hogy mire gondolok. De a rendetlenség körülöttem többet mond, mint szerény személyem látványa.

Örülök annak, hogy Zsófi dolgozik saját magán, és azon, hogy ezeket a leckéket megoldja. Annak kifejezetten örülök, hogy érzelmileg, és nem technikailag próbál ehhez közeledni, mert az első három lecke legfőképpen az érzelmi, önismereti megközelítésről szól. Az is egy érdekes megfigyelés, hogy nagyon puritán tárgyi környezetben helyezi el saját magát, és ebben a környezetben kifelé néz a képről, miközben alig valamivel többet enged kompozícióban a kép középpontjából elmozdulni, tehát, miközben ez egy nyugalmas póz, mégis feszültséget hordoz a kép, feszültséget ad át. Az is tetszik, hogy egy keresetlen képi helyzetet mutat, nem flancolta magát fényesre, nincs báli ruhában, ott van a kis pokróca, a kis fülhallgató zsinórja, a falon a képek, amik fontosak neki, és ebben a kis pizsiben ül velünk szemben. Az arckifejezés nagyon sok mindent elárul arról, hogy van egy helyzet az ember életében, amikor szeretne kommunikálni, szeretné elmondani azt, ami belül nyomja, és mégis az adott pillanatban, amikor ott ül szemben vele egy barát, vagy egy valaki, akkor hirtelen mégis elnémul, mert nem tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá. Nekem ez jön le erről a képről, én ezt nagyon köszönöm, majd kompozícióban próbáljunk erősíteni: fejtetőből nem vágunk, az egy fontos dolog lenne. Szépek a fények, de ezen még lehetne picit dolgozni. Szóval, ha ezt, mint önportré értékelem, akkor vannak itt kérdések, amiket föl kellene tenni, de ezt most, mint üzenet értékelem, és az üzenet ereje nagyon erős. (hegyi)
értékelés: