új itthon

új itthon

okostelefonom lett.

A leiratból olvashatjuk, hogy Viki kapott egy okostelefont és ez egy ilyennel készült kép. Viszonylag sok instagramos fotót elemeztem az Androidportálnak már. Azt kell mondjam, hogy van ezeknek egy nagyon erős belső világa, ami magából a technikából adódik, és itt nem csak a telefon technikájára gondolok, hogy mire képes hanem arra, hogy milyen atmoszférát tud létrehozni ez a technika a szoftverrel, a képkivágással és a fizikai képalkotó egységekkel együtt. Még egy dolgot általánosságban ehhez hagy mondjak, hogy ezeknek a képeknek általában pont az előnye válik a hátrányává bizonyos idő után. Mégpedig az, hogy előre csomagolnak hozzá bizonyos képi effekteket és ezek nyilvánvaló, hogy hosszas kísérletezés során kerülnek a gépekbe úgy, hogy nagy általánosságban sok gépen, sokféle környezetben használhatóak legyenek. Magyarán ezek az effektek a közhelyekből dolgoznak. Ezt hol jól sikerül, hol rosszul sikerül alkalmazni az adott fotónál, ez az én tapasztalatom. A fényképezőgépes fotografálásnál hasonlatos egy kicsit a polaroidhoz, de mégis más, mert a polaroid anno azért a maga technikai fésületlensége mellett kevésbé avatkozott bele az esztétikai megjelenésbe. Adott egy feszes formát, a négyzetes kompozíciót, adta azt a tónusrendet, amit maga a polaroid tudott biztosítani és azt az élményt, hogy ez gyorsan kész van. Ugyanakkor nem kerültek rá plusz effektek. Nagyon óvatosan használnám én ezeket az effekteket, ezt tudom mondani. Ennél a képnél azt gondolom, hogy ez viszonylag rendben van. Az egész hangulat ebben a vöröses tónusban tulajdonképpen ad az egésznek egy ilyen távolságtartó, kicsit fáradt, kicsit szomorkás hangulatot, de mégis azért nem egy kilátástalan depressziós, hanem egy kicsit ilyen fád jellegű és ez jó. Hozzátartozhat ehhez az egész élményhez. Az időjárással is, a fényviszonyokkal is párhuzamban van. Én most azt gondolom, hogy ez egy jó irány és javarészt a mobiltelefonos munka a jegyzetelés terepe. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne használható alkotói szempontból, mint végcél. Arra szeretném biztatni Vikit, hogy próbálja ezt meg, merüljön bele egy kicsit. Pontosan azért, hogy az eszközhasználat biztossá válhasson és megfelelő helyzetben, megfelelő esetben választhassa ezt, mint opció, hogy ő most akkor fényképezőgéppel avagy okostelefonnal dolgozik. Remélem az, hogy lett egy okostelefon az nem jelenti azt, hogy ez a fényképezőgép árából lett, remélem azért a gépeid megmaradtak. Ez most nekem egy háromcsillagos ügy. Olyan, mint egy naplójegyzet. Ez egy abszolút értelmes és valós irány, úgy hogy hajrá, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Örülök, hogy így megmozdult mindenkinek a fantáziája, egy filmtervre majd visszatérhetünk.

Szerintem nagyon passzol ehhez a képhez Szilárd története. Ott lent, valahol a lámpaoszlop alatt, valahol ott ülnek, és eszik a dinnyét...

@Szilárd: benned tényleg egy forgatókönyvíró veszett el! :D De jó helyre írtad, Kockás meg majd megfilmesíti, igaz?

Nekem olyan időtlen pillanat, olyan megállt a levegő is egy időre hangulata van ennek a képnek, nem tudom megmondani miért...

Isteni! Szeretem ezt a filmes, érzékeny világot - akármivel is készült, megvan a pillanat és az atmoszféra.

Néha megeszem, plane ha van egy segítőtárs. Életem egyik nagy elmulasztott fénykep lehetősége az amikor a feleségem 9 és fél hónapos terhes volt, már egy hónapja a kiskunhalasi kórházban, az orvos mondta, hogy még egy napja van a gyereknek, ha nem indul meg a szülés meg kell mesterségesen indítani, mert fogy a magzatvíz. Az asszonyt kicsempésztem délután a kórházból látogatási idő után (ő egy szál hálóingben élvezte a kalandot), aztán átmentünk a piacra, vettünk egy szép görögdinnyét, egy ideig tanakodtunk a kórház elött, hogyan tovább, aztán az osztályon felüli megoldást választva leültünk az útpadkára és megettük (nagy meglepetésemre) az egész dinnyét. Aznap este megidult a szülés. Na ott az a vöröslő naplemente, útpadka, piros dinnyelé, terhesség és gömbölyded dinnye, valahogy nagyon jól együtt volt minden.

Szilárd, te a dinnyét is megeszed egy ültő helyedben az egészet? :) Lassan, szopogatva! (mellesleg nem egy tagunk az androidportál alapján jutott el hozzánk...)

Az instagramm látványától a magam részéről rosszul vagyok, valószínűleg mert egy ültő helyemben végignéztem az adnroid portál képeit és besokalltam.
Viszont ez a kép jó. Azon kívül, hogy négyzet alakú nem látom rajta a szokásos instagrammos megoldásokat. Valahogy sok kis jelzés van rajta aminél az instagramosok puritánabb képi megoldásokra szoktak törekedni. Nézd meg pl azt a lehajtott fejjel álló lámpaoszlopot ahogy jelzi, hogy mennyivel magasabban vagyunk mint ami első látásra szembetűnik. Klíma+repkény, omladozó fal+parabola antenna, aranyozott kupola + borult ég, attól függően milyen kontextusba helyezi az ember a képet ezek az ellentmondások aszerint változtatják a jelentőségüket, az egész ad egy alaphelyzetet mint egy végtelenbe nyúló vasárnap délután: semmi nem történik de mégis mennyi minden lehetséges.

Zsoltu, ne félj, a fotóaparát is megmaradt!

életazélettelenben,valakinek győzni kell.. szép térérzett!
+++

Mondjuk úgy, hogy is-is.

Hah micsoda színek, ilyen volt a valóságban is vagy csak túlkombinálta az okostelefon?

Új hozzászólás