Hiányos

Hiányos

A kép nagyon furcsa. Remélem te vagy a képen, és nem mást kezdek el elemezni, ha igen, akkor tőle, az ismeretlen modelltől elnézést kérek, de a képnek az most itt a legnagyobb hatása, hogy valamiért kapunk egy idetett babát, akinek nincsen keze, akinek olyan furcsák a mellei, akinek lehet, hogy a lábával sincs valami rendben, és mindezt a szégyenét palástolja azzal, hogy az arcába fésülte a haját. Miközben értem, hogy ez azt szeretné mutatni, hogy ez a modell háttal ül nekünk, ez az ő háta, és hátat fordított nekünk a barátunk, éppen meg van ránk esetleg sértődve, mi meg kocogtatjuk a vállát, hogy „figyelj, nem úgy gondoltam, bocsánat”. Aztán lehet, hogy valami egészen más indíttatásból készült a kép, ezt én nem tudom magamnak visszakódolni, minden esetre nem tudok szabadulni attól, hogy ez az egész dolog a csonkolt kezekkel meg a kifordított testtel a sérültséget, a kirekesztettséget hozza, mint élmény. Ez nem baj, de akkor pontosítsd, és erre fűzd föl ezt a sztorit. Nem tudom, hogy mennyire vagyok érthető, hogy akkor ez legyen az, ami a fő motívuma ennek az egésznek, és akkor ne barátsággal játsszunk, hanem mondjuk azt, hogy igen, ez a fontos, ez az egész történet valamire föl akarja hívni a figyelmet, arra, hogy fogadjuk el egymást a sérüléseinkkel együtt. A polcon elhelyezkedő tárgyak most ennek a ritmusnak ellen dolgoznak. Én most ezt egy két csillagos képnek gondolom, azért, mert maga az ötlet jó, az irány jó, dolgoztál ezzel, nem csak úgy odavetettél valami skiccet, látszik, hogy itt szellemi munka folyt, nem is kicsi, én ezt abszolút értékelem. Azzal valamit kell kezdeni, hogy utána a néző ne menjen mellé, ne indulhasson el nagyon másik irányú gondolat. Úgyse tudjuk teljesen leképezni az agyunkat, ebbe úgyis lesznek mozgásterek mindig, de azért valamilyen szinten jó lenne, ha legalább a fő irányvonalakban egyet tudnánk érteni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igen a környezet sokat ront, viszont a többi jó, tetszik, eszembe jut, egy régi film, ami kultusszá vált annak idején, A kör c. film. abban is hasonló helyzetben látható "Samara egy tévéből kimászva"

Nagyon izgalmas a fotód.. kifejezetten tetszik a gondolat.
Vajon ilyen egy jó barát - nem lát, nem beszél.. csak hallgat. Elég annyi hogy meghallgat.. Lehet, van amikor más nem is kell. De egy barát kartalan, vagy kezeletlen? :) Nos ha nem ölel az is jó vagy épp ez a rossz..(?) ILyennek kell lennie vagy ilyen igazából..
Nem tudom. De elakandoztam és megtaláltam hozzá a kérdéseim, a válasz még várat magára. Köszi! Tetszik!!
(Esetleg nagyon megérdemelné a kép cizellálni a látottakat.. együttműködni a környezettel, rendezni, alakítani és akkor lesz a legtuttibb!)

Aha, onnan volt ismerős, akkor gondolom most meg kell növesztenem a hajam, hogy ezt kipróbálhasam, az asszony morcogni fog; lehet, hogy egyszerűbb beszerezni egy parókát.

Szilárd, az ZZ Top lenne :))

Hmm, milyen lenne ugyanez napszemüveggel? Mármint a hajon kívül. Az a hajat az archoz szorítaná, ha lenne ilyen hajam kipróbálnám.

Végül is hogyne érteném... Írod, "ez egy rossz érzés" és értem a fotón mi az a rossz érzés, és mégis barátság. Vannak árnyoldalak is, igen. Ezt nagyon jól kifejezed azzal, hogy nincs keze, sem arca, mégis erre néz, meg mégsem... Meg a pólón viselt jólfésült lány néz ide... Riasztó is kicsit (kicsit?)
A környezet picit gyengíti a fókuszálást, mert túl sok minden szín és forma van ott, ha azt is sikerülne valahogy megoldanod, hogy kevesebbet lássunk a környezetből, akkor úgy gondolom, hogy még jobban felerősödne ez a hatás.
Meg tudod mi jutott még eszembe? Mi van, ha két ilyen alak ül egymás mellett?

Istenigazából benne van az is, hogy nem tudhatjuk ki az igazi barát, meg persze az is, hogy nem ismerhetjük igazán. Nagyon felkavart lelkiállapotban voltam, mikor készült. Már nem is igazán tudnám elmagyarázni a miértjét, csak annyit, hogy ez az érzés rossz.

:)) nagyon becsapós fotó ez ránézésre... csakhogy a jelentőségét a barátság leckében nem tudom e csalafintaságnak. Vagy azt jelentené, hogy látszólag aki hátat fordít, az valójában erre néz? :) Persze gondolom a barátnődet fotóztad le.

"Anna olyan vagy előröl mint hátulról: annA."
( Aki tudja kitől szarmazik ez irja már meg legyen szives, mert marhára zavar, hogy nem jut eszembe. )

Új hozzászólás