Ez inkább egy hangulatfotó nekem, mintsem csendélet lenne. A csendélet számomra egy rendezett környezeti hátteret feltételez, és itt inkább a kuszaság az, ami uralkodik. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne külső helyszínen készíteni csendéletet, de ahhoz az alapokat, azokat a formákat, amik itt most megjelennek, rendezni kell. Túl sok a levélszár, túl sok a zaj ezen a képen most. Itt van ez a narancshéj, ez nagyjából oké, talán egy kicsit én mozdítottam volna ezen is, de mit keres a narancshéj az őszi avarban? Nálunk ez egy téli gyümölcs, de ez már annyira nem jellemzően hozza a telet. Ha ezt megnézi egy déli országból jövő ember, akkor az furcsállja, hogy ez most hogyan került ide. Az a javaslatom Eszternek, hogy nézze meg a csendélet leiratot, és klasszikus csendéletet rendezzen, elsősorban asztalon összerakva, ahogy ezt már néhány elemzésben mondtam: narancs, alma, körte, gyümölcsök, és ebből összerakni valamit. Ha ez megvan, és ezzel biztonsággal tudunk dolgozni, akkor lehet a továbbiakról beszélni. Azért segítene ez, mert a kompozíciós gyakorlatoknak az egyik legjobb formája a csendélet. (hegyi)
Csavarnék egyet a javaslaton: meg kell találnom azt a modellt, ami közel annyira megmozgatja a fantáziám mint az autók.
A kérdés, mi mozgat az autókban, mi motivál, és mi az, ami ebből átvihető. Az odafigyelés és a szeretet?