Hát, aki itt most komoly elemzést várt, az lehet, hogy csalódott lesz. Bár, lehet, hogy van ebben valami érdekes szituációs gyakorlat, hogy Demeter képét elemezzem. Azt azért elmondom, hogy nem vagyok tőle megijedve, mert leelemzem én, csak nem biztos, hogy ez méltó dolog lenne, merthogy a történet nem erről szól elsősorban. Van egy centrális kompozíciónk, ami nagyon finoman ki van billentve ebből a középpontból a test tömegével, és a tükröződéssel baloldalra, és ezt az egészet húzza vissza a könyvespolc, és ez a nagyon finom billegés az, ami ezt az egészet mozgásban tartja, és nem hagyja pihenni, miközben nem az volt a cél, hogy olyan dinamikát kölcsönözzön a képnek, ami túlmutat a szereplőn, tehát itt nincs ráerőltetve semmi blikkfang az egészre, hanem önmagában működik a dolog. Maga a helyzetfelismerés, hogy a tükröződés mit adhat, megint azt mondom, hogy zseniális. De nem a képet akarnám elemezni, hanem maga a szituáció fontos. Az, hogy valaki egy alkotói pályán úgy, hogy már nincsen külső kényszer, hogy nincs semmi olyan, ami azt mondatná, hogy de hát még ezt nem próbáltad, vagy azt nem próbáltad, hiszen 82 évről beszélünk, és ebből nagyjából 50 év a pályán telt - ebben a zsenialitás, és a nagyszerű dolog az, hogy valaki újrakezdi ezt az egészet, a saját kedvére, kedvtelésére, de nem engedve a maga által felállított normákból, szintekből. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos állomás. (hegyi)