-e arra a rengeteg szarra amit legálisan tolnak a képembe, óriásplakátok ás egyébb reklámhodozók forrmájában. vizuálisan érzékeny ember vagyok és bosszant ha csinálok valamit, és azon kapom magam, hogy valamelyik aktuális reklám a tudatomba férkőzött és annak a mintájára csináltam valamit(már többször előfordult). ez addig lehetett jó amíg igényes volt a plakátművészet, de ma a híg fos tengerében....
ha már itt linkelgetünk, asszem néha ők is így érzik:http://www.mkkp.hu/

Hirtelen felindulásból feltöltöttem a véleményem illusztrációjaként egy régi-régi képem szorgalminak. Ha és amikor a pedellus kiteszi ...

11 éves koromban kaptam egy osztályfőnöki intést mert mikor elcipeltek egy szar kiállításra én beleírtam a véleményem a vendégkönyvbe.("kurva szar volt")
ezzel két dolgot szeretnék mondani: -a kiállítótermek szinvonala sem eléggé egységes ahoz, hogy kijelenthessük: na aki itt alkot az már igen.(ráadásnak még azt szoktuk mondani, hogy a művészet szubjektív, tehát a jó melók is rosznak látszanak valaki szemében és viszont, talán nincs is olyan objektív nézőpontja a dolognak, mint amilyennek pl az esztétikai értékeket szeretik kinevezni.) -a másik, hogy ha a véleményem nem jelenhet meg az arra kijelölt fórumon, akkor meg ette a fene. ki kell írni a vendégkönyvekre, hogy csak dícséretek számára fenttarva, a grafittik mellé meg, hogy ne firkáld át csak ha ügyesebb vagy.

Csakhogy Zsolt, egy lakótelepen pont gondolni kell azokra is, akik nem szeretik a grafittit, akár mint általános tényt, akár a konkrét alkotást. Mert nem neked kell nézned mindennap azt, amikor hazamész munkából, hanem annak, aki ott lakik. És az ízlés a legkevésbé objektív-intézményes-általános dolog a világon. Mert lehet, hogy a lakótelepen sokan inkább egy egyszínűre festett házat szeretnének (ha már nem szürke betont), és nem alternatíva nekik a színes-túlzó-alteres-elvont-vad-stb grafitti.

Ja, ha kijelölt, felajánlott felület, az ok. Lenne, csak nem sok ilyen történt eddig. És nem tudom, hogy a firkásokat érdekelné-e egyáltalán a legális felület.
A teljes mellszélességet viszont nem látom. Stikában odapiszkítanak, mint a kutya a sarokra aztán elslisszolnak. A város meg úgy néz ki, mint egy gettóbeli hátsóudvar.

Azt gondolom, hogy egy nagyvárosban nem kevés olyan hely van, ami elbírja a grafittit. Sőt. Hogy csak egy mindenki által ismert példát mondjak, a Filatorigát HÉV vonal melletti betonfalak ilyenek. De én azt mondom, ilyen minden lakótelep is, tehát elvben osztom Gábor véleményét azzal a megkötéssel, hogy igenis van olyan, ami rajzok nélkül is olyan csúf és sivár, hogy egy jó föstés csak jót tesz neki, még azt is mondom, hogy ha én lennék valami városi nagyfőnök, kijelölnék olyan területeket, ahol szabad a vásár - de persze ehhez az ellenoldalnak is kellene tudnia önmérsékletet tartania.

Magyarán: ha elfogadom, hogy az utca művészete is művészeti és közlési igénnyel jelentkezik, márpedig ha elfogadom, ha nem, így van, akkor az valóban legyen igényes és közlés. Hogy ezt hogyan oldják meg maguk között a firkások, az legyen az ő dolguk, de valami megoldást kéne találniuk, ha el akarják magukat és a street artot fogadtatni annak, ami. Mert ha mondjuk elképzelünk egy lakótelepet, ahol igényes munkák jelennének meg a betonfalakon, az emelhetne a dolog vizuális helyzetén, magyarán egy jó föstéssel díszíteni lehet, és igenis pozitívabb, mint lesni a szürke betont.

igen teljesen igazad van. ez, nincs mit tenni létező jelenség, aki hülye haljon meg, vagy tanuljon. (de ez is reakció, ez is lehet fontos.) a tag-ek a grafittyzés bandázós, területhatármegszabós kultúrájából születő egoista szörnyek, ritkán értékelhetőek művészi szemszögből, ha mégis engem kicsit (főleg az említett példa miatt) a tulajdonjegyektől kivehetetlen régi japán metszetekre emlékeztetnek, ezek a kép részévé válnak függetlenül attól ami alattuk van.(pl: ebből csinál egy csavarral újra képet Banksy a weblapja nyitóoldalán.)
a street art nekem sok szempontból fontos, de a legnagyobb erénye, hogy valóban cenzúramentes, és hát ez azt is jelenti, hogy mindenféle kikerül a falakra. az hogy az ember csinál valamit azt is kell jelentse, hogy teljes mellszélességgel kiáll mellette. ha valaki válalja, hogy egy egoist vandál az az ő baja.

Én ezt azzal tetézném, hogy aki a más tulajdonára (beleértve az állami, önkormányzati és vállalati tulajdont is) a tulajdonos kifejezett engedélye nélkül pingál, az menjen a büdös francba. Még ha bármilyen "szépet" pingál is. Vagy menjen haza és pingáljon a sajátjára. Ha van ami kihozza belőlem az állatot, az az, amikor látom a végre kicsinosított, felújított épuleten egy héten belül megjelenő firkálást, meg a buszmetróvillmosvonat oldalán a koszukat.
Rucsok-rucsok-rucsok.

Blu nagyon jó, és akartam is linkelni, mert abszolút animációs filmes attitűd. Kösz, hogy betetted helyettem.

Ami a street artot illeti: elég speciális véleményem, hogy a tagelés nem street art, az szemét. Főleg, hogy ha ráadásul egymás munkáiba szarnak vele bele. Lásd: Örs vezér terén a Sugár melletti parkoló aluljárójában hosszú évek óta van egy Piedone stencil. Kurva jó, nagy kedvenc, mondhatóan az egyik legjobb arrafelé, valamiért mindig örültem, amikor láttam. És a vadparaszt tagelő bele kellett firkálja a maga szignóját. Ez nekem éppúgy nem produktív rongálás, mint amikor szép építészeti helyek vagy szobrok kapnak a festékből. Ha egymást nem tiszteljük, akkor az nem más, mint pillanatnyi hőzöngés csak.

no akkor értékelés utáni bla-bla:
én sem tartom 100-asnak a képet, bár más okból mint az of. a durva körülvágás nekem a kép szerves része(kis kosz ebben a szép tiszta káoszban), a fehérlap háttér is, az első képalkotási törekvéseimre emlékeztet(a játék mindig egy fehér lappal indult). jó, hogy ha ezeket a dolgokat amiket leírtatok.(Bandi-Józsi), tényleg lehet látni benne. ami még ezek mellet, ilyen féltudatos szinten (tudom-hiszem, nem ismerem-nem uralom) benne van, az az emberi tesben megjelenő állatövi jegyek rendszere.
nekem azért nem százas, mert túl sok mindent bele akartam gyűrni, és ez vagy túl nagy falat volt, vagy elkapkodtam, ha az utóbbi akkor lehet, hogy még visszatérek ehez a problémához.
más: az van, hogy én úgy látom street artot nem lehet beemelni a kiállítások világába(a gondolati művészetek megjelenésével szerintem minden fontosabb dolog kiköltözött a múzeumokból:), esetleg a műgyűjtők, a gyűjtemények világába. aki akar nyugodtan fizessen milliókat egy darab kibontott falért, vagy egy vonatról leszerelt budiajtóért és nézegesse otthon, nekem tübbet ér ha az a környezetében tud működni, ha nem kell megvédeni a válaszreakciótól. legtöbször ezek elkészültükkor dokumentálva lesznek, ha közzéteszik a neten akkor még virtuálisan meg is lesz óvva(és hoozzászólni ott is lehet). az utcai művészeti megnyílvánulások nemcsak gyönyörködtetnek, hanem el is gondolkodtatnak. a koncepció akkor élő, ha sok emberhez tud eljutni.
úgyhogy itt egy másik személyes kedvenc: Blu. http://www.blublu.org/

más:
ha ma mást nem találok mást, csak a Bansky néven alkotó linkjét, már megérte az oldalra belépni. eddig én nem ismertem az alkotót, nagyon figyelemre méltó.
.
de van más érdekes dolog is ma az estiskola honlapon ;)

azért megdöbbenek néha, hogy mennyire egyetemes a kultúra. Nevezetesen egy keleti megközelítés, a csakrák rendszere is hogy megjelenik ezen a képen. Lehet hogy belemagyarázásnak tűnik, de az adott elhelyezkedések nagyon hangsúlyosak és pontosak, ami nem lehet véletlen, bár lehet hogy nem tudatos.
A köldökcsakra mint egy figyelő állati(as) szem, hogy a szívcsakra mint központ céltábla,
a mindent megvilágosító harmadik szem mint egy lámpa izzószála, és kevésbé hangsúlyosan de ott van, ahol a figyel szó teljesen megjelenik a torokcsakra is.

köszönöm, hogy a banksy-t is linkelted.

Új hozzászólás