Köszi! :)
Azért érdekes mondjuk nekem újranézni a képsort, mert ez úgy készült el, hogy nem matekoltam rajta egy percet se a készítésnél, az utómunka szerkesztése volt az a pont, ahol a tudatosság belépett. Ma nem így "laborálnám".
Mivel ismerem a "környezetet" így kicsit más a képeket elemeznem, nem is tenném meg, de van egy hangulata, amit szerintem jól hoz az egész,... Ahogy Zoli fogalmaz "elkomorodik" az utolsó képre,.. nem emlékszem arra a függönyre, de majd este megnézem.... :)
Érdekes, mert az elején könnyed, játékos képsor nekem a végére elkomorodik... Már már egy életút szimbóluma, a születéstől a játékon, hol itt, hol ott hullámvasútján keresztüli tapasztaláson, tanuláson keresztül, a stabilitáson át a bölcsességig, majd végül az elszigetelődéshez érek. De ennek sincs úm. magyarázata, ez csak egyfajta leírása a bennem felbukkanó érzéssornak -- mondhatni gonzó-kommentelés. :)
Az utolsó képen csak a bal képszél okoz bennem picike zavart, hogy kell-e a hullám indítása ennyire a képszélen, vagy sem?
Szia Zsolt! Nekem csak az utolsó kettő, de az nagyon IGEN! ...a többit nem nagyon értem vagy érzem, nekem azok nagyon távoliak, túl "sterilek" és éppen ezért érzem úgy, hogy nem passzolnak az utolsó kettőhöz. De az utolsó kettő... hát, na ott valami megmozdul:D
Én először csak az ajtós képet néztem, nem is vettem észre, hogy sorozat. Azt úgy gondoltam akkor, hogy értem, rendben, érzés megvan,gondolatok elindulnak minden irányba, oké. De így egyben már más a helyzet. Olyan, hogy minden kép külön-külön futhatna ezen a címen, de így egyben már cifra (nekem). Variációk egy címre vagy inkább próbálkozások egy címre. Elismerésem viszont azért, hogy nem választottad ki azt az egyet, ami leginkább betalál, hanem sorozatként tálaltad, mert így őszinte és az manapság hiánycikk. /Ha más műalkotás címét választjuk, az mindig kicsit sikamlós ügy, akár el is lehet csúszni rajta./
Ezt ugy erted, hogy a sajat lakasodban?
Hogy neked mik lognak a plafonrol... Egyszer a kolesz szobam plafonjara epitettem egy kartyavarat. Pont nem volt ragasztom, fogkremet hasznaltam helyette. Szep terebelyes ket pakli francia kartyas volt. Kb 3 evvel kesobb egy nagyhobb huzat levitte az egeszet. Kozvetlenul a teas filterek melle epitettem, amik szinten a plafonrol logtak a cimkejuknel fogva. Azert ragasztottuk a plafonra, mert ihatatlanok voltak. Kesobb az egyik szobatarsam fogadasbol csinalt az egyik filterbol teat, aztan mivel a filter megszivta magat forro vizzel, amint levette alola a teas poharat, az a filter le is szakadt a plafonrol.
Szoval csakovatosan mit hova logatsz.
Saját terep. ÉS nem volt tervezett a kivitelezés, csak spontán, egyfajta érzés, érzet vonalán ment az egész, nem tudatosan, abszolút rácsodálkozva. A cím kevéssé a film, inkább mint konkrét mondat tartozik ehhez.
A kérdés, hogy van-e értelme a lét elviselhetetlen könnyűségéről beszélni egy szexmentes környezetben. Ha van is a képeken fülledt erotika, az enkem nem jön be.
Aztán a másik dolog amit egy ilyen című képnélkeresnék az az valamiféle ellenpontozása az örök visszatérésnek, valami olyasmi ami hangsúlyozza, a hmmm, a vissza nem térést. Vagy a másik oldalról esetleg örök maradást, de az akkor meg se nem Kundera, se nem Kaufman.
Az a gyanum, hogy van a képekhez valamilyen háttér történet amiről nem tudok.
Ha nem a te otthonodban készült, akkor azt megírnád, hogy hol is készültek a fotók?
Volt egy depressziós életszakaszom, amikor valószínűleg kezeltetni kellett volna magam, na ami képi vilag akkor fájdalmasan kifejező volt számomra akkor, valahhogy ez az egész arra hasonlít, a problema ezzel, hogy ma ránézve (meghallgatva) azokra a dolgokra, az egész abszolút semmitmondó. Lehet, hogy 15-20 évvel ezelött nagyon értettem volna, hogy mit is akarsz itt.
Mindezzel együtt azert az első meg az utolsó kettő összeáll nekem is valami egésszé, csak kéne még valami: Születés, az élet apró örömei, és elmúlás benne van abban a három képben, de amit nem találok az az tűz aminek az elvesztése akkora tragédia egy a lélek mulandóságát hangsúlyozó világképben. Illetve az apró örömök szimolikusan ott lehetnek, de akkor meg sokkal tragikusabb az egész szemlélet mint amilyet Kundera valaha is ki tud magából préselni. Annál azért szerintebb sokkal könnyebb, ezért lenne elviselhetetlen.
Igen, lehet hogy igazad van, nem tudom, mert ez, mondjuk úgy gonzo fotósorozat - azaz készítésekor nem aggyal dolgoztam, de nem is a véletlennel, a sorrendet és szerkesztést végeztem utólag, adva egyfajta ritmust neki. De semmiféle előzetes koncepció nem volt.
Az első két kép és az utolsó nekem tetszik, de a lámpás képekből három fölösleges. Egy elmenne összekötőnek, de így főmotívum lett és szerintem arra nem alkalmas. Az utolsó kép pedig nem nagyon kapcsolódik, bár el tudom képzelni, hogy egy jól szerkesztett sorozatban zárókép lehetne.
A fotósorozatról a benyomásom, mintha egy szobában nézelődnék. Ingaóra lassan súlyozza a perceket (Egyfajta Suttogások, sikolyok, mintha annak a nyitósorát nézném egy feldolgozásban...:)
Az első fotód számomra egy belépő, a másodikról nekem segítségkérés jut eszembe a kis árnyjáték-szerű macskák miatt. A lámpásak nem igazán szólalnak meg, vagy legalábbis halkan - lehet, mert nem akarom azt gondolni, hogy ez ennyire melodráma - de az utolsó pedig elég egyértelmű - vége a kis darabnak... Számomra ez így egy film kockái...)
(Ja, és tudom, hogy Kundera a cím, de nem olvastam sajnos. Hagyom, hadd rakja össze más, aki olvasta)
Megvan mire emlékeztetett:
"Békésen élünk, és egyszer csak születik egy öröklakásunk. Hazamegyünk belé, és repedéseket hajhászunk a falakon."
--Eörsi: Az Ötlábú Bárány/Veszélyek