Fény és árnyék

Fény és árnyék

Szintén beleolvastam a kommentekbe. Látom, hogy mindenkit lenyűgözött az, hogy itt létrejön egy fej, voltak akik írták, hogy el is fordították volna, hogy ez még szájbarágósabb legyen. Én örülök neki, hogy nem fordult el, mert az már túl sok lenne a jóból. Ez így, ahogy van elég, nem kell ebből többet hozni, nem kell ezt jobban magyarázni. Kicsi pontosítást azért nem ártana majd tenni. Nem tudom, hogy ez a hosszabb expozíció miatt van-e, hogy ez bemozdult, lehet, hogy a kamera mozdult be. Erre érdemes odafigyelni, mert ez hiba. A gesztus abszolút rendben van. Nem kell ennél többet mesélni egy tárgyról. Ott van a tárgyiassága, de ott van a játékossága is, az anyagszerűség is jól ábrázolható. Ezek szerintem nagyon jó megfigyelések. Én azért adok most erre három csillagot, mert azt szeretném a Zolinál erősíteni, hogy próbáljon meg a szájbarágós verbálfotóból elmozdulni a lírai megközelítések felé. Tudom, ez nem könnyű, mert az életet meg kell élni, és az élet nem a líráról szól, de a fotográfia igen. Úgyhogy most is azt mondom, amit néhány elemzéssel ezelőtt valakinek már mondtam, hogy vegye azt, hogy a fotográfia a fotografálás az arra lehetőség, hogy az egész napi taposómalomból ki tudjunk kerülni. Adjuk meg ezt magunknak, lehetőleg rendszeresen, úgy, hogy akár minden nap próbáljunk meg kiszakítani 5-10-15 perceket arra, hogy kezünkbe fogjuk a masinát. Nem biztos, hogy fog érvényes kép készülni, de legalább foglalkozunk vele. Ne forduljon olyan elő, hogy nem fogtam a kezembe a gépet. Egyébként azt még megjegyezném, hogy tessék megnézni ezt a kupakot. Hogyha ez rendesen van exponálva, akkor ott azért még egy arcképet is felfedezhetünk. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Gábor, van amivel sok-sok napot elszarakodok, mire kép lesz belőle... Csendélettel még nem is kezdtem igazából semmit. :) Kitartás!

Ja. Napi pár perc.
Én meg egy hete szarakszok egy nyamvadt csendélettel, ráment már minimum hat nettó órám és még mindig nem tetszik. És akkor még utómunkáról nem is beszéltem és aztán kapok rá két csillagot, mert mért nem derítettem meg még egy zseblámpával, amit a fogam közt tartok. Pedig már tartok egy zseblámpát a fogaim közt is.

Köszönet az elemzésért. Emlegetted benne a napi pár percet. Én éppen ezért kezdtem bele a már emlegetett napifotós vállalkozásomba, itt most nem reklámoznám külön, de a profillapomon át megtalálja bárki. Tényleg jó dolog, és nagyon igaz rá, hogy általában nem érvényes képek készülnek (sőt), de beállít egy látásmódra, egyfajta kereső üzemre. Az lesz majd érdekes, hogy egy év után megnézni honnan hova jutottam el.

Ez a kép este készült, fürdőben relatív klevés fénnyel. Technikailag valóban gyengusz bemozdult, mert kevés volt a fény, és nem állványoztam be. Mélység azért kellett, hogy a kupak és a fényrajz is kijöjjön, így hosszú expóidő kellett.
A gombban a tükörkép szándékos, de sajnos ezek a műanyag tükrözős kupakok már eleve kopnak, plusz bemocc... Sokkal jobb nem lett volna bemozdulás nélkül se, de még lehet ilyenekkel játszani, ezeket szeretem. :)

@István a smiley nekem sem jött be elsőre, de a grimaszoló pofa igen. Abban igfazad lehet, hogy a fekvő helyzet a mai számítógépes világban már inkább erre asszociáltat. Mentségemre legyen mondva, hogy jobbkezes vagyok, és nekem fordítva áll minden emotikon. :) Állítólag balkezesek szokták fordítva írni, bár ennek hátterét nem látom.

Nekem is a szmájli tűnik fel először. Ha álló lenne a fotó, jobban rá is lehetne játszani talán. Elgondolkodtam, hogy ez a computer hozadéka-e, de rájöttem, hogy nem, a szem-orr-száj vonalrendszer ennél jobban a tudatalattiban van azt hiszem.

@Ádám: Hát ugye az üveg fenekén lakó szörnyeteg nem feltétlen barátságos... :)
@Szilárd: bevallom ezt a smiley-t észre sem vettem a képben..

Köszi a figyelmet mindkettőtöktől!

Nagyon ötletes kép.:) Mondjuk a jobb oldali arc egy kicsit ijesztő, de ezt a hatást ügyesen hozza.

Új hozzászólás