Nekem egy francia filmjelenetet idéz, de halálos ez a bizonytalanság, ahogy megjelenik nekem benne a Sándor Mátyás szerű (annál árnyaltabb) erő és megbízhatóság, a félig elbújt, kitörni készülő gonosszal együtt. Remek, lelkesítő!

Nem is tudom, hogy láttam-e már ennyire tiszta fotódat. Bizonyára van, csak még nem jutottam a színe elé. Rákapcsolódtam a dalra, és azt mondom, hogy értem, de érteni véltem anélkül is, csak kicsit másként. Persze az én értésem nem teljesen ugyanaz mint a Te szándékod, de végül is talán a hatás a fontos, nem a pontosság. A fehér abszolút tisztaság nekem (meg úgy általában mindenkinek :) A fehér viszont nem hozza számomra a múlt élményét, de köthető a gyermekkorhoz, sőt, a még kisebb gyermekkorhoz... Lehetne akár pólya is mindez... És lehetne vasalt a bal oldali lepel, hogy még inkább szeplőtlen, vagy ártatlan maradhasson. Vagy ha már arra jöttél ki őszülő/fehéredő arcszőrzettel, és annak ilyen irányban tartod jelentőségét, akkor talán gyűröttebb lehetne... Ez a kósza hajtásél a legrosszabb variáció szerintem. De a tekinteted meg nem igényli a gyűröttséget, sőt!
Mikor írom ezeket a sorokat, már meghallgattam a Cseh Tamás dalt is, és nem tudok elvonatkoztatni tőle teljesen. Jó választás, jó párosítás szerintem - bár itt is elmondhatom, hogy, nélküle eszembe nem jutott volna. Szummárum, nekem tetszik ez a fotód a verssel/zenével és anélkül is.

Köszönet Tamás, a fehér nekem a múlt, a semmibevesző múlt.

Először nem értettem a verset és a képet együtt. Aztán meghallgattam a Cseh Tamással. (Ezt a dalt nem ismertem eddig.) Érdekes példa, arra nézvést, hogy ezek a dalok Bereményi vagy Cseh Tamás művek. Ebben az esetben egyértelmű, hogy az előadás teljesen megváltoztatja az eredeti szöveget, átértelmezi. A dalhoz értem a portrét. De, a fehér körítés számomra kissé eltávolítja a képet. Egy rendelő hangulatát hozza be és nekem az nem stimmel a dalhoz.

:)

Csak mégegyszer gyere elő
a résből, hol elbújtál, gyerekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek,
és engedj újra füveiddel játszanom.
Még egyszer csak bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
ékesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő.
Égő por a lábujjak között
és fényes fűszálak közt csillogó üveg,
iszap, ragacs és gyors vizek
és szégyen és sötétség és szédület,
még lehet, hát bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
fényesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő gyermekkorom.
Tág égbolt alatt,
résben kövek alatt futó patak, futó vizek,
még lehet, hát bújj elő, gyermekkorom.

http://www.youtube.com/watch?v=PtOtRSQHHFI

Köszönöm, köszönöm! Ez volt a cél, igen.

Érdekes képnek találom.
Keresem a pillanatot, amikor ez történik.
Főhősünk vajon mit csinál éppen?
Elbújik, fél, vagy-csak játszunk?
Azt akarja, hogy megtaláljam?
A válasz a tekintetben van.
Az árulja el, hogy oda mernék-e nyúlni,
elmerném-e húzni azt a függönyt, vagy futni kéne...
Jó fotó ;)

Szuggesztív, mélyre néző tekintet. :) Hatásos ahogy bevonzza az embert.
Én nem igazán értek ehhez, max. a megérzéseimre hagyatkozok a vagdalásoknál. Nekem furcsa kicsit, hogy alul szűknek érzem a szájadnál, a homlokodnál meg soknak. :) Persze ennek bizonyára oka van, csak én ehhez még(?) nem értek.

Nyilván nehéz eset a lenti részt úgy lejjebb vágni, hogy ne legyen esetleges, így inkább áldoznék picit a homlokból és a négyzeteset megtartva a jobb széléből is.

Na végre egy a számomra értelmezhető képed. Tetszik.