Utazás az őszbe

Utazás az őszbe

Október közepe, fotós találkozóra utaztam épp a suhanó magyar sinkánZEN.. a zen is meg volt, időm volt rá bőven. De egy fotós ne panaszkodjon a sebességre egy MÁV viszonylaton, volt idő megfigyelni a tájat, és még egy ilyen képet is sikerült készíteni.

Ahogy nézem a képet, az benne a furcsa, hogy olyan, mint hogyha ezek a mozgások különböző rétegekben jöttek volna létre, mintha filmlemezek egymásra lennének helyezve. Három ilyen lemezt lehet tulajdonképpen felfedezni. Az egyik ilyen lemezréteg jól érthető. Ez a réteg az út menti fa, bokrok, a zöldes – sárgás – barnás - feketés elmosott, enyhén átlós irányba futó rendszere. Aztán van egy másik réteg, ami lényegesen halványabban van jelen, nagyjából a kép közepén. Valószínűsítem, hogy ezt a réteget a tükröződés hozta létre, ami az ablakon látszik. Ezek nagyon finom vonalakkal meghúzott elmozdulások, főképp az égnél fedezhetőek fel. A harmadik réteg ami a mozgásirányra merőlegesen lévő, tulajdonképpen horizontnak is mondható képsík, itt egy viszonylag kis elmozdulás látható. Gondolatom szerint ez abból adódik, hogy maga a fényképezőgép is elmozdult, nem csak a vasúti kocsi. Ettől egy jól dinamizáló struktúra jön létre, izgalmas képi rendszer. A kép valamiért várakozással teli, de a várakozást nem teljesíti be. Egyszerűbben fogalmazva; hol a főszereplő, ez a kérdés. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egy mozgás közbeni fotót elkészíteni, bár nagyon könnyű dolognak tűnik, azért nem egyszerű elérni, hogy ez az exponálás optimális pillanatban jöjjön létre. Erre tudom azt mondani, hogy minden egyes fotográfiai területnek megvannak a szintjei - azok a szintek, amiknél már mint időtálló alkotásról beszélhetünk. Hogyha ezeket a szinteket meg kellene fogalmaznom, akkor azt mondom, hogy a belépőszint, amikor rácsodálkozunk egy jelenségre, és maga a jelenség kerül rögzítésre. A második szint, amikor már van úgymond főszereplője a témának, tehát elkezdtünk történtet mesélni, és a harmadik szint az, amikor ez a kettő a tudatosságnak azon a szintjén lép életbe, ahol mindez esztétikai formában tud megjelenni. Én most ezt a képet az első szintnél megállni látom. Maga a mozgásélmény megvan, a rácsodálkozás megtörtént, hordoz esztétikai értéket a kép, de nem történik meg a csoda abban, hogy elinduljon egy történetmesélés. Kell keresni főszereplőt! Hogy ezt hogy hozom létre, magában a tájban találok főszereplőt, vagy elindítok egy újabb közlési síkot a belső tér mozgásából, dinamikájával és a tükröződéssel, vagy a belső térről való gondolataimmal fűszerezem ezt a dolgot, már másodlagos és ez abszolút az alkotói szabadság témakörébe tartozik. Mindenféleképp igényelné ezt a kép. Amikor egy képi szenzációt önmagában úgymond megtalálunk, akkor ennek az érvényességi ideje az ami nem elég hosszú. Amikor arról beszélek, hogy a fotográfia ledobja magáról a verbalitást, akkor arról is beszélek, hogy ezeket a szinteket érdemes végiggondolni, hiszen a fotográfiánál az idő többféleképpen jelentkezik. Egyrészt az expozíciós időnél - itt például nagyon jól megfigyelhettük, hogy egy hosszabb expozíció mit hoz létre és mennyire dinamizálja a helyzetet, mennyire valószerűvé tudja tenni az élményt -, másrészt az a belső idő, ami a képen belül történik, ami úgymond a sztorinak ideje, a harmadik idő pedig a kép élettartama, úgymond kihordási ideje, ameddig ez a kép hatni képes a nézőre, aztán van egy negyedik idő ami legfőképp arról szól, hogy egy üzenet mennyire kortalan. Akkor beszélünk igazán maradandó fotográfiai alkotásról, amikor ez az összes idősík valamilyen szinten megjelenik a képen - tehát hogy ez az abszurd befagyott pillanat rögzítéséből adódó furcsaság, vagy pedig az hogy mint dimenzióelem bekapcsoljuk az időt (esetlegesen egy hosszabb expozícióval). Fontos, hogy ennek az egésznek legyen történetisége és súlya, melyben olyan üzeneteket és olyan esztétikai meghatározásokat is tartalmaz, ami nem csak a mának szól. Ha ez mind együtt jelen van, akkor a kép a falra kerülhet és nem fog onnan lepotyogni. Még mielőtt az összes Látszóteres legyintene, hogy mit akarok én ezzel a dologgal és akkor az egész egy megmászhatatlan Mount Everest lenne, nem megkerülhető és nem megspórolható ennek az egésznek a lépcsőzetes felépítése. Magyarán azt az időt, amit a tapasztalással töltünk, nem lehet lerövidíteni. Sokan azt gondolják és sok helyen tetten érhető, legfőképp a városfotósoknál, hogy azt gondolják, van egy jó masinám, jó felszerelésem, van kellő türelmem és kitartásom, valami történik a városban és majd azt lekapom, és ha a szerencse is mellém áll, fantasztikus képeket fogok készíteni. Ott hibázik a dolog, hogy a képeinél nem érthető, hogy miért fotózta le. Ez a miért az, amit az idő fog megadni. És én azt gondolom, hogy ebben nagyon jó úton járunk, János is nagyon jó úton jár. Tehát miközben azt mondom, hogy ez a kép jó megoldás és ezért egy csillagot mindenképp megérdemel, közben a történetiségét nem értjük (csak a leiratból), mivel ez a helyzet felcserélhető bármilyen más szituációval (nem egyedi, nem kiemelkedő és nem különleges), ezért nem tud ez a kép tovább lépni. Ez nem hiba! Ha kellő energiát fordít János arra, hogy mozgással kapcsolatos tanulmányokat folytasson, akkor az idő meghálálja majd a befektetett munkát. Egyszer csak varázsütésre elkezdenek a történetek is mesélni és létre fog jönni ez a következő minőség. Úgyhogy én csak arra tudok sarkallni mindenkit, hogy ne csak bele- belekapjunk egy-egy témába, hanem pittbull agresszivitással maradjunk is rajta egy-egy témán, ne engedjük addig, amíg nem érezzük azt, hogy tovább tudtunk lépni, hogy megvan a kellő tapasztalás. E nélkül nem fog menni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Már elsőre is eszembe jutott Nóra egy képe, de nem írtam be, mert nem szoktunk képeket mások képeivel összevetni.
De most az elemzés után nem állom meg, mert talán azon a képen ott van az itt hiányolt főszereplő, a ház, ahol a történet el tud indulni.
De persze ez csak úgy eszembe jutott, igazából nincs jelentősége.

Köszönöm Zsolt a bátorító, sőt lelkesítő elemzést :) Nagyon örülök, mert ezeket én is érzem, (ez a kép 2011 októberi), azóta a mozgással/idővel nem foglalkoztam igazán, és teljesen igazat adok a "téma-bele-bele-kapás"-ban is. Ez egyébként úgy gondolom a kezdők sajátja, ki kell, hogy próbálja magát jó pár dologban szindróma. Fog ez körvonalazódni érzem :D..
Szóval még egyszer köszi, örültem! :)

Ebbe a képbe bele kell szédülni :).
Ha ilyet lehet látni a végén még vonatra szállok.
Gratulálok. Nagyon tetszik!

Köszi Zoltán, örülök, hogy tetszik :)

Hm, nekem nagyon tetszik. Megragad elsőre és fenntartja a hatását, klassz lett.

A mozgás alakja is megvan nekem, az elejére tűzött, lobogó fa-zászlóval, klasszul kiterülő tájjal. Alul is jó, hogy maradt hely, ott lehet a hajótest a hullámokkal. :)

A színek gondolom meg vannak dolgozva, egy kicsit erős, ha sokáig nézem, de ütős összkép mindenképp, a tükröződő kereteket meg nem nagyon lehet kivágni.

Szerintem mozgásból háromcsillagos. :)

Új hozzászólás