Demetert nem nagyon szeretném elemezni a szó klasszikus értelmében, de engedjétek meg, hogy néhány gondolatot hozzáfűzzek. Egyrészt nagyon örülök annak, hogy Demeter újból nekiállt fotózni, és ráadásul ezek a portrék, amiket látok tőle, és van szerencsém jelen lenni, annyiban érdekesek, hogy mintegy arcképcsarnok egyrészt felhívják a figyelmet kortársakra, másrészt számomra mindig az az érdekes ebben, hogy Demeter milyen döntést hoz a környezetet illetően, hogy hogyan próbál egy leheletnyi információval többet adni annál, mintsem amit esetleg látunk a képen, és ez a leheletnyi információ elárul valamit a személyiségből. Úgy is mondhatnám, hogy Béla egy reneszánsz ember számomra, és ez nem csak a haja miatt van, és ez a fajta megközelítés ezzel a természet közeliséggel, ami a háttérrel most létrejön, szerintem pont ez az a leheletnyi plusz, ami jót tesz ennek a képnek. Közvetlen, de mégis izgalmas tud lenni attól, hogy nem egy nagyon erősen kontroll alatt tartott kép, hagyta élni a modellt, ráadásul az által, hogy levetette vele a pólóját, helyzetbe hozta, és kihozta őt a komfortzónájából. Ez azért fontos, mert egy alkotó embert látunk a képen, aki ha nem is fotográfus, de a saját tapasztalatából tisztában van azzal, hogy Demeter valószínű, hogy mit lát, és mit gondol róla, és milyen képet mutathat, és mindezt ezzel tudta Demeter úgy megbolondítani, hogy ne egy szerepléssé váljon a fotó. Úgyhogy én ebben a tekintetben nagyon érdekesnek tartom. (hegyi)