Én(ek)

Régen próbálkoztam már magamról készített képpel jelen esetben képekkel, így most újra nekifutottam a dolognak. Vacilláltam, hogy az 1-es vagy a 13-as leckébe tegyem, de végül a 13-asnál maradtam, mivel rendszeresen lejátszódó jeleneteit próbáltam megörökíteni unalmas napjaimnak. Azokat a dolgaimat próbáltam képre vinni amiket beltérben űzök amikor van egy kis szabadidőm. Ha ki tudom, gondolni hogy hogyan lenne jó akkor megpróbálkozok majd egy kültéri verzióval is.

Alap, hogy kedvelem ezeket a dolgaid, leginkább azért, mert nem valami hirtelen felindulásból elkövetett fotóesemény, hanem mert átgondolt munka eredménye. Az egy másik kérdés, hogy vannak technikai problémák is, meg némi kompozíciós is, nem minden fázis egyenértékűen működik. Kompozícióban a bal oldalon van egy nagyobb kihasználatlan tér. És itt jut eszembe az, hogy a valóság az alap, de nem kötelezően kell ragaszkodni is hozzá minden tekintetben. Ágyon fekve is lehet olvasni, és akkor már nincs ez a nagy üresség. A torna nem biztos, hogy háttal mutat jól. És összességében az, hogy ellenfényben kell dolgozz, az nehezített terep. Jó lenne egy nagy lámpa, persze, vagy leeresztettebb redőnynél hosszabb expók, fene tudja. Szóval van meló még, de látom, élvezed. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szia Csaba! Használd fel nyugodtan a képet

Szia Adam, szerenem ezt a kepet hasznalni a szerdai Mole-radioadas ajanlokepenek, koszonettel.

Köszönöm az elemzést! Az ellenfényes beállítás félig-meddig direkt volt, hogy lássam mit bír még el a fotómasina ilyen körülmények között, a másik ok pedig, hogy csak így fértem be a képpel a szobába. Első nekiugrásra fekve olvasást gondoltam a képre, de végül valamiért meggondoltam magamat és ez lett belőle.

Bármikor PS-elek magamnak társaságot ha unatkozom :)

Valójában van még egy szöszmösz mackóm is, de az pont a szennyes közt volt :)

Álmomban négy macska voltam, de nem játszottam egymással.

Tetszik, tiszta, agyas, látszik, hogy van legalább három pólód és egy nadrágod.

Új hozzászólás