Színfolt

Színfolt

Saját kezűleg gyártott függőváza kiégett izzóból, Vadjutka ötlete alapján. A virág a bolond sárga hibiszkuszom 'termése', aki egész télen virágzik.

Nagyon örülök ennek a képnek azért, mert egy olyan helyzetet mutat Nóra, ami nem csak a háztartási kreativitásról szól, persze ez is benne van, hanem arról, hogy hogyan rendezzük a magunk kis terét. Ehhez ez egy nagyon jó ritmus. Annyit hozzátennék, hogy kevésbé szűkre vágtam volna, ugyanis akkor lenne ez igazán csendélet, és akkor lenne igazán jó ritmus, ha megkapnám azt is, hogy ez mihez képest van odahelyezve. Nagyon kevés kell ám, ott sejtődik az ablakon valami ebből, hogy az egy kinti, hideg, téli helyzet, itt fél-fél centivel lenne csak nagyobb ez az egész, és már azt mondom, hogy megvettél kilóra, szuper. Így is megvan a három csillag rá. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Ahogy Zsolt is írja, egy sima háttér előtt csak tárgyfotó maradt volna. Így meg benne van az ablak (próbáltam a kilinccsel együtt is, de az nem tetszett), a fény, a napfény, és vicces módon a nyár is, a hibiszkusz és a fények miatt. Hangulata volt, na, és ezt akartam lefényképezni...

Ha simán van, az másról szól. Akkor nincs mihez kötni, nincs mihez képest látni. Akkor egy tárgy marad.

És muszáj volt az ajtót is a képbe rakni? Mert tényleg jó lenne, pl egy sík fehér vmi előtt.

Én nem vagyok az erőltetett mindent-mindenáron-újrahasznosítani híve, de ez konkrétan szép amellett, hogy praktikus. Szal nlam a gumicsizma sosem lesz virágtartó, de ilyent még fogok csinálni. Mint csendélet meg... szvsz szebb mint az összes eddigi amit nagy nehezen összehoztam.

Micsoda ötlet!
A Discovery Travel and Living csatornán lehet még ilyesmiket látni, hogy egy minden nap használatos tárgyat milyen különleges módokon lehet használni, ott például gumicsizmát mutatja virágvázaként.
Szóval nekem nagyon tetszik, és csendéletnek is rendben van, szépek a fények, a formák.

Új hozzászólás