Forogj velem

Forogj velem

Haladunk. Fontosnak tartom elmondani, hogy érdemes összehasonlítani Zoli első önportréit azzal, ami itt történik. Az egy nagy lépés, hogy megtette Zoli a kedvünkért azt, hogy levette a szemüveget. Az előző elemzéseknél ez fölmerült kritikaként, hogy mennyire tud őszinte lenni a kép akkor, ha személyes közlés közben ottmarad egy szemüveg, mint védekezési forma. Én úgy érzem, hogy ez a kép bizonyító erejű arra nézvést, hogy a tekintet, az arc nagyon fontos, még akkor is, ha a gyakorlatban ez nem biztos, hogy olyan szinten komfortos, mint a jól megszokott helyzetem, hogy mindent élesen látok, és a szemüveg ott van a kezem ügyében, tehát bármi baj történik, kapaszkodhatok bele. Tudom, hogy furcsának fog tűnni az, amit mondok, ez egyfajta korlát elengedés. Az ember mindig kapaszkodókat keres, a világban, a párkapcsolati helyzetben, a barátságában, a munkában, különféle kapaszkodókat gyárt vagy talál, és ezek könnyítik meg a hétköznapi kommunikációt. Igen ám, de akkor, amikor saját magam megfejtésén dolgozom, akkor fontos az, hogy ezeket a kapaszkodókat szép lassan engedjem el. Még akkor is, ha ettől a bizonytalanságom nő, de ez csak egy ideiglenes helyzet, mert amint elengedtem ezeket a kapaszkodókat, új területeket fedezhetek föl, új készségeket, képességeket. Ilyen kapaszkodó a szemüveg is. Az, hogy megkaptuk Zolit enélkül a segédeszköz nélkül, az abban segít, hogy talán ő is átértékelje a saját énképét, hogy milyen módon határozza meg önmagát, hogy első helyre teszi-e azt, hogy ő szemüveges. Ami a képet illeti, még mindig azt mondom, hogy van mit tisztázni és javítani, erre nézvést nagyon nagy előrelépésnek tartom azt is, hogy magával a forgással, a mozgással elmosta a hátteret, és kevésbé hangsúlyos formák jöttek így létre, kevésbé kezdek el azon merengeni, hogy vajon mi lehet azokon a polcokon. Tehát mindenképpen jó ez az irány, és az is jó ebben a képben, hogy akarva-akaratlanul, de még mindig látszik az, hogy van még hova továbblépni. Ez jó, mert amikor már bent leszünk a végcélnál, akkor onnan már föltesszük a kérdést, hogy hogyan tovább. Most még van út előttünk, ezen az úton szerintem érdekes és izgalmas továbblépni. Mire gondolok? Egyrészt arra, hogy ebből a közegből több irányba el lehet indulni. Egyrészt el lehet indulni egy abszolút sematikus vagy indiferrens környezet felé, ahol még kevésbé látszanak háttérben tárgyak, ez akár megvalósítható egy sötét lepellel, és kevesebb világítással. Elindulhatunk abba az irányba is, hogy valóban meséljen az a háttér, amit kapunk. Még mielőtt Zoli belefogna ebbe a második irányba, azért lenne jó talán az elsővel foglalkozni, mert utána elkezdhetjük majd lépésről-lépésre felépíteni azt, hogy milyen tárgyakkal, milyen környezettel, hogyan tudok magamról mesélni. Én most úgy érzem, hogy az lenne a fontos, hogy a testemmel, az arcommal, az arckifejezésemmel, a gesztusaimmal hogyan tudok mesélni. Érthető a cím, érthető az, hogy ezt milyen gesztussal próbálta Zoli megvalósítani, nyilvánvaló, azért ez a gesztus nem itt ér véget, mert egy más képkivágásban a karoknak lehetne nagyobb szerepe, mert itt most nem egyértelmű teljesen az, hogy ez egy körtánchoz nyújtott kéz. Tűnhet annak is, hogy a kamerát tartja kézzel, és még akkor is, ha ez így van, érdemes azon elgondolkozni, hogy hogyan lehet ennek a hatását (mármint annak, hogy ez egy technikai megoldás) csökkenteni. Van egy nyakig begombolt pólóingünk, ez is üzenet jellegű, hogy nem csak a ruházat mennyire fontos, hanem hogy az nyakig be legyen gombolva, de nincs nyakkendő, tehát tulajdonképpen oktalan a nyakig gombolkozás, mert az én tapasztalatom szerint ezeket az utolsó gombokat azért helyezik el ezeken a ruhákon, mert az a fontos, hogy a nyakkendőnél ne kandikáljon szanaszét a gallér. Itt most ez is egy érdekes kérdéskör. Az arc az, ami a legtöbbet meséli. Többször elmondtam, de talán nem felesleges újból megemlítenem, hogy takarjuk le a szemet, és nézzük, hogy mit mesél a száj. Ha ezt megtesszük, akkor ez az érdekesen felhúzott szájív az egyik oldalon nem biztos, hogy tökéletesen az elégedettség vagy a mosoly jele, hanem lehet kritika is. Ha letakarjuk a szájat, és csak a szemet nézzük, akkor a szem nem vidám. Tehát úgy hív körtáncba minket Zoltán, hogy nem teljesen ért ezzel a helyzettel egyet, nincs meggyőződve arról, hogy ez így biztosan jó lesz-e, és elég fáradt és szomorkás hangulatban van, legalábbis a képről ez jön le. Én azt gondolom, hogy ez egy három csillagos kép, fontosnak tartom az úton, és folytatásra kérném Zoltánt. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Kedves Zsolt! Köszönöm az elemzést, egy ideje olvastam már, de nem akartam egy sorban elintézni a választ.

A száj üzenete. Igen is meg nem is, azaz igen persze fáradt vagyok mostanság, de ez a szájtartás ennél prózaibb. Amikor ellököd magad a székkel, hogy forogjön, előretartott kifeszített karral, akkor az ember nehezen tud lazán, "belülről" nézni, lesz benne egy talán ösztönös szédülés, torzítás... Ezt csak erősíti a nemlátás zavara. Ezzel nem a szemüveget teszem előtérbe, hanem a vizualitást, mint számomra fontos dolgot.

Az ing begombolásával egyetértek, én magam is utálom ha így folytogat. Itt a világos aláöltözést szerettem volna vele elrejteni, mert zavaró volt képileg, ahogy kikandikált. (Nem, nem volt mód levenni, mielőtt visszakérdeznél... :)

A helyszín igen, értem én hogy a polcok stb. zavaróak. Itt volt lehetőségem, itt volt az ötlet is a képpel. Van kültéri is, de az egy fokkal nehezebb eset volt (még nem válogattam át a képeket) mert ott nincs szék. :) Próbáltam, én rám jellemző dolgokkal is, de akkor meg az nem tetszett. A legelső 2-es leckémen meg éppen homogén háttér volt. Ezért jött be a forgás ötlete most egyfajta útkeresésként, hogy legyen is háttér meg nem is.

@Dávid: köszönet az ötletekért, már tervezem magamban a legkülönfélébb kültéri verziókat. :) Tesztelni akartam a mozgásokat ezzel a forgószékkel (úgy könnyebb), kint terepen más lesz kicsit. A több fény se segít majd pl. :))

@Feri: hát nekem ez a pofa az eröltetett picit. Olyan mint valami űrhajós a kiképzőközpont centrifugájában, ahogy betorzul a gyorsulástól! :D

Szerintem jó kép. Sikerült félre tenned végre azt az erőltetett mosolyt, amiről már kezdtem azt hinni, hogy hozzágyógyult az arcodhoz. :-)))

HElo!
Barátságos az ábrázatod, olyan 'behívó'.. Tetszik!
Klasszikus technika, ez pont az amihez jól állna a fényes színtér, az elmosódott csíkjaival színesbe, persze ezt gondosan meg kell válogatni.. csak 'hangosan' gondolkoztam!
üdv
d

@Évi: köszönet a figyelmedért! Volt még jobb felén kicsi, de direkt vágtam picit félre, hogy ne legyen olyan középen... Nagyobb térhez el kell menni a rövdebb fókuszok felé (ugye ez kézben tartott gép, így adott a távolság) akkor meg olyan torz fejem lesz, hogy ihaj. Lehet így is az?:D

Szó szerint szédítő kép :) Szerintem előnyös a szemügülütlenség, de lehet egy kis tér jobbról még bekúszhatna:) Jó, gondolom nem volt könnyű a kép elkészítése, de én nagyobb térrel is eltudnám képzelni. Vagy akár még a négyzetes kompozíción is elgondolkodnék. De szerintem az arc a tekintet rendben van és végülis ez az legfontosabb.

Még az is lehet Szilárd, erre nem gondoltam. Terveztem ilyen forgósat kint is, ott vajon mi lenne? Kint lennék kint? Akkor már csak a Bent vagyok bent hiányzik... :D

(A címbe tett ...-ot lenyelte a feltöltés, de ez mindegy végülis. :)

Új hozzászólás