Az a helyzet, hogy én ezt a képet mintha már láttam volna valahol, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért és hogyan kerülnek ezek a tárgyak így össze, hogy mi abban a logika, hogy a hallal összerakom közösbe a poharat? Miért nem lehetett a poharat otthagyni a terítőn? Ha azt otthagyod, és töltesz bele egy kis vörösbort, akkor a vörösbor és ez a halfej és szelet nyersen izgalmas helyzetet hozna, lenne benne egy furcsa irány, ami egy furcsa lakoma, egy enyhén horrortörténet felé vivő izgalmas helyzetet hozhatna. Ez az egyik meglátásom, hogy én nem tettem volna a poharamat bele ide, mert ez olyan, mintha jönnének a vendégek, és előbb toppantak be, és jaj, gyorsan vigyük el innen az asztalról mindent, mert már ülnének le, és ne lássák, hogy még csak most tartok a halászlénél a fejnél. Nekem ez az érzésem így, hogy ez ilyen rendrakásos helyzet. Van még egy dolog: szépek ezek a fények, szép játékot hoznak, de mindenképpen jó lenne valamilyen derítést alkalmazni. Azt hiányolom, hogy a képnek a jobb oldalából nincsen visszaverve fény, ettől a halfejnek az a felülete, ami érdekes, izgalmas lenne, az sötétben marad, és ott elindul egy olyan árnyékforma, ami most nincs kiegyensúlyozva. Ettől most egy kicsit fáradt lesz az egész. Tessék ezt átgondolni, hogy mit jelent ez. A színrend megint kérdés, de ezt el tudom fogadni, hogy ebben a kékes-zöldes színben van tartva. Lehet, hogy én az ünnepre vittem volna a hangsúlyt, a vörösekre, az aranyokra, narancsokra, nyilvánvaló, hogy ezzel azt is elérem, hogy még szörnyetegebbé válik a halszelet, de ha már kitettem ide ezeket a nyers halakat, akkor tessék ezt fölvállalni, nem kell megijedni tőle. Biztos lesznek olyanok, akik ezen szörnyülködni fognak, hogy „jaj, de milyen gusztustalan, ezt én így nem akarom”, de szerintem ezt gyönyörűen be lehetne rendezni egy olyan csendéletté, ahol ezek a halszeletek a meghökkentés erejével, de ott vannak. A pohár borral, akár ezzel az aranytányérral, szép fényekkel ezt meg lehet táncoltatni, és utána ehhez még hozzá lehet tenni egy csokor lestyánt, vagy fokhagymát szárastól, vagy valami olyan dolgokkal körbe lehet ezt venni, hogy az egész elmozdulhat egy Arcimboldo-féle világ felé, vagy akár Rousseau felé, akkor az egésznek meglenne a szürrealitása. Szóval az irány nagyon jó, tetszik, de kellene ezzel még dolgozni. Visszaadom ezt most ismétlésre, tessék még ezen elgondolkodni, hogy mit tetszik ebből kihozni, kihámozni magának. Jó lenne, ha a saját melódat nagyobb időráfordítással és egy kis önkínzással elvinnéd ebbe az irányba, megérné, mert a gondolatfölvetés tetszik. Ismétlés. (hegyi)