Mandur László 3.

Mandur László 3.

A harmadikból lesz az első, köszönöm Laci barátom türelmét, hogy újra kamerám elé ült és ez a portré elkészülhetett.

Hosszú évekig dolgoztam együtt Demeterrel, és ismerni vélem azt, hogy ő hogyan működik, mint fotográfus, és azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletesen egyetértek a leirattal. A három portré közül ez az, ami azt a képi világot hordozza, ami Demeterre nagyon is jellemző. Egy szeretetteljes, emberi, humánus megközelítést kapunk, nem akar befolyásolni, nem akar gúnyt űzni, nem akar ráerősíteni, vagy feleslegesen takargatni, gyengíteni dolgokat. Nem akar direkt befolyásolni abban, hogy mit gondoljunk, vagy ránk erőltetni a saját attitűdjét a szereplővel kapcsolatban, egyszerűen a kompozícióval, a fényekkel, a tónusokkal és a pillanattal hoz létre egy olyan harmóniát, egy olyan egységet, ami nagyon trükkös. Ugyanis, ha megfigyeljük ezt a képet, azért egy nagyon finoman ki van mozgatva a tradícióból, a centrális megközelítésekből, ki van mozgatva az aranymetszésből, de mindenből pont annyira, és csak annyira, hogy dinamikát adjon a beállításnak. Azt gondolom, miközben nem szeretnék csillagokat osztogatni, de remélem, hogy azzal, hogy Demeter megoszt nálunk képeket, hogy felrak ide munkákat, nem csak megtisztel azzal, hogy nálunk közli először a képeit, hanem a többiek számára is iránymutatást ad. Amiatt viszont nagyon szomorú vagyok, hogy összesen kettő hozzászólás született a képhez. Hogy ez a bátortalanságotokból, vagy érdektelenségből fakad, azt nem tudom, remélem, hogy a csapat aktivizálni fogja majd magát. (hegyi)

Hozzászólások

26
Értékelem!

Nagyon sokatmondó arckép. :-) Tetszik.

27
Értékelem!

Még korábban megfogadtam magamban, hogy a fotók alá tényleg a benyomásaimat írom le - nagyon másom úgy sincs - vállalva, ha hülyeségeket is írok.

Az első benyomásom a korábbi "Szép versek" kötetek arcképcsarnokihoz, és a színházi előterek művészarcképeinek füzéréhez való hasonlóság volt. Gyermekként ezeknek a fotóknak volt egy, talán kívülről butácskának tűnő hatása rám. Arról győztek meg, hogy ezek az emberek jók (Persze ezt már csak így utólag tudom). Igen, tudtam, hogy művészek, és tudtam, hogy azért vannak ott, de a legsúlyosabb, vagy a legvidámabb tekintetekben is volt valami, amiből a hétköznapin túlmutató tiszta és időtlen emberi jóság (vagy jóravalóság?) áradt felém - és azt szerettem nézni, nagyon szerettem nézni, mert ott mindig megvolt az a közelség-érzet, amely minden egyéb felszínes különbözőséget lebontott, és csak a lényegre koncentrált... No, ezt érzem itt is... Önző módon megnyugtatnak és erőt adnak az ilyen portrék.

29
Értékelem!

Nagyon tetszik. Így drámát csinálni egy arcból ... Okoskodtunk mi a Hegyivel, hogy mikor jó egy portré, hát okoskodhatunk mi amennyit akarunk, az semmit sem ér, ha nincs aki megmutassa. Köszönöm Demeter, hogy példát ad nekünk.

Új hozzászólás