Ha a kép fölső részéből másfél ujjnyit vágnánk, akkor azt mondom, hogy oké, most itt nekem az problematikus, hogy a felhők után újraindul egy viszonylag homogénebb szürke folt. Ott, ahol a felhők elkezdenek játszani, utána nem sokkal én befejezném ezt a képet. Egyébként, hogy milyen a horizontja, hogy egyenes vagy sem, miért kellene kötelezően egyenesnek lennie, valamennyit az a bokor vissza is húz belőle, tehát a táj sem mindig egyenes, a földet sem úgy művelik, hogy mindig egyenes legyen, vannak dombok. Miért ne ülhetne ez a jóember a dombon a kutyával? Ami igazán nekem kérdéses, hogy miért pont a kutyával meditálok? Mitől a kutya a csend? Én lassan, itt a kertes házas környezetben, ahol lakom, arra a megállapításra jutok, hogy egy sintértelepen vagyok, tehát a kutyáról sok mindent tudok mondani, de azt, hogy meditáció, vagy csend bajnoka lenne, azt nem. Kajlák, rohangálnak, ugatnak, szimatolnak, szóval ők ritkán partnerek ebben a projektben, ezért az ő szerepeltetését nem teljesen értem. (hegyi)
értékelés:
Gondolom nem minden kutya egyforma ilyen szempontbol. Nekem egy him korcsom volt, szep nagy darab allat. Szeretett a padlaslepcso tetejerol nezelodni, a deli falon volt a lepcso a tetejen egy ilyen nagyobb pihenovel, be lehetett rola latni a szomszed utcakba (meg jol el lehetett erni a kortefa termeset). En ott olvasgattam mellette egy csomot kolyok koromban. Ha olvasashoz jo akkor meditaciohoz is biztos jo lett volna. Hat kiveve azt a szokasat, hogy idonkent nyalt egy nagyot ahol pont elert. Aztan ha az ember azt mondta neki ilyenkor, hogy jol van jolvan, akkor csovalt nehanyat, aztan nezelodott tovabb, vagy befurakodott a fejevel a konyvem es a combom koze es szunyokalt. Ami nagyon baratsagos volt a reszerol, kiveve a nyalcsorgast amit produkalt kozben az ember nadragjara. Dehat amikor az ember gyerek akkor az ilyesmit konnyen elnezi a kutyajanak.