Foglalj helyet!

Foglalj helyet!

Nagyon érdekes az, hogy mennyire erős tud lenni egy ilyen üres tér. A vizes palackot nem hagytam volna ott, vagy ha már annak szerepet szánunk, akkor vegyük a dolgot abszolút prolira, és tegyünk mellé műanyag poharat, vagy bármi más ilyen dolgot, hogy van két pohár meg a vizes palack, és azt jobban behozom a képnek az előterébe, valahová oldalra kiteszem, de az előtérben közelebb hozom, és akkor már egy másik ritmus el tud indulni. Egyébként szépek a fények, jó ez a játék, jó a ritmus, kifejezetten jó, hogy ennek a hideg technokrata térnek a közepére bekerül egy ilyen bőr bútor, amitől ez az egész kap egy fura idegenséget, és mégis lakájosságot. Köszönöm szépen, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szia Ágnes! Az említett filmet sajnos nem láttam, úgyhogy ezügyben nem tudok nyilatkozni:)
Kedves Gábor! Hogy őszinte legyek nekem a palack fel sem tűnt! És ez komoly! Úgyhogy érdekes, ez van, mert megmagyarázni nem tudom a jelenlétét:)
De amúgy az egész épület áraszt magából egyfajta hangulatot ami megfogja az embert, remélem még eljutok ide máskor is:)

Köszönöm a véleményeket és a dicsérő szavakat!:)

Szia Éva!
Erős hangulatot áraszt maga a kép, viszont számomra megtöri némileg az egész atmoszférát a vizes palack. Nem érzem azt odavalónak, valahogy esetlen tőle a kép. Kell valami plusz bele, ezt nem tagadom, de valami olyan képi elem, ami illik a környezetbe, akár olyan módon is hogy feldúlja a sterilitását a fotónak.
Üdv.
G

Kedves Éva! Ez a kép nálam csúcskategóriás. A Tömb is tetszik.

Kb ilyen volt A király beszéde c. filmben a "doktor úr" szobája is, ahol a királyt tanította. Mondjuk ott a fal nem volt ilyen szép fehérre meszelve, de a hangulata nagyon hasonló.

Új hozzászólás